A folyami teknősök és a tavi teknősök nagy, vízi, kemény páncélú teknősök, amelyek elsősorban az Egyesült Államok délkeleti részén élnek. Néhány faj azonban délnyugaton is megtalálható. A mocsári teknősök – a Pseudemys nemzetségbe tartozó összes teknős – közé tartoznak a vöröshasú teknősök is, amelyek élőhelyük, viselkedésük és táplálkozási preferenciáik tekintetében hasonlóak.
A mocsári teknősök megkülönböztetése gyakran még a tapasztalt biológusok számára is nehéz feladat. Gyakran egy példány földrajzi eredetének ismerete a legjobb módja a faj meghatározásának. A vadonban, ahol több cooterfaj érintkezik egymással, hibridizálódnak. Így sok példány, amelyet az évek során láttam, hibrid. Általánosságban a mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári medve (Pseudemys concinna) nagyméretű teknősök, amelyek páncélhossza eléri a 13 hüvelyket és néha többet is, viszonylag lapos páncéljuk hátul kiugrik, és a folyami és más mozgóvízi élőhelyek számára áramvonalas. A folyóvízi teknősök páncélja barnától a feketéig terjed, vöröses árnyalatokkal, páncéljuk pedig sárga, narancssárga vagy vöröses színű, markáns narancssárga és fekete mintákkal. Néha a plasztron szélei rózsaszínűek. A fejcsíkok sárgák, de akár narancssárgának is tűnhetnek.
A teknősbiológusok nem értenek egyet az egyedi folyami cooter taxonok számában, és kérdéses a tavi cooterek (Pseudemys floridana) egyedisége is, és az is, hogy a folyami cooterektől független faji státuszra jogosultak-e. A folyami cooterektől független faji státuszra. Alfaji szinten a keleti folyami mormoták (P. concinna) közé tartozik az Atlanti-óceán lefolyóinak keleti folyami mormota (P. c. concinna), a Tennessee folyó lefolyóinak hieroglifikus folyami mormota (P. c. hieroglyphica), az öböl alsó partvidékének Mobile Bay-i mormota (P. c. mobilensis) és a Florida-félsziget Suwannee folyami mormota (P. c. suwanniensis). Egyes hatóságok azonban a Suwannee River cooter-t nem alfajnak, hanem külön fajnak, a Pseudemys suwanniensisnek tekintik. Az Egyesült Államok nyugati részén a legtöbb szakértő a texasi Edwards-fennsík Texasban élő Texas River cooterét (P. texana) és az új-mexikói és dél-texasi Rio Grande-fennsíkon élő Rio Grande cooterét (P. gorzugi) külön fajként ismeri el.
A folyami cooterek általában a nagy folyók lakói, ahol a tiszta vizű, kavicsos és kavicsos feneket, valamint a gyökeres vízi növények, például az Elodea és az angolnafű ágyásait kedvelik. A folyami süllő gyakran bővelkedik a folyócsatornákon átívelő sziklapárkányokon, ahol a Piedmont fiziográfiai régió és a Coastal Plain találkozik. A délkeleti államközi autópályák némelyikén utazva nagy számban láthatjuk a folyó alatti folyó szikláin sütkérező folyami fésűsfarkasokat. A Suwannee-folyómedvék egyedülállóak abban a tekintetben, hogy ismert, hogy sós vizekbe is bemennek; találtak már olyan egyedeket, amelyeknek a héján pajzstetvek vannak, ami arra utal, hogy tartósan sós vizet látogatnak.
Tómedvék
A tómedvék (Pseudemys floridana) a folyómedvékhez hasonlóan nagyok (akár 13 hüvelyk), de elöl viszonylag magasabb kupolás páncéljuk van, amely hátrafelé elkeskenyedik. A páncél általában barnától a feketéig terjedő színű, homályos sárga jegyekkel, a plasztron pedig egyszínű sárga, sötét vagy vöröses jegyek nélkül. A fejcsíkok a feltűnő és sárga színűtől a halvány és zöldes színűig terjednek. A tómedvék magasabb kupolájú páncélja segíthet abban, hogy a kifejlett egyedeket ne törjék össze a nagy aligátorok, amelyekkel a folyómedvéknél nagyobb valószínűséggel találkoznak.
A tómedvék rendszertana is változóban van, de a legtöbb biológus két alfajt ismer el, a floridai medvét (P. f. floridana), amely Virginiától Georgiáig él, és a félszigeti medvét (P. f. peninsularis), amely Floridában található. Más biológusok úgy vélik, hogy a peninsular cooter elég jellegzetes ahhoz, hogy fajként (P. peninsularis) határozzák meg. A másik véglet, egyes biológusok szerint az összes tómedvefóka egyszerűen a folyómedvefóka alfaja (P. concinna).
A tómedvefókának minősített példányok gyakran lassabban mozgó vízben találhatók, mint a folyómedvefókák, és a nagy délkeleti folyók parti síksági szakaszai mentén a ciprus mocsarakban és más árterületi élőhelyeken sütkéreznek. A tómedvék gyakran látogatják az idényjellegű vizes élőhelyeket, és a folyómedvéknél nagyobb valószínűséggel mozognak a szárazföldön. Ez legalábbis igaz a dél-karolinai Savannah River Site-on talált példányokra. A folyó menti mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári mocsári, míg a tóparti mocsári teknősök leírásának megfelelő példányokat a folyásirányban lejjebb fekvő ciprus mocsarakban látják, és gyakran szezonális vizes élőhelyeken fogják őket.
Vöröshasú teknősök
A mocsári teknősök harmadik csoportjába tartoznak a vöröshasú teknősök (legfeljebb 121⁄2 hüvelyk hosszúak), amelyeknek három jellegzetes faját ismerik. Mindegyikre jellemzőek a széles, vörös csíkok a páncélon és a változó fekete és vörös mintázat a plasztronon. A vöröshasú cootert a folyami és a tavi cootertől az állkapcsukon lévő fogazott mintázat alapján lehet megkülönböztetni. A felső állkapocs elülső részén található mély bevágást kétoldalt szembetűnő bütykök szegélyezik. A fejet vékony sárga csíkok tarkítják, amelyek közül az egyik középen, a szemek között húzódik, és az orr közelében végződik, “nyilat” formázva.”
A három vöröshasú fakopáncs földrajzilag elkülönül egymástól. Az északi vöröshasú cooter (P. rubriventris) New Jersey déli részétől Észak-Karolináig lakik növényzettel borított állandó tavakban, és Massachusettsben is van egy elszigetelt populációja, amelyet egykor külön taxonként ismertek el (P. rubriventris bangsi). A floridai vöröshasú cooter (P. nelsoni) gyakori a georgiai Okefenokee mocsárban és Közép-Florida számos nagy forrásában és folyójában. Az alabamai vöröshasú cooter (P. alabamensis) az alabamai Mobile-medence alsó részén él, és szövetségi szinten veszélyeztetett fajként szerepel. Ne feledjük azonban, hogy a cooterek nagyra nőnek. A kifejlett folyami cooterek nagyok lehetnek, egyes nőstények elérhetik a 16 hüvelyket és 8-11 fontot is nyomhatnak. Általában nagyobbak, mint amekkorák egy beltéri akváriumban tarthatók. A legtöbb faj hímjei azonban általában valamivel kisebbek (9-10 hüvelyk), mint a nőstények, és jól megférnek nagy akváriumokban vagy kültéri tavakban. A 300 gallonos vagy annál nagyobb méretű, szarvasmarha akváriumokra van szükség egy kifejlett, mindkét nemű folyami cooter elhelyezéséhez. A műanyag tartályok előnyösebbek, mint a fémből készültek, mivel a futómedvék lármát csapnak a fémtartályban. A vízmélységnek a felnőttek esetében legalább 1-2 lábnak kell lennie, de a sütkérező és pihenőhelyet is biztosítani kell. Vegyük figyelembe, hogy nyáron a nagy szabadtéri, föld feletti tartályokban a vízhőmérséklet túlságosan felmelegedhet, ha nincs részleges árnyék. A hímek ivarérett korukban hosszú mellső mancsaik alapján könnyen megkülönböztethetők a nőstényektől.
A lelkes sütkérezőknek sütkérező platformra, melegítő fényforrásra és teljes spektrumú UVB-világításra van szükségük, ha beltérben tartják őket. Biztosítsunk 85 Fahrenheit-fokos sütkérező helyet és 75 fokos vízhőmérsékletet. A cooterek erős úszók, különösen a folyami cooterek, és egy 3-4 hüvelykes fiatal példányt egy 20 vagy 30 gallonos akváriumban lehet tartani, kétharmadáig megtöltve. A sütkérező platformnak elegendő helyet kell biztosítania a kagylók számára, hogy kinyújthassák és teljesen megszáríthassák a páncéljukat és a plasztronjukat a páncélrothadás elkerülése érdekében.
A kagylókat kerített kültéri tavakban is lehet tartani, amelyek bent tartják őket és távol tartják a ragadozókat. A földbe fektetett, műanyaggal bélelt háztáji tavak, amelyek 5 láb hosszú és 5 láb széles vagy annál nagyobb méretűek, jól működnek egy pár számára. Figyeljük azonban a párokat, hogy a hím ne zaklassa folyamatosan a nőstényt. Sok teknőctartó csak a szaporodási időszakban hozza össze a párokat. A műanyaggal bélelt tavak különösen szépek, és a széleket sima kövekkel lehet kibélelni, hogy sütkérezési helyeket biztosítsanak. Mivel a teknősök elsősorban növényevők, kihívást jelenthet, hogy a cserepes vízinövényeket, például a tavirózsákat ne fogyasszák el. Más teknősöknél kevésbé valószínű azonban, hogy a cooterek zaklatják a díszhalakat. A tavi kótyúkok kivételével, amelyek gyakran találhatók tanninnal szennyezett vizekben, a folyami és a vöröshasú kótyúkok a tiszta vizet részesítik előnyben.
Mivel etessük a folyami kótyúkat
Általában minden kótyú mindenevő, amikor kikelnek és fiatal egyedek. Én ReptoMin és Mazuri Turtle Chow táplálékkal neveltem a keltető fiókákat 6 hüvelykes méretig. A szárított gerincteleneket és rákféléket tartalmazó termékek, mint például a Gammare fajok, fokozhatják a vörös színezetet, amely egyes folyami és vöröshasú fajoknál megtalálható. Láttam, hogy a fiatal vöröshasú teknősök rovarokat, csigákat, rákokat, földigilisztákat és ebihalakat esznek. A római saláta szép kiegészítő, amelyet hosszabb ideig a tényleges lakótartályban lehet hagyni. A többi táplálékot külön etetőedényben kell adni, hogy a víz elszennyeződése minimálisra csökkenjen.
Amint a cooterek kifejlődnek, egyre inkább növényevővé válnak. A fogságban tartott nagyobb folyami cootterek a teknőstáp helyett a teknőstápot részesítik előnyben. Ezen kívül elfogadják a római salátát és más zöldféléket is. A vadonban a folyami cooterek elsősorban angolnafűvel (Vallisneria spp.) és elodeával (Elodea spp.) táplálkoznak. A Savannah folyó tiszta szakaszain sznorkelezés közben láttam nagyméretű, kifejlett folyami mormotákat, amelyek az angolnafű-állományokon táplálkoznak. A teknősök ráharapnak egy nagy lapátra, majd felaprítják azt, ahogy a folyó sodrása lefelé húzza őket.
A tómedvékről ismert, hogy megeszik a csendesebb vizű élőhelyeiken általánosan megtalálható vízi növényeket, köztük a coontail-t, a nyílhegyet és a kacsafüvet, valamint legalább két betelepített növényt, a vízijácintot és a hidrillát. A vöröshasú gőték a vízililiomot és a páfrányfenyőt is megeszik. Ezért a vízinövényekkel együtt tartása akár beltéri akváriumokban, akár kültéri tavakban kihívást jelenthet.
A vadon élő folyami cooterek alkalmanként rákot fogyasztanak, amit a vadon befogott állatok ürülékmintáiban talált rákdarabok jelenléte is bizonyít. Nem ismert, hogy a futómedvék élőben fogyasztották-e el a rákokat, vagy a rákhéjakat döglötték meg. Mindenesetre a fogságban tartott teknősöknek kalcium-kiegészítőt, például tintahalcsontot kell biztosítani – kedvükre rágcsálnak belőle. Úgy tűnik, hogy a kifejlett folyami teknősök a Mazuri teknőstápot kedvelik az édesvízi teknőstáplálékkal szemben; tapasztalataim szerint a vöröshasú teknősök a Mazuri édesvízi teknőstáplálékot részesítik előnyben.
Védelmi szempontok
A folyami mocsári teknősök környezeti hatásoknak vannak kitéve, beleértve a természetellenes árvizeket a feljebb fekvő gátak miatt, a vízszennyezést és a szándékos, sportcélú gyilkolást, amelynek során a mocsári teknősöket a sütkérező helyekről kilövik (az úgynevezett “plinking”). Ez természetesen elfogadhatatlan, és az állami vadvédelmi hatóságoknak be kellene tiltaniuk. Évente sok nőstény gödényt ölnek meg az autópályákon, miközben megfelelő fészkelőhelyet keresnek. A Suwannee-folyórendszerben egykor nagy számban fordult elő a Suwannee-folyórendszerben, de az élelmezési célú betakarítás miatt csökkent a száma. A nagy víztározók létesítése számos délkeleti folyón a Fall Line felett lehetővé tette, hogy a tómedvefajd az őshonos elterjedési területén kívül éljen, ahol hibridizálódhat a folyómedvefajddal. Így az amúgy is zavaros taxonómia még nehezebben érthetővé válhat, mivel az ember manipulálja a természetes élőhelyüket.
Folyami teknősök fogságban tenyésztett példányai
A természetvédelmi célú teknőstartás úgy érhető el, ha fogságban tenyésztett keltetőket vásárolunk egy jó hírű tenyésztőtől. A kifejlett futómedvék eltávolítása a vadonból károsítja a teknőspopulációk hosszú távú életképességét, a vadon fogott futómedvék pedig ugrásra készek és erősek. Gyorsan tönkretesznek minden fogságban tartott létesítményt.
Clever cooters
Dél-Karolinában a tavi cooters és Floridában a Suwannee folyami cooters “szatellit” fészkeket épített. A nőstény egy főkamrát ás, amelyet néhány centiméterrel arrébb egy vagy két szatellitfészek határol. A legtöbb tojást a főfészekbe rakja le, de minden egyes mellékfészekbe egy-három tojást rakhat le. Ennek a fészekrakási viselkedésnek a pontos jelentőségét nem határozták meg, de a ragadozók félrevezetésére szolgálhat. A floridai vöröshasú gémekről ismert, hogy tojásaikat a nőstény aligátorok által készített, rothadó növényzetből készült fészkekbe rakják le. Amikor a nőstény aligátor védi a fészkét a ragadozóktól, a fészket is védi.
zárszó
A fészkek színes és látható részét képezik vízi biodiverzitásunknak. Közelről látszik szépségük, különösen a folyami és a vöröshasú alakjuk. Ezek az állatok gyakran nagy számban fordulnak elő egészséges folyókban és tavakban, így fontos szerepet játszanak a vízi ökoszisztéma folyamataiban. Tekintettel arra, hogy ezek a teknősök rendkívül aktívak és kiterjedt élőhelyeken (folyók és mocsarak) élnek, azoknak, akik úgy döntenek, hogy tartják és értékelik őket, figyelembe kell venniük helyigényüket. És természetesen a vadonban való megfigyelésük, például a velük való sznorkelezés vagy a távcsövön keresztül történő megfigyelésük különösen kifizetődő, és segít jobban megérteni a környezetünkben betöltött szerepüket.