Ez az egyik első a fényes új Discover galériáink közül, tele nagyszerű Livyatan képekkel. A teljes cikk alább található.
Frissítés: Ezt az állatot átneveztük! Korábban Leviatán volt a neve, amíg valaki rá nem mutatott a szerzőknek, hogy a név már foglalt volt!
A mai óceánokban a gyilkos bálnák más bálnafajokra vadásznak, falkában dolgoznak, hogy elpusztítsák sokkal nagyobb zsákmányukat. Az élő bálnáknak azonban könnyű dolguk van. Azokra, amelyek körülbelül 12 millió évvel ezelőtt Peru partjainál úsztak, egy sokkal nagyobb ragadozó vadászott, egy nemrég felfedezett állat, amelynek nagyon találó neve van: Livyatan.
A Livyatan melvillei, amelyet a bibliai tengeri szörnyről és a Moby Dick szerzőjéről neveztek el, egy óriás ámbráscet volt, amelyet most fedezett fel Olivier Lambert belga tudós. A 13,5 és 18,5 méter közötti hosszával nem volt nagyobb, mint a mai ámbráscet, de egyértelműen sokkal félelmetesebb volt.
A mai ámbráscetnek nincsenek működőképes fogai a felső állkapcsában, és csak az alsó állkapcsában vannak apró fogai (amelyeket leginkább a harcokban használnak). Táplálékát szívással táplálja, a vízsugárra támaszkodva, amely a zsákmányt a nyitott szájába viszi. Livyatan szája azonban tele volt hatalmas fogakkal, amelyek közül a legnagyobbak egy láb hosszúak és körülbelül 4 hüvelyk szélesek voltak. Ez nem egy szívó táplálékevő volt! Livyatan egyértelműen erőteljes harapással ragadta meg a zsákmányát, mély sebeket ejtve és húst tépve, mint a gyilkos bálnák, de háromszor nagyobb koponyával.
Livyatan a tápláléklánc csúcsán állt, és bizonyára sok táplálékra volt szüksége. Míg a modern ámbráscetek főként tintahalat esznek, Lambert úgy véli, hogy Livyatan félelmetes fogait arra használta, hogy saját fajtársait – az óriás bálnákat – megölje. Az őstörténet ugyanezen pontján a bálnák kezdtek sokkal nagyobbak lenni, és minden bizonnyal ők voltak a leggyakoribb nagytestű állatok azon a területen, ahol a Leviatán élt. Lambert úgy véli, hogy az óriásragadozó azért fejlődött ki, hogy kihasználja ezt a gazdag energiaforrást. Azt mondja: “Úgy gondoljuk, hogy a közepes méretű, zsírban gazdag bálnák nagyon kényelmes zsákmányt jelentettek volna a Liviátán számára.”
Talán nem véletlen, hogy a történelem legnagyobb cápája – a hatalmas Megalodon – is ugyanebben az időben jelent meg a világ ugyanezen részén. Úgy gondolták, hogy ez is bálnákra vadászott, és számos fogát is megtalálták a Cerro Coloradónál. Egyelőre nehéz megmondani, hogy a két ragadozó közvetlen versenytárs volt-e, mivel a perui tengerek különböző részein úszkálhattak. Lambert feltételezi, hogy bármelyik faj felnőtt példányai felfalhatták a másik faj kicsinyeit, de erre egyelőre nincs bizonyíték.
Az elmúlt években Peruban és Olaszországban más, kisebb méretű őskori ámbrásceteket találtak. Erős fogaik arról árulkodtak, hogy ezek a ragadozók a gyilkos bálnák módjára harapták meg zsákmányukat. A fogak általában elég kicsik voltak, de már 1877-ben a fosszíliavadászok sokkal nagyobb fogakat találtak, amelyek nagyon hasonlítottak az ámbráscet fogaira. A fogak kínzó utalásokat nyújtottak egy sokkal nagyobb állatra, de soha nem volt hozzájuk valódi koponya. Tulajdonosuk rejtély maradt.
Lambert 2006-ban elindult, hogy megtalálja ezt a koponyát, és több expedíciót vezetett a perui Pisco-Ica-sivatagba. Az ásatások nem voltak eredményesek, de a csapat szerencséje a legvégén elképesztő fordulatot vett. “2008 novemberében, a terepbejárás utolsó napján holland kollégám, Klaas Post egy nagyon nagy cetkoponyára bukkant” – mondja Lambert. “Általában a nagy koponyák a bálnákhoz tartoznak, de Klaas azonnal hatalmas fogakat vett észre, mind a felső, mind az alsó állkapcson.” Megtalálták a Livyatant.
A koponya gyönyörűen alkalmazkodott a nagy, erős zsákmány elfogásához. Ormánya rövid és széles volt, ami lehetővé tette, hogy elülső fogaival erősebben harapjon, és ellenálljon zsákmánya küzdelmének. A halántéküreg – a koponya oldalán lévő sekély mélyedés – hatalmas volt, és hatalmas állkapocs-összehúzó izmokat tudott öregíteni. Harapása a legnagyobb lehetett a tetrapodák (az emlősöket, madarakat, hüllőket és kétéltűeket magában foglaló állatcsoport) között. A fogak pedig mélyen beágyazódtak az állkapocscsontokba minden egyes támaszhoz, és egymásba kapcsolódtak, hogy az állatnak nyíró, húsvágó harapást biztosítsanak. Szintén előredőltek, így a Livyatan jobban meg tudta fogni az ívelt testű zsákmányt.
A koponya is rejtélyt okoz. A spermabálnáknak van egy különleges szervük a fejükben, amelyet cethalnak neveznek, és Livyatané különösen nagy volt. A spermaceti tele van viaszos anyaggal, amelyről eredetileg azt gondolták, hogy az állat spermája (innen a neve). Rendeltetése nem tisztázott, bár számos elmélet létezik, amelyek mindegyikét most a Livyatan nagyon eltérő életmódjának fényében kell megfontolni.
A spermabálna talán arra használta, hogy szabályozza felhajtóerejét merülés közben azáltal, hogy hideg vizet pumpált bele, ami megszilárdította a viaszt és növelte a feje sűrűségét. A mélyben a vadászat során ráfordított energia felmelegíti a viaszt, és újra megolvasztja. Livyatan azonban valószínűleg nem vadászott tintahalra, és valószínűleg nem volt mélytengeri búvár, mint a modern ámbráscet. Ennek fényében más magyarázatok válnak érdekesebbé. A cethalat tartalmazó tokot harcok során faltörő kosként használhatták. Emellett fokozhatta az ámbráscápa echolokációs képességét is, lehetővé téve számára, hogy hanggal kábítsa el zsákmányát, vagy udvaroljon a nőstényeknek (a hímek szerve különösen nagy).