A gyakorisági illúzió, más néven Baader-Meinhof-jelenség, egy olyan kognitív torzítás, amelynek során, miután valamit először veszünk észre, hajlamosak vagyunk azt gyakrabban észrevenni, ami arra késztet valakit, hogy azt higgye, hogy az adott dolog nagy gyakorisággal fordul elő (a szelekciós torzítás egy formája). Ez akkor fordul elő, amikor valaminek a fokozott észlelése azt az illúziót kelti, hogy az gyakrabban jelenik meg. Egyszerűbben fogalmazva, a gyakorisági illúzió az, amikor “egy fogalom vagy dolog, amiről most szereztél tudomást, hirtelen úgy tűnik, hogy mindenhol felbukkan.”
A “Baader-Meinhof-jelenség” elnevezés a gyakorisági illúzió egy konkrét esetéről származik, amelyben a Baader-Meinhof-csoportot említették. Ebben az esetben egy Terry Mullen nevű férfi figyelt fel rá, aki 1994-ben írt egy levelet egy újság rovatába, amelyben megemlítette, hogy először hallott a Baader-Meinhof Csoportról, és nem sokkal később véletlenül találkozott a kifejezéssel egy másik forrásból. A történet megjelenése után különböző olvasók küldtek be leveleket, amelyekben részletezték saját, hasonló eseményekkel kapcsolatos tapasztalataikat, és ennek eredményeként született meg a “Baader-Meinhof-jelenség” elnevezés.
A “frekvenciaillúzió” kifejezést 2006-ban Arnold Zwicky, a Stanford Egyetem és az Ohio Állami Egyetem nyelvészprofesszora alkotta meg. Arnold Zwicky szerint ez az illúzió két kognitív torzítással járó folyamat: a szelektív figyelem torzítás (a számunkra kiemelkedő dolgok észrevétele és a többi figyelmen kívül hagyása), amelyet a megerősítési torzítás követ (a hipotéziseinket alátámasztó dolgok keresése, miközben figyelmen kívül hagyjuk a lehetséges ellenbizonyítékokat). Többnyire ártalmatlannak tartják, de skizofréniában szenvedő betegeknél a tünetek súlyosbodását okozhatja. A gyakorisági illúziónak jogi vonatkozásai is lehetnek, mivel a szemtanúk beszámolóit és az emlékezetet befolyásolhatja ez az illúzió.