A nagyvárosrólSzerkesztés
Simmel egyik legjelentősebb esszéje “A nagyváros és a szellemi élet” (“Die Großstädte und das Geistesleben”) 1903-ból, amely eredetileg egy olyan előadássorozat részeként hangzott el, amelyet a városi élet minden aspektusáról tartottak különböző területek szakértői, a tudománytól a valláson át a művészetig. A sorozatot az 1903-as drezdai városkiállítással párhuzamosan tartották. Simmelt eredetileg arra kérték fel, hogy az értelmiségi (vagy tudományos) élet nagyvárosi szerepéről tartson előadást, de ő gyakorlatilag megfordította a témát, hogy a nagyvárosnak az egyén elméjére gyakorolt hatását elemezze. Ennek következtében, amikor az előadások esszéként egy könyvben jelentek meg, a hiánypótláshoz a sorozat szerkesztőjének magának kellett egy esszét mellékelnie az eredeti témáról.
A nagyváros és a szellemi élet Simmel életében nem kapott különösebb visszhangot. A kiállítás szervezői túlhangsúlyozták a városi életre vonatkozó negatív megjegyzéseit, mert Simmel pozitív átalakulásokra is rámutatott. Az 1920-as években az esszé nagy hatással volt Robert E. Park és más amerikai szociológusok gondolkodására a Chicagói Egyetemen, akik együttesen a “Chicagói Iskola” néven váltak ismertté. Szélesebb körben az 1950-es években terjedt el, amikor lefordították angolra, és Kurt Wolff The Sociology of Georg Simmel című szerkesztett gyűjteményének részeként megjelent. Ma már rendszeresen szerepel a várostudományi és építészettörténeti kurzusok olvasmánylistáján. Fontos azonban megjegyezni, hogy a blaszféra fogalma valójában nem az esszé központi vagy végső pontja, hanem az elme visszafordíthatatlan átalakulása során bekövetkező állapotok sorozatának leírásának része. Más szóval, Simmel nem egészen azt mondja, hogy a nagyváros összességében negatív hatással van az elmére vagy az énre, még akkor sem, ha azt sugallja, hogy állandó változásokon megy keresztül. Talán ez a kétértelműség az, ami az esszének maradandó helyet biztosított a nagyvárosról szóló diskurzusban.”
A modern élet legmélyebb problémái abból fakadnak, hogy az egyén megpróbálja megőrizni létének függetlenségét és egyéniségét a társadalom szuverén erőivel, a történelmi örökség, a külső kultúra és élettechnika súlyával szemben. Ez az ellentét annak a konfliktusnak a legmodernebb formáját képviseli, amelyet a primitív embernek a természettel kell folytatnia saját testi létéért. A XVIII. század követelhette a politikában, a vallásban, az erkölcsben és a gazdaságban történelmileg kialakult minden kötöttségtől való megszabadulást, hogy az ember eredeti természetes erénye, amely mindenkiben egyenlő, gátlás nélkül kibontakozhasson; a XIX. század pedig az ember szabadsága mellett az egyéniségét (amely a munkamegosztással függ össze) és azokat a teljesítményeit, amelyek egyedivé és nélkülözhetetlenné teszik őt, de amelyek ugyanakkor annál inkább függővé teszik őt mások kiegészítő tevékenységétől; Nietzsche talán az egyén könyörtelen küzdelmében látta az egyén teljes kibontakozásának előfeltételét, míg a szocializmus ugyanezt találta minden verseny elfojtásában – de mindkettőben ugyanaz az alapvető motívum munkált, nevezetesen az egyén ellenállása a nivellálódással, a társadalmi-technológiai mechanizmusba való bekebelezéssel szemben.
– Georg Simmel, A nagyváros és a szellemi élet (1903)
A pénz filozófiájaSzerkesztés
A pénz filozófiájában Simmel a pénzt az élet egyik összetevőjének tekinti, amely segít megérteni az élet teljességét. Simmel úgy vélte, hogy az emberek úgy teremtenek értéket, hogy tárgyakat készítenek, majd elhatárolódnak ettől a tárgytól, és ezt a távolságot megpróbálják leküzdeni. Úgy találta, hogy azokat a dolgokat, amelyek túl közel voltak, nem tekintették értékesnek, és azokat a dolgokat, amelyek túl messze voltak az emberek számára, szintén nem tekintették értékesnek. Az érték meghatározásánál figyelembe vették a szűkösséget, az időt, az áldozatot és a tárgy megszerzésével járó nehézségeket.
Simmel számára a városi élet munkamegosztáshoz és fokozott financializációhoz vezetett. A pénzügyi tranzakciók növekedésével a hangsúly némileg áthelyeződik arra, hogy az egyén mit tud tenni, ahelyett, hogy ki az egyén. Az érzelmek mellett a pénzügyi kérdések is szerepet kapnak.
Az idegenSzerkesztés
Simmel távolságfogalma lép működésbe, ahol az idegent olyan személyként azonosítja, aki egyszerre távol és közel van.
Az Idegen annyiban áll közel hozzánk, amennyiben nemzeti, társadalmi, foglalkozási vagy általában emberi közös vonásokat érzünk közte és köztünk. Távol van tőlünk, amennyiben ezek a közös vonások túlmutatnak rajta vagy rajtunk, és csak azért kötnek össze minket, mert nagyon sok embert kötnek össze.”
– Georg Simmel, “Az idegen” (1908)
Az idegen elég távol van ahhoz, hogy ismeretlen legyen, de elég közel ahhoz, hogy megismerhessük. Egy társadalomban kell lennie idegennek. Ha mindenki ismert, akkor nincs olyan ember, aki képes lenne valami újat hozni mindenki számára.
