KLINIKAI FARMAKOLÓGIA

Hatásmechanizmus

A vedolizumab egy humanizált monoklonális antitest, amely specifikusan kötődik az α4β7 integrinhez és gátolja az α4β7 integrin kölcsönhatását a nyálkahártya addressin sejtadhéziós molekulával-1 (MAdCAM-1) és gátolja a memória T-limfociták migrációját az endotélen keresztül a gyulladt gasztrointesztinális parenchimaszövetbe. A vedolizumab nem kötődik az α4β1 és αEβ7 integrinekhez, illetve nem gátolja azok működését, és nem antagonizálja az α4 integrinek és a vaszkuláris sejtadhéziós molekula-1 (VCAM-1) kölcsönhatását.

Az α4β7 integrin a memória T-limfociták egy diszkrét alcsoportjának felszínén expresszálódik, amelyek előnyösen vándorolnak a gyomor-bél traktusba. A MAdCAM-1 főként a bél endotélsejteken expresszálódik, és kritikus szerepet játszik a T-limfociták bélnyirokszövetbe történő homingjában. Az α4β7 integrin és a MAdCAM-1 kölcsönhatása fontos szerepet játszik a fekélyes vastagbélgyulladás és a Crohn-betegség egyik jellemzője, a krónikus gyulladás kialakulásában.

Farmakodinamika

A 0,2 és 10 mg/kg közötti dózisú ENTYVIO-val végzett klinikai vizsgálatokban (amely magában foglalja az ajánlott dózison kívüli dózisokat is) az α4β7 receptorok telítődését figyelték meg a keringő limfocitáknak a bél-immun felügyeletben részt vevő alcsoportjain.

Az ENTYVIO-val végzett klinikai vizsgálatokban 0,2 és 10 mg/kg és 180 és 750 mg közötti adagokban (amelyek az ajánlott dózison kívüli adagokat is tartalmazzák) egészséges alanyokon és fekélyes vastagbélgyulladásban vagy Crohn-betegségben szenvedő betegeken a vedolizumab nem emelte a neutrofilek, bazofilek, eozinofilek, B-segítő és citotoxikus T-limfociták, a teljes memória segítő T-limfociták, monociták vagy természetes ölősejtek számát.

A gasztrointesztinális gyulladás csökkenését figyelték meg az ENTYVIO-nak négy vagy hat hétig kitett, fekélyes vastagbélgyulladásos betegek 2. fázisú rektális biopsziás mintáiban a placebokontrollhoz képest, szövettani vizsgálat alapján.

Egy 14 egészséges alanyon végzett vizsgálatban az ENTYVIO nem befolyásolta a CD4+ limfocita sejtszámot, a CD8+ limfocita sejtszámot vagy a CD4+:CD8+ arányt a liquorban .

Farmakokinetika

Hasonló farmakokinetikát figyeltek meg colitis ulcerosa és Crohn-betegeknél, akiknek 300 mg ENTYVIO-t adtak 30 perces intravénás infúzió formájában a 0. és 2. héten, majd a 6. héttől kezdve nyolchetente 300 mg ENTYVIO-t (3. táblázat).

3. táblázat. Vedolizumab-koncentrációk átlag ± SD Colitis ulcerosában és Crohn-betegségben szenvedő betegeknél*

Betegpopuláció 0-6. hét 6-52. hét
ENTYVIO. 8 hetente
Trough szérumkoncentráció a 6. héten (mcg/ml) Trough szérumkoncentráció a 46. héten† (mcg/ml)
Colitis ulcerosa 26.3 ± 12,9
(N=210)
11,2 ± 7,2
(N=77)
Crohn-betegség 27,4 ± 19,2
(N=198)
13,0 ± 9.1
(N=72)
* Az UC I. és II. és a CD I. és III. vizsgálatban részt vevő, farmakokinetikai adatokkal rendelkező betegek adatai; az anti-vedolizumab antitestet tartalmazó betegek adatait kizártuk.
† Állandó szérumkoncentráció.

A perzisztens vedolizumab-ellenes antitest jelenléte jelentősen csökkentette a vedolizumab szérumkoncentrációját, a 6. és 52. héten nem kimutatható vagy elhanyagolható szintre (n=8).

A vedolizumab clearance lineáris és nemlineáris útvonalakon egyaránt függ; a nemlineáris clearance a koncentráció növekedésével csökken. A populációs farmakokinetikai elemzések azt mutatták, hogy a lineáris clearance körülbelül 0,157 l/nap, a szérum felezési ideje 300 mg-os adagolás mellett körülbelül 25 nap, a megoszlási térfogat pedig körülbelül 5 l.

A vedolizumab nem volt kimutatható 14 egészséges személy agy-gerincvelői folyadékában (CSF) öt héttel a 450 mg ENTYVIO egyszeri intravénás beadása után (az ajánlott adag 1,5-szerese).

Speciális populációk

A populációs farmakokinetikai elemzés azt mutatta, hogy a betegség állapotának súlyossága, a testsúly, a TNF-blokkoló kezeléssel történő korábbi kezelés, az életkor (18 és 78 év között), a szérumalbumin, az együttesen alkalmazott immunmodulátorok (beleértve az azatioprint, 6-merkaptopurint, metotrexátot) és az együttesen alkalmazott aminoszalicilátok nem voltak klinikailag jelentős hatással az ENTYVIO farmakokinetikájára.

A vedolizumab farmakokinetikáját vese- vagy májelégtelenségben szenvedő betegeknél nem vizsgálták.

Klinikai vizsgálatok

Klinikai vizsgálatok fekélyes vastagbélgyulladásban

Az ENTYVIO biztonságosságát és hatásosságát két randomizált, kettős vak, placebokontrollos vizsgálatban (UC Trials I és II) értékelték olyan felnőtt betegeknél, akik mérsékelten vagy súlyosan aktív fekélyes vastagbélgyulladásban (UC) szenvedtek, amelyet hat és 12 közötti Mayo-pontszámmal és kettes vagy hármas endoszkópos részpontszámmal definiáltak. A Mayo-pontszám nullától 12-ig terjed, és négy alskála van, amelyek mindegyike nullától (normális) háromig (legsúlyosabb) értékelhető: székletgyakoriság, végbélvérzés, endoszkópiás leletek és az orvos átfogó értékelése. A kettes endoszkópos alpontszámot a kifejezett erythema, az érrendszeri mintázat hiánya, a törékenység és az eróziók; a hármas endoszkópos alpontszámot a spontán vérzés és fekélyesedés határozza meg.

Az Egyesült Államokban (USA) felvett betegeknél az előző ötéves időszakban nem volt megfelelő válasz vagy intolerancia az immunmoduláns kezelésre (pl., azatioprin vagy 6-merkaptopurin) és/vagy nem megfelelő válasz, a válasz elmaradása vagy intolerancia egy TNF-blokkolóra. Az Egyesült Államokon kívül a korábbi kortikoszteroid-kezelés elegendő volt a részvételhez, ha az előző ötéves időszakban a betegek kortikoszteroid-függők voltak (azaz nem tudták sikeresen csökkenteni a kortikoszteroidokat az UC tüneteinek visszatérése nélkül), vagy nