Azt gondolhatod, hogy nehéz csiklandozni magad, mert mint minden jó viccben, ami megnevettet, szükség van a meglepetés elemére. És ez nagyjából igaz is. De kiderül, hogy a csiklandozás által kiváltott nevetés egyáltalán nem azért van, mert viccesnek találod a csiklandozást. A csiklandozás mögött álló mechanika sokkal érdekesebb.
Amikor valaki megcsiklandoz, Sarah-Jayne Blakemore, a University College London Kognitív Idegtudományi Intézetének munkatársa szerint az agy két területe reagál: a szomatoszenzoros kéreg és az elülső cinguláris kéreg.
Jkwchui, NIH
Az eredeti kérdésünkre válaszolva tehát, amikor csiklandozni próbálod magad, a kisagyad, amely figyeli a mozdulataidat, alapvetően leállítja az egész csiklandozási válaszrendszert, tudtára adva, hogy az érzés, amit éppen érzékelni készül, valójában csak az, hogy megpróbálod megnevettetni magad. De még ne hagyjuk abba.
Kiderült, hogy a csiklandozásnak két fajtája van, és talán meglepő módon mindkettő a kellemetlen érzések kategóriájába tartozik.
A csiklandozás egy érzékeny terület enyhe irritációja, általában érintéssel. (Egy enyhe elektromos áram is megteszi a hatását.) Előidézheti egy rád mászó bogár, vagy egy hajszál, ami megpiszkálja a bőrödet. Más állatok is tapasztalnak knizmézist – valójában ez az, ami lehetővé teszi, hogy egy orrdörzsölés hipnotizáljon egy támadó cápát (ezt ne próbáld ki otthon).
A gargalézis a csiklandozás keményebb fajtája, amely a nevetőgörcsökkel jár, amelyeket az vált ki, ha valaki más erősebb nyomást gyakorol a tested érzékeny területeire. (Aki igazán csiklandós, annak hipergargaléziája van.)
Penn State
A gargalézist különösen nehéz kiváltani magunkban. Sokkal kellemetlenebb is, mint a knismesis, és ezért erősebb reakciót vált ki.”
Szóval, várjunk csak, a csiklandozás kellemetlen? Valószínűleg szkeptikus vagy, ha te vagy az, aki csiklandoz. Ha viszont te vagy az, akit csiklandoznak, akkor tudod, hogy ez igaz. Akkor miért nevetünk, amikor csiklandoznak minket?
A tudósok megpróbáltak rájönni erre. A németországi Tübingeni Egyetemen nemrégiben készült tanulmányban MRI-vel vizsgálták az alanyok reakcióját mind a viccekre, mind a csiklandozásra. Mindkettőnél az agyuk Rolandic operculuma világított, amikor nevettek.
A csiklandozásnál azonban egy másik terület is felgyulladt: a hipotalamusz. Ez az agynak az a területe, amely a veszély elől való menekülés primitív vágyát váltja ki. És valóban, mindkét impulzus egyértelműen kimutatható abban, akit csiklandoznak.
A kutatók szerint a hipotalamusz aktiválódása arra utal, hogy a csiklandozásra adott válaszunk egy primitív védelmi mechanizmus lehet, amely az alárendeltséget jelzi egy domináns ellenséggel szemben.
Még több bizonyíték erre: Dr. Alan Hirsch, a chicagói Szaglás & Ízlelés Kezelési és Kutatási Alapítvány alapítója a Daily Mailnek nyilatkozva elmondta: “Amikor valakit csiklandozunk, valójában azokat a nem myelinizált idegrostokat stimuláljuk, amelyek fájdalmat okoznak”.
Talán nem baj, hogy nem tudjuk magunkat csiklandozni.
Főcímkép: Robby Berman