Az idegen bizonyos objektivitást hordoz, ami az egyén és a társadalom számára értékes taggá teszi. Az emberek elengedik körülötte gátlásaikat, és félelem nélkül nyíltan vallanak. Ennek oka az a meggyőződés, hogy az Idegen nem kötődik senki jelentős személyhez, és ezért nem jelent veszélyt a gyónó életére.
Simmel általánosabban megfigyeli, hogy a csoportban elfoglalt sajátos pozíciójuk miatt az idegenek gyakran olyan különleges feladatokat látnak el, amelyeket a csoport többi tagja vagy nem képes, vagy nem akar elvégezni. Például, különösen a premodern társadalmakban a legtöbb idegen a kereskedelemből élt, amit az adott társadalmak “őslakos” tagjai gyakran kellemetlen tevékenységnek tekintettek. Egyes társadalmakban választottbíróként és bíróként is alkalmazták őket, mert elvárták tőlük, hogy pártatlanul kezeljék a társadalom rivális frakcióit.
Az objektivitás szabadságként is definiálható: az objektív egyént nem kötik olyan elkötelezettségek, amelyek befolyásolhatják az adott dolog érzékelését, megértését és értékelését.
– Georg Simmel, “Az idegen” (1908)
Egyrészt az idegen véleménye nem igazán számít, mert nem kapcsolódik a társadalomhoz, másrészt viszont az idegen véleménye számít, mert nem kapcsolódik a társadalomhoz. Rendelkezik egyfajta objektivitással, ami lehetővé teszi számára, hogy elfogulatlan legyen és szabadon, félelem nélkül döntsön. Egyszerűen képes látni, gondolkodni és dönteni anélkül, hogy mások véleménye befolyásolná.
A titoktartásrólSzerkesztés
Simmel szerint a kis csoportokban kevésbé van szükség titkokra, mert mindenki hasonlóbbnak tűnik. Nagyobb csoportokban a heterogenitás miatt van szükség titkokra. A titkos társaságokban a csoportokat a titok fenntartásának szükségessége tartja össze, ami szintén feszültséget okoz, mert a társadalom a titoktartás és a kirekesztés érzetére támaszkodik. simmel szerint a titoktartás még az olyan intim kapcsolatokban is létezik, mint a házasság. ha mindent felfedünk, a házasság unalmassá és unalmassá válik, és elveszíti minden izgalmát. Simmel általános fonalat látott a titkok fontosságában és a tudatlanság stratégiai felhasználásában: Ahhoz, hogy az emberek társadalmi lények legyenek, akik képesek sikeresen megbirkózni társadalmi környezetükkel, az ismeretlenség világosan körülhatárolt területeire van szükségük saját maguk számára. Ráadásul a közös titok megosztása erős “mi-érzést” eredményez. A modern világ az őszinteségtől függ, ezért egy hazugság pusztítóbbnak tekinthető, mint valaha is volt: A pénz a titoktartás olyan szintjét teszi lehetővé, amely korábban soha nem volt elérhető, mivel a pénz lehetővé teszi a “láthatatlan” tranzakciókat, köszönhetően annak, hogy a pénz ma már az emberi értékek és meggyőződések szerves része. Lehetőség van a hallgatás megvásárlására.
A flörtrőlSzerkesztés
A nők, a szexualitás & szerelem című, 1923-ban megjelent, többrétegű esszéjében Simmel a flörtöt mint a társadalmi interakciók általánosított típusát tárgyalja. Simmel szerint “a flörtöt egyszerűen “kedvtelési szenvedélyként” definiálni annyit tesz, mint összekeverni egy cél elérésének eszközét az e cél elérésének vágyával”. A flört különlegessége abban rejlik, hogy a gyönyört és a vágyat egy sajátos antitézis és szintézis révén ébreszti fel: az akkomodáció és a tagadás váltakozásával. A flört viselkedésében a férfi a megszerzés képességének és képtelenségének közelségét és egymásba hatolását érzi. Ez lényegében az “ár”. A félrebillentett fejű oldalpillantás a legbanálisabb formában jellemzi a flörtölést.
A divatrólSzerkesztés
Simmel szemében a divat a társadalmi viszonyulás egy formája, amely lehetővé teszi, hogy azok, akik meg akarnak felelni egy csoport követelményeinek, megtehessék ezt. Azt is lehetővé teszi, hogy egyesek a normától való eltéréssel individualisták legyenek. A divatnak számos társadalmi szerepe van, és mind az objektív kultúra, mind az egyéni kultúra hatással lehet az emberekre. A kezdeti szakaszban mindenki azt veszi át, ami divatos, és azok, akik eltérnek a divattól, elkerülhetetlenül egy teljesen új szemléletet vesznek át arról, hogy mit tekintenek divatnak. Ritzer azt írta::163
Simmel azt állította, hogy nemcsak a divat követése jár kettősséggel, hanem egyes emberek azon törekvése is, hogy a divatnak megfeleljenek. A nem divatos emberek azokat, akik egy divatot követnek, utánzóknak, magukat pedig egyeduralkodóknak tekintik, de Simmel azzal érvelt, hogy az utóbbiak egyszerűen az utánzás egy fordított formáját művelik.
– George Ritzer, “Georg Simmel”, Modern szociológiai elmélet (2008)
Ez azt jelenti, hogy azok, akik megpróbálnak mások vagy “egyediek” lenni, nem azok, mert azzal, hogy megpróbálnak mások lenni, egy új csoport részévé válnak, amely másnak vagy “egyedinek” címkézte magát.