A fajtabor olyan bor, amelyet elsősorban egyetlen megnevezett szőlőfajtából készítenek, és amelynek címkéjén jellemzően az adott fajta neve szerepel. A fajtaborokban gyakran használt szőlőfajták például a Cabernet Sauvignon, a Chardonnay és a Merlot. Azok a borok, amelyek címkéjén két vagy több fajta neve szerepel, mint például a Chardonnay-Viognier, keverékek és nem fajtaborok. A kifejezést gyakran helytelenül használják a szőlőfajta helyett; a fajta kifejezés a szőlőre vagy a szőlőfajtára utal, míg a fajta a fajta által termelt borra.
Mivel a borászok és a fogyasztók megismerték az egyes borszőlőfajták jellemzőit, a borokat is fajtanevekkel kezdték azonosítani.
A kifejezést az Egyesült Államokban Maynard Amerine népszerűsítette a Kaliforniai Egyetemen, Davisben a szesztilalom után, aki a szőlőtermelőket az optimális szőlőfajták kiválasztására próbálta ösztönözni, majd Frank Schoonmaker népszerűsítette az 1950-es és 1960-as években, és végül az 1970-es évek kaliforniai borboomja során vált széles körben elterjedtté. A fajtajellegű borokat általában az újvilági borokkal hozzák összefüggésbe, de Németországban és más német befolyás alatt álló borvidékeken, köztük Ausztriában, Elzászban és a Cseh Köztársaságban is régóta hagyománya van a fajtajellegű címkézésnek.