Meglepetés!
A légzőrendszer számos szervből és szerkezetből áll, köztük a tüdőből, a légcsőből, a rekeszizomból és az alveolusokból. Ez felelős az oxigén beviteléért és a szén-dioxid hulladékok kiürítéséért.
Itt van 11 meglepő tény a légzőrendszerről.
A légzéssel rengeteg vizet veszítünk.
A légzés lehetővé teszi, hogy a sejtek számára szükséges oxigént bevigyük és a szén-dioxid hulladékot kiürítsük. De amikor kilélegzel, sok vizet is kilélegzel.
Hány vizet veszítesz a légzéssel?
A lengyel Pneumonology and Allergology című folyóiratban 2012-ben megjelent cikk szerint nyugalmi állapotban az ember óránként akár 17,5 milliliter (0,59 folyékony uncia) vizet is kilélegzik. A tanulmány szerint azonban testmozgás közben ennek körülbelül négyszeresét veszítjük el.
Néhány ember több mint 20 percig képes visszatartani a lélegzetét.
A felnőtt ember átlagosan 30 és 60 másodperc között képes visszatartani a lélegzetét. Ennek a korlátozásnak inkább a vért savasító szén-dioxid felhalmozódásához van köze, mint az oxigénhiányhoz, amelyet a szervezetünk a mioglobin nevű izomfehérjékben tárol.
De a szabadbúvárok – azok, akik a víz alatti búvárkodás sportját búvárfelszereléshez hasonló felszerelés nélkül űzik – különböző technikákkal, például hiperventillációval csökkentik a szén-dioxid koncentrációját a vérben, ami lehetővé teszi számukra, hogy meglepően hosszú ideig tartsák vissza a lélegzetüket. Jelenleg a dán Stig Severinsen tartja a leghosszabb szabad merülés Guinness-rekordját – 2010-ben 22 percig tartotta vissza a lélegzetét a víz alatt.
A tüdő az egyetlen olyan szerv, amely képes lebegni a vízen.
Minden tüdő körülbelül 300 millió ballonszerű szerkezetet, úgynevezett alveolust tartalmaz, amelyek a vérben lévő szén-dioxid hulladékot oxigénnel helyettesítik. Amikor ezek a struktúrák megtelnek levegővel, a tüdő az emberi test egyetlen olyan szervévé válik, amely képes lebegni a vízen.
Az orvosszakértők a boncolások során az úgynevezett “tüdőlebegési tesztet” használják annak megállapítására, hogy egy csecsemő halva született-e (meghalt-e az anyaméhben). Ha a tüdő lebeg, a baba élve született; ha a tüdő nem lebeg, a baba halva született. Ez a módszer az International Journal of Legal Medicine 2013-as tanulmánya szerint az esetek 98 százalékában pontos.
A tüsszentés részecskéi talán nem is olyan gyorsan terjednek, mint azt az emberek gondolják.
A múltban modellező tanulmányok 112 mph-ra (180 km/h) becsülték a tüsszentés sebességét. A Discovery Channel népszerű “MythBusters” című sorozatában a műsorvezetők, Jamie Hyneman és Adam Savage 39 mph (63 km/h) maximális tüsszentési sebességet rögzítettek.
A PLOS ONE folyóiratban 2013-ban megjelent tanulmány szerint azonban a tüsszentés maximális sebessége még alacsonyabb, mint a “MythBusters” című sorozatban meghatározott értékek. Egy nagysebességű kamera és LED-lámpák segítségével a kutatók megállapították, hogy a vizsgálatban résztvevők csak 10 mph (16 km/h) sebességig tüsszentettek.
A náthát több száz különböző vírus okozhatja.
A nátha messze a leggyakoribb légzőszervi betegség, és talán a ma ismert leggyakoribb betegség. A Betegségellenőrzési és Megelőzési Központok szerint ez a vezető oka az orvoslátogatásoknak, valamint a munkából és az iskolából hiányzó napoknak. Csak az Egyesült Államokban évente több mint 1 milliárd megfázásos eset fordul elő.
A megfázást gyakran a “rhinovírussal”, az ilyen típusú betegséget leggyakrabban okozó vírussal azonosítják. Valójában azonban több mint 200 vírus okozhat megfázást, köztük a humán koronavírus és a légúti szinciális vírus.
A tüdő és a légcső fontos szimbólum volt az ókori Egyiptomban.
A tüdőnek és a légcsőnek az emberekben és más állatokban együtt kell működnie, hogy a test szövetei és sejtjei oxigénhez jussanak. Az ókori egyiptomiak megértették ennek az összetartásnak a fontosságát a túléléshez, és létrehoztak egy hieroglifát, amely a légcsőhöz csatlakozó tüdőt ábrázolja, hogy szimbolizálja a felső és alsó Egyiptom közötti egységet, amely szükséges volt ahhoz, hogy az ország erős és egészséges legyen.
Mivel a fáraók voltak felelősek a két ország feletti uralkodásért, a tüdő-szélcső hieroglifa gyakran megtalálható a fáraókhoz tartozó tárgyakon, beleértve a ruhákat, bútorokat és ékszereket.
Az elefántoknak egyedi légzőszervi szerkezete van.
Az emlősök légzőrendszerében egy vékony szövetréteg, a mellhártya (pleura) tekeredik a tüdő köré és béleli ki a mellüregét. A mellhártya rétegei közötti területet pleurális térnek vagy mellhártyaüregnek nevezik, és ez tartalmazza a mellhártya-folyadékot, amely a tüdő kitágulásakor és összehúzódásakor a kenést biztosítja.
A többi emlőstől eltérően az elefántok mellhártyaüregét kemény kötőszövet tölti ki. A Respiration Physiology című folyóiratban 2001-ben megjelent cikk szerint ez a szokatlan szerkezet teszi lehetővé az elefántok számára a búvárkodást és a víz feletti és alatti nyomáskülönbségek elviselését anélkül, hogy a tüdőjük bélésében lévő erek megrepednének.
A légzés közbeni mellkasi mozgás nem a levegő mozgásának eredménye.
A belégzéskor a mellkasunk megduzzad, kilégzéskor pedig összeesik. De ezek a mellkasi mozgások valójában nem annak az eredményei, hogy a levegő megtelik vagy távozik a tüdőből.
A belégzés során a rekeszizom – egy vékony, kupola alakú izomlap, amely elválasztja a mellkasi és a hasüreget – összehúzódik és lefelé mozog, növelve a mellüregben lévő teret. Ezzel egyidejűleg a bordák közötti izmok összehúzódnak, hogy a bordakosarat felfelé és kifelé húzzák. Kilégzéskor éppen az ellenkezője történik.
Az asztmát egykor pszichoterápiával kezelték.
A modern tudomány kimutatta, hogy az asztma egy krónikus tüdőbetegség, amely a légutak gyulladását és szűkülését okozza. Ez egy fizikai betegség, amelyet pszichológiai tényezők súlyosbíthatnak.
Az 1930-as és 1950-es évek között azonban úgy gondolták, hogy az asztma gyökerei pszichológiai eredetűek. Ezért az asztma kezelése elsősorban a pszichoanalízisre összpontosított. A terapeuták még egy gyermek asztmás zihálását is úgy értelmezték, mint az édesanyja iránti elfojtott kiáltást – olvasható a Clinical Practice & Epidemiology in Mental Health című folyóirat 2005-ös cikkében.
A lovak csak az orrukon keresztül lélegeznek.
Az emberek számára a szájon keresztül történő légzés természetes és könnyű. Ugyanez igaz sok más emlősre is: A kutyák például azért lihegnek, hogy lehűljenek.
A lovak azonban csak az orrlyukukon keresztül lélegeznek. Van egy szövetlebenyük, amely szorosan lezárja a szájüregüket, ami megakadályozza, hogy a szájukon keresztül lélegezzenek, még légzési nehézség esetén is. Amikor esznek és lenyelik a táplálékot, ez a lebeny lezárja az orrüreget, és megnyitja a szájüreget, így a táplálék lejut a garatba (a torok felső része).
Újabb hírek