1963-ban volt, és a 16 éves Bruce McAllister megelégelte a szimbólumvadászatot az angol órán. Ahelyett, hogy összeveszett volna a tanárával, egyenesen a forráshoz fordult: McAllister 150 regényírónak postázott egy durva, négy kérdésből álló felmérést, amelyben azt kérdezte, hogy szándékosan helyeztek-e el szimbolizmust a műveikben. Hetvenöt szerző válaszolt. Íme, mit mondott közülük tizenkettő. (Az eredeti válaszok a The Paris Review-ban jelentek meg.)
Ha esetleg kíváncsiak lennének, McAllister végül angolprofesszor lett.
McAllister levele
“A szimbolizmus e kérdőívben használt definícióját a következő példa mutatja be: A skarlátvörös levélben négy főszereplő van. Egyesek szerint Hawthorne ezt a négyet természetnek, vallásnak, tudománynak vagy más hasonló álruhás szimbólumnak szánta. Ők a történetben a négyen cselekedeteit arra vonatkoztatják, ami jelenleg történik vagy fog történni a természettel, a vallással, a tudománnyal stb.”
Ayn Rand: “
MacKinlay Kantor: “Badarság, fiatalember, írja meg a saját kutatási dolgozatát. Ne várja el másoktól, hogy elvégezzék ön helyett a munkát.”
Kérdés 1
“Ön tudatosan, szándékosan tervez és helyez szimbolizmust az írásaiba? Ha igen, kérem, mondja meg, milyen módszerrel teszi ezt. Úgy érzi, hogy tudat alatt, tudat alatt helyez el szimbolizmust az írásaiban?”
Jack Kerouac: Nem.”
Isaac Asimov: “Nem.”
Isaac Asimov: “Nem: “Tudatosan? Egek, dehogy! Tudatosan? Hogyan lehet ezt elkerülni?”
Joseph Heller: “Igen, szándékosan támaszkodom a szimbolizmusra az írásaimban, de nem olyan mértékben, mint ahogy azt sokan állítják… Nem, nem helyezek tudat alatt szimbolizmust az írásaimba, bár elkerülhetetlenül sokszor előfordul, hogy az események az eredetileg szándékolt jelentésen túl további jelentést kapnak.”
Ray Bradbury: Bradbury: “Nem, soha nem helyezek tudatosan szimbolizmust az írásaimba. Az öntudatos gyakorlat lenne, és az öntudatosság legyőz minden alkotói tevékenységet. Jobb, ha hagyod, hogy a tudatalattid végezze el helyetted a munkát, és eltűnsz az útból. A legjobb szimbolizmus mindig gyanútlan és természetes.”
John Updike: “Igen, nincs módszerem; nincs módszer a szépirodalom írásában; úgy tűnik, nem érted.”
Norman Mailer: “Igen, nincs módszerem; nincs módszer a szépirodalom írásában; úgy tűnik, nem érted.”
Norman Mailer: “Nincs módszerem: “Nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet egy dolgozó regényírónak túl sokat foglalkozni a dolog technikai vonatkozásaival. Általában a legjobb szimbólumok egy regényben azok, amelyekről csak a mű befejezése után szerezhetsz tudomást.”
Ralph Ellison: “A szimbolizmus a szimbolizmusban nem csak a szimbolizmus, hanem a szimbolizmus és a szimbolikusság eszköze is: “A szimbolizmus a cselekményből fakad… Ha egy író egyszer tudatában van az elbeszélés során felmerülő implicit szimbolizmusnak, kihasználhatja és tudatosan manipulálhatja őket, mint művészetének további erőforrását. A fikcióra kívülről ráerőltetett szimbólumok általában elégedetlenül hagyják az olvasót, mivel tudatosítják benne, hogy valami idegen dolog került hozzá.”
Saul Bellow: Bellow: “Egy “szimbólum” a maga módján, a tényekből nő ki.”
Richard Hughes: “A szimbólum a maga módján, a tényekből nő ki: “Valószínűleg igen. Végül is, kisebb mértékben, ugyanez igaz a mindennapi beszélgetéseinkre – valójában mindenre, amit gondolunk, mondunk és teszünk.”
Kérdés 2
“Az olvasók szoktak-e arra következtetni, hogy az ön írásaiban ott is van szimbolika, ahol önnek nem állt szándékában? Ha igen, mit gondol az ilyen típusú következtetésekről? (Humoros? bosszantó? stb.)”
Ralph Ellison: “Igen, az olvasók gyakran következtetnek arra, hogy szimbolizmus van a műveimben, amit nem szándékozom. Az én reakcióm néha bosszúság. Néha humoros. Néha még kellemes is, ami azt jelzi, hogy az olvasó elméje kreatív módon együttműködött azzal, amit írtam.”
Saul Bellow: Bellow: “Minden bizonnyal így van. A szimbólumvadászat abszurd.”
Joseph Heller: “Ez gyakran előfordul, és minden esetben jó okom van a következtetésre; sok esetben sikerült megtudnom valamit a saját könyvemről, mert az olvasók sok mindent láttak a könyvben, ami ott van, bár én nem tudtam, hogy ott van.”
John Updike: “Egyszer-egyszer – általában nem szimbólumokat, amelyek ott vannak.”
Jack Kerouac: “
Kérdés 3
“Úgy érzi, hogy a klasszikusok nagy írói tudatosan, szándékosan terveztek és helyeztek el szimbólumokat az írásukban? … Úgy érzi, hogy tudat alatt helyezték el?”
John Updike: “Néhányan közülük (Joyce, Dante) többet tettek, mint mások (Homérosz), de lehetetlen elképzelni bármilyen jelentős elbeszélő művet valamilyen szimbolikus dimenzió nélkül.”
Ray Bradbury: “
Joseph Heller: “Azt hiszem, minél kifinomultabb az író, annál kisebb a szimbólumok használata a szó szoros értelmében, és annál nagyobb a kísérlet arra, hogy a szimbolizmus hatásait finomabb módokon érje el. “
Ralph Ellison: “Az ember szimbólumalkotó és -használó állat. A nyelv maga is a kommunikáció szimbolikus formája. A nagy írók mind szimbólumokat használtak a fikciójuk formájának irányítására. Néhányan tudat alatt helyezik oda, felfedezték, majd továbbfejlesztették. Mások tudatosan, tudatosan kezdték, és bizonyos esetekben a szimbólumokhoz alakították a fikciót.”
Jack Kerouac:
4. kérdés
“Van valami megjegyezni valója a vizsgált témával kapcsolatban, vagy bármi, amiről úgy gondolja, hogy releváns egy ilyen tanulmányhoz?”
Richard Hughes: “Van valami megjegyzése a vizsgált témával kapcsolatban, vagy bármi, amiről úgy gondolja, hogy releváns egy ilyen tanulmányhoz?”
Richard Hughes:
Jack Kerouac: “Gondolkodott-e azon, hogy a tudatalatti szimbólumalkotás milyen mértékben része az olvasás folyamatának, ami teljesen különbözik az írásban betöltött szerepétől?”
Jack Kerouac: “A tudatalatti szimbólumalkotás része az olvasás folyamatának:
John Updike: “Jobb lenne, ha az ilyesmin maga gondolkodna.”
Iris Murdoch: “Sokkal több szimbolizmus van a hétköznapi életben, mint ahogyan azt egyes kritikusok felfogni látszanak.”
Ray Bradbury: “A hétköznapi életben sokkal több szimbolizmus van, mint amennyit egyes kritikusok felismerni látszanak.”
Ray Bradbury: “A hétköznapi életben sokkal több szimbolizmus van, mint amennyit néhány kritikus felismerni látszik: Bradbury: “Nincs sok mondanivalóm, kivéve, hogy figyelmeztesselek, hogy ne vedd ezt az egészet túl komolyan, ha a jövőben szépirodalmi író akarsz lenni. Ha kritikus akarsz lenni, az egy más színű bálna… A szimbólumokkal való játék, még kritikusként is, egyfajta gyerekes társasjáték lehet. Egy kis belőle nagyon messzire vezet. Vannak más dolgok, amelyek nagyobb értéket képviselnek bármely regényben vagy történetben … emberség, karakterelemzés, igazság más szinteken … A jó szimbolizmusnak olyan természetesnek kell lennie, mint a légzésnek … és olyan diszkrétnek.”