forradalmi tevékenység
Danton szerepe a Cordeliers Klub megalapításában, amely a népi forradalmi tevékenység előőrse lett, arra utal, hogy a forradalom kezdetétől fogva a “nép ügye” felé hajlott. Részt vett a Bastille 1789. július 14-i ledöntésében, és ő volt a kommün és Lafayette márki legszókimondóbb kritikusa. XVI. louis király 1791. júniusi sikertelen menekülése után Danton azok közé tartozott, akik a köztársaság megteremtésére szólítottak fel, és beszédeit felelősnek tartották a Champ de Mars-i vérengzésben csúcsosodó népfelháborodásért.
1791 decemberében Dantont a párizsi kommün első helyettes ügyészévé választották. A Tuileriák 1792. június 20-i lerohanását követően a Théâtre Française választókerület elnökévé választották. Felszólalt az aktív és passzív polgárok közötti különbségtétel ellen, és így az elsők között támogatta a minden polgár jogi egyenlőségének modern felfogását. Ugyanakkor elsődleges szerepet kezdett játszani abban az összeesküvésben, amely a monarchia 1792. augusztus 10-i megdöntéséhez vezetett. Másokhoz hasonlóan meggyőződött arról, hogy amíg a monarchia fennáll, addig a forradalom veszélyben van.”
Dantont később igazságügy-miniszterré nevezték ki, és a Végrehajtó Bizottság meghatározó tagja lett. Ebben a minőségében összefogta a nemzetet a megszálló poroszok ellen. Úgy tűnik, keveset tehetett volna a szeptemberi mészárlások (1792) megakadályozásáért, de az azokban való csendes bűnrészessége elmélyítette a közte és a Rolandisták közötti szakadást, ami sokat tett a király elleni per kikényszerítéséért. Bár Danton ellenezte ezt a pert, mivel az lehetetlenné tette volna a tárgyalásos békét, végül a király kivégzése mellett szavazott.
Ebben az időszakban Danton elmondta híres beszédét a Nemzeti Konvent előtt, amelyben kijelentette, hogy a forradalom védelme érdekében Franciaországnak biztosítania kell természetes határait, bár ez a háború állandósulását jelentheti. 1793. április 6-án beválasztották az újonnan létrehozott Közbiztonsági Bizottságba és a Forradalmi Törvényszékbe; így lehetővé vált számára, hogy vészhelyzeti diktátorként járjon el. Bár Danton úgy vélte, hogy szükség van a belső elégedetlenség felszámolására, diplomáciai politikája továbbra is mérsékelt maradt. Ezzel elidegenítette a Kommunát, amely Robespierre és a radikálisabb jakobinusok vezetését kezdte keresni. A Vandée-ben elszenvedett kudarcok és a Girondisták védelmére tett kísérletei, még a Nemzeti Konventből való kizárásuk után is, azt eredményezték, hogy Dantont 1793. július 10-én nem választották újra a bizottságba. A forradalom vezetése Robespierre-re szállt át.
Októberben Danton visszavonult arcis-i otthonába; a következő hónapban visszatért Párizsba barátai nyomására, akik féltek Robespierre terrorista politikájától. A hébertisták egyre radikálisabb követelései azonban jobban megijesztették Dantont, és Robespierre mellé állt. Miután a Hébertistákat elnyomták, Robespierre megindult Danton ellen, aki a terror befejezésére szólított fel. Dantont és követőit letartóztatták és forradalomellenes tevékenység miatt bíróság elé állították. 1794. április 5-én Danton a guillotine elé került, amelyről megfogadta, hogy vagy lerántja, vagy alatta hal meg.