Fergana, a kínai Tarim-medencébe nyugatról vezető útvonalon, több klasszikus kori birodalom határán maradt.
Akhaimenida BirodalomSzerkesztés
A Fergana-völgy nyugati részei már i. e. 500-ban a Sogdiana régió részét képezték, amelyet nyugatabbról irányítottak, és amely Nagy Dareiosz idején hűséggel tartozott az Achaemenida Birodalomnak. A független és harcias Sogdiana olyan határvidéket alkotott, amely elszigetelte az akajménida perzsákat az északon és keleten élő nomád szkítáktól. Erőszakkal telepítették le az anatóliai partvidékről száműzött görögök, akik fellázadtak vagy más módon gondot okoztak Perzsiának. Végül jelentős görög közösség alakult ki. A régió fővárosát a görögök Kükropolisz néven ismerték, amelyet Nagy Küroszról neveztek el.
A szogdiai sziklát vagy Ariamazész szikláját, egy szogdiai erődítményt Kr. e. 327-ben Nagy Sándor csapatai elfoglalták; a szogdiai ellenállás leverése és a görög veteránjai által benépesített katonai előőrsök alapítása után Sándor egy szatrápiává egyesítette Szogdiaiát Baktriával.
Hellenisztikus településSzerkesztés
Nagy Sándor Kr. e. 329-ben alapította Alexandria Eschate “A legtávolabbi” városát, valószínűleg átnevezve Cyropolisra. Ez a Fergana-völgy délnyugati részén, a Syr Darya folyó déli partján (ókori Jaxartes) volt, a mai Khujand városának helyén, Tádzsikisztán államban. Sándor veteránjai által kiegészítve, később a Szeleukidák uralták, mielőtt elszakadt volna Baktriától.
A Kr. e. 250 után a város valószínűleg kapcsolatban maradt a Baktriában központosított görög-baktriai királysággal, különösen amikor a görög-baktriai király, Euthidémosz kiterjesztette uralmát Szogdianára. Vannak arra utaló jelek, hogy Alexandria Eschate-ból a görög-baktriaiak egészen a kínai Turkesztánban lévő Kasgárig és Ürümqiig vezethettek expedíciókat, ami a Kína és a Nyugat közötti első ismert kapcsolatokhoz vezetett i. e. 220 körül. Számos görög katona szobrocskát és ábrázolást találtak a Tian Shantól északra, Kína küszöbén, amelyek ma az urumcsi Hszincsiang múzeumban vannak kiállítva (Boardman). A görög-baktriaiakról a görög történetíró, Sztrabón is azt írja, hogy:
birodalmukat egészen a Seres (kínai) és a Phryni folyóig terjesztették ki.
A ferganai terület, amelyet a kínaiak Dayuan-nak neveznek, a görög-baktriai királyság szerves része maradt egészen I. Demetrius baktriai király idejéig (Kr. e. 120 körül), amikor a keletről érkező jüezsi és a délről érkező szaka szkíták inváziójával szembesült. Kr. e. 155 után a jüezsit a nagyhatalmú hsziungnuk és a szomszédos, északról és keletről érkező wusunok szövetsége Ferganába szorította, megszállta a dayuanok városi civilizációját, és végül az Oxus északi partján, a mai Tádzsikisztán és Üzbegisztán területén fekvő Transoxiana térségében telepedtek le, közvetlenül a hellenisztikus görög-baktriai királyságtól északra. Az Oxus mentén fekvő Alexandria görög várost a jelek szerint a jüezsi Kr. e. 145 körül porig égette. Ezen ikererők nyomására a görög-baktriai királyság a mai Afganisztán területén lévő területek köré orientálódott át, míg az új betolakodók részben asszimilálódtak a Fergana-völgyben maradt hellenisztikus kultúrába.
Han-dinasztiaSzerkesztés
A Han-dinasztia Nagy Történészének vagy Shiji feljegyzései szerint, amely Zhang Qian utazásai alapján készült és Kr. e. 126 körül jelent meg, Fergana régiója a Dayuanok (Ta-Yuan) országaként szerepel, akik valószínűleg görög telepesek leszármazottai (a Dayuan a “nagy iónok” átírása lehet). A terület híres volt mennyei lovairól, amelyeket a kínaiak kevés sikerrel próbáltak megszerezni a dayuanoktól, amíg Kr. e. 104-ben háborút nem vívtak ellenük.
A dayuanokat a kínaiak szokatlan tulajdonságokkal azonosították, kifinomult városi civilizációval, amely a baktriaiakhoz és a parthusokhoz hasonló volt: “Az Ég Fia mindezt hallva így érvelt: Fergana (Dayuan) és Baktria és Parthia birtokai nagy országok, tele ritka dolgokkal, a népességük állandó lakhelyeken él, és a kínaiakéval némileg azonos foglalkozásokat űznek, de gyenge hadsereggel, és nagy értéket tulajdonítanak Kína gazdag terményeinek.” (A későbbi Han könyve).
A Dayuanok mezőgazdasági tevékenysége, amelyről Zhang Qian beszámolt, magában foglalta a gabonatermesztést és a borkészítéshez szükséges szőlőtermesztést. A ferganai terület volt tehát egy indoeurópai nyelveket beszélő, urbanizált kultúra és a kínai civilizáció közötti első jelentős kölcsönhatás színtere, amely a Kr. e. 1. századtól kezdve a Selyemút megnyitásához vezetett.
A Han később a Han-Dayuan háborúban elfoglalta Dayuant, és királyt telepített oda. Később a Han létrehozta a Nyugati Régiók Protektorátusát
KushanEdit
A Kushan Birodalom ugyanabból a Yuezhi-ből alakult ki, aki meghódította a hellenisztikus Ferganát. A kusánok a Kr. u. 1. században terjedtek el a Yuezhi szövetségből az ősi Baktria területein az Oxus folyó középső folyásának vagy az Amu Darya folyónak mindkét oldalán, a mai Észak-Afganisztán, valamint Dél-Tádzsikisztán és Üzbegisztán területén. A kusánok a mai Észak-India és Pakisztán nagy részét meghódították, és Fergánán keresztül kelet felé haladtak. A kusán hatalom megszilárdította a távolsági kereskedelmet is, összekötve Közép-Ázsiát mind a Han-dinasztia Kínájával, mind az európai Római Birodalommal.
Szasszanida (3-5. század)Edit
A kusánok nagyobb birodalmuk részeként uralták a területet egészen a Kr. u. 3. századig, amikor a zoroasztriánus perzsa Szasszanida Birodalom délnyugatról betört a kusán területre. Fergana ezt követően változó helyi és transzoxi uralkodók alatt maradt. A 4. és 5. században a Szasszanida Birodalom közvetlenül irányította Transzoxjánát és Ferganát, amelyet II. Szapur és I. Khosrau hódításai vezettek a kusánok és a heftalita birodalom ellen.
HepthalitákSzerkesztés
A Fergana feletti szasszanida uralmat a heftaliták szakították meg, valószínűleg perzsák vagy törökök.
GoktürkökSzerkesztés
A heftaliták uralmának a 6. század közepén a goktürkök vetettek véget. A török kaganátusok uralták a 8. század első negyedéig, amikor a Tang-dinasztia leigázta
IkhshidákSzerkesztés
Az Omajjád Kalifátus 715-ben megbuktatta az uralkodót, és egy új királyt, Alutart ültetett a trónra. A kínaiak 10 000 katonát küldtek Zhang Xiaosong vezetésével Ferghanába. Namangannál legyőzte Alutart és az arab megszálló haderőt, és visszaültette Ikhshidet a trónra.
Iszlám inváziókSzerkesztés
A 8. században Fergana a Tang-dinasztia Kína és a muszlim hatalom terjeszkedése közötti heves rivalizálás színhelye volt. Az Omajjádok több háborút vívtak a szogd és türk lakosság ellen. Legyőzték őket a türgék, akik a Tang által 750-ben elszenvedett vereségükig uralták a Fergána-völgyet. Ugyanakkor az Abbászidák legyőzték az Omajjádokat, és Közép-Ázsiába küldték erőiket. Ez vezetett a 751-es talasi csatához, amely az abbászidák győzelmét és Kína Közép-Ázsiából való kivonulását eredményezte. Két megelőző csatában, 715-ben és 717-ben a kínaiak győzedelmeskedtek az arab erők felett. A Fergana felett arab, perzsa, majd később török muszlim uralkodók sora uralkodott.
Szamanid, Karakhanid és Khwarezmid uralomSzerkesztés
A Perzsia arab-muzulmán hódításából felemelkedő Szamanida Birodalom nyugat felől benyomult az akkor Nagy-Khoraszánnak nevezett területre, beleértve Transzoxjánát és a Fergana-völgyet. 819-ben Ahmad ibn Aszad – Aszad ibn Szamán fia – Al-Ma’mun kalifa khoraszáni helytartója, Ghaszan ibn ‘Abbad, a lázadó Rafi’ ibn Laith elleni támogatásáért kapott jutalmul hatalmat Fergana városa felett. A Szamarkandban uralkodó testvére, Nuh halála után Ahmad és egy másik testvére, Yahya a város feletti uralmat Abdallah, Khurasan kormányzója adta neki.
Ahmad 864-ben vagy 865-ben bekövetkezett halálakor már Transzoxiana, Bukhara és Khwarazm nagy részének uralkodója volt. Szamarkand és Fergana a fiához, I. Naszr Szamanidhoz került, ami a Szamanid-dinasztia muszlim uralkodóinak sorát eredményezte a völgyben. A 10. században, a szamanidák bukása idején a Fergana-völgyet a karakánidák hódították meg. Fergana keleti része később a Karakhitajok szuzerénasága alá tartozott. A karakhánidák uralma 1212-ig tartott, amikor a khwarezmshahok meghódították a völgy nyugati részét.
Mongol-török uralomSzerkesztés
Dzsingisz kán mongol uralkodó 1219-ben Khwarazm meghódítása során megszállta Transzoxjánát és Ferganát. 1227-ben bekövetkezett halála előtt a nyugat-közép-ázsiai területeket második fiára, Csagataira ruházta, és ez a régió Csagatai kánság néven vált ismertté. Nem telt el azonban sok idő, és a transzoxi türk vezetők a Mongol Birodalom Aranyhordájának hűbéreseiként uralták a területet, Közép-Ázsia nagy részével együtt. A Fergana egy nagyobb turkomongol birodalom részévé vált. Ez a barlas néven ismert mongol nomád szövetség Dzsingisz kán eredeti mongol seregének maradványai voltak.
Közép-Ázsia mongol meghódítása után a barlák Turkisztánban (amely ekkor Mogulisztán – “mongolok földje” – néven is ismertté vált) telepedtek le, és jelentős mértékben keveredtek a helyi török és türk nyelvű lakossággal, így Timur uralkodása idejére a barlák nyelvüket és szokásaikat tekintve alaposan türkizálódtak. Ráadásul az iszlám felvételével a közép-ázsiai törökök és mongolok átvették a perzsa irodalmi és magaskultúrát is, amely az iszlám befolyás kezdete óta uralta Közép-Ázsiát. A perzsa irodalom fontos szerepet játszott a timurida elit asszimilációjában a perzsa-iszlám udvari kultúrához.
Az egyik ilyen szövetség örököse, Timur, a Timurida-dinasztia alapítója a 14. század végén a völgyet újonnan megerősített birodalmához csatolta, és a területet Szamarkandból irányította.
A Fergana az északi selyemúton fekvő Fergana jelentős szerepet játszott a középkori közép-ázsiai iszlám virágzásában. Leghíresebb fia Babur, Timur örököse, híres hódító és a középkori Indiában a Mogul-dinasztia megalapítója. A Fergana-völgyből származó iszlám hittérítők, mint például al-Firghani الفرغاني, al-Andijani الأندجاني, al-Namangani النمنگاني, al-Khojandi الخوجندي terjesztette az iszlámot a mai Oroszország, Kína és India egyes részein.
A Fergana-völgyet a középkorban egy sor muszlim állam uralta. Ezen időszak nagy részében a helyi és délnyugati uralkodók a völgyet egy sor kis államra osztották fel. A 16. századtól a buharai kánság Shaybanid dinasztiája uralta Ferganát, amelyet 1599-ben a buharai Janid dinasztia váltott fel. 1709-ben a Minglár üzbégek shaybanid emírje, Shahrukh Shahrukh kinyilvánította függetlenségét a bukarai kánságtól, és államot alapított a Fergana-völgy keleti részén. Fővárosának fellegvárat épített a kis Kokand városában. Kokand kánságként Kokand egy olyan terület fővárosa volt, amely a mai Kelet-Uzbegisztán és Tádzsikisztán, Dél-Kazahsztán és egész Kirgizisztán területére kiterjedt.
Orosz BirodalomSzerkesztés
Fergana az Orosz Turkesztán tartománya volt, amely 1876-ban alakult az egykori Kokandi kánságból. Északon és északnyugaton Szir-darja, nyugaton Szamarkand és északkeleten Zhetysu tartományok, keleten Kínai Turkesztán (Kasgária), délen pedig Buhara és Afganisztán határolta. Déli határait a Pamírban egy angol-orosz bizottság határozta meg 1885-ben, Zorkultól (Viktória-tó) a kínai határig; Khignan, Roshan és Wakhan pedig Afganisztánhoz került, cserébe Darvaz egy részéért (a Panj bal partján), amelyet Bukhara kapott. A terület mintegy 53 000 km2 -t tett ki, amelyből 17 600 km2 a Pamírban található.
A terület lakói közül nem mindenki örült ennek az állapotnak. 1898-ban Muhammed Ali Khalfa dzsihádot hirdetett az oroszok ellen. Miután azonban mintegy 20 orosz meghalt, Khalfát elfogták és kivégezték. Amikor az 1905-ös forradalom elterjedt az Orosz Birodalomban, néhány dzsadida a Fergana-völgyben is tevékenykedett. Amikor a cári rezsim kiterjesztette a katonai behívót a muszlimokra is, ez az 1898-asnál sokkal szélesebb körű lázadáshoz vezetett, amelyet az orosz forradalom idejére sem sikerült teljesen elfojtani.
SzovjetunióSzerkesztés
1924-ben az Üzbég SZSZK-t és a Kirgiz SZSZK-t elválasztó új határok elvágták a Fergana-völgy keleti végét, valamint az azt körülvevő lejtőket. Ez 1928-ban súlyosbodott, amikor a Tádzsik ASZSZK teljes jogú köztársasággá vált, és a Khujand környéki területet annak részévé tették. Ez elzárta a völgy természetes kijáratát, valamint a Szamarkand és Bukhara felé vezető utakat, de egyik határnak sem volt nagy jelentősége, amíg a szovjet uralom tartott. Az egész régió egyetlen, tömeges gyapottermelésre berendezkedett gazdaság része volt, és az átfogó politikai struktúrák miatt a határok átlépése nem jelentett problémát.
A szovjet felbomlás utánSzerkesztés
A Szovjetunió 1991-es felbomlásával és a független köztársaságok létrehozásával a határokat erősen megerősítették, bár az új nemzetközi határok hatása 1998-2000-ig csekély volt. Üzbegisztán rendszeresen lezárja határait Tádzsikisztánnal és Kirgizisztánnal, megfojtva ezzel a kereskedelmet és óriási nehézségeket okozva a térségben élőknek.
A tádzsikisztáni Khujand városából a tádzsik fővárosba, Dusanbéba utazóknak, akik nem tudnak az Üzbegisztánon keresztül vezető közvetlenebb útvonalon utazni, ehelyett egy magas hegyi hágón kell átkelniük a két város között, egy borzalmas úton. A kirgizisztáni Biskek és Osh városok közötti összeköttetések nehéz hegyvidéken keresztül vezetnek. Az etnikai feszültségek 1990-ben zavargásokba torkolltak, leginkább az Osh melletti Uzgen városában. További etnikai erőszakra nem került sor, és úgy tűnt, hogy a dolgok néhány éve lecsillapodtak.
A völgy azonban vallásilag konzervatív régió, amelyet különösen súlyosan érintett Karimov üzbég elnök szekularizációs törvénye, azzal a döntésével együtt, hogy 2003-ban lezárta a határokat Kirgizisztánnal. Ez tönkretette a helyi gazdaságot, mivel megakadályozta az olcsó kínai fogyasztási cikkek behozatalát. Aszkar Akajev 2005. áprilisi kirgizisztáni leváltása, valamint neves helyi üzletemberek egy csoportjának letartóztatása a 2005. májusi üzbegisztáni zavargások során, amelyek során a csapatok több száz tüntetőt öltek meg, az Andizsán és Koraszuv környéki térségben kiéleződtek a feszültségek. A völgy kirgiz részén 2010-ben ismét erőszakos cselekményekre került sor, amelyeket az etnikai feszültségek, a gazdasági világválság miatt romló gazdasági körülmények és a kirgiz elnök, Kurmanbek Bakijev 2010. áprilisi leváltása miatti politikai konfliktus fűtött fel. A 2010 júniusában Oshban és Dzsalal-Abadban lezajlott összecsapásokban a jelentések szerint mintegy 200 ember vesztette életét, és további 2000-en megsebesültek. 100.000 és 300.000 közötti, túlnyomórészt üzbég etnikai eredetű menekült próbált Üzbegisztánba menekülni, ami jelentős humanitárius válságot okozott.
A térségben informális radikalizálódás is tapasztalható volt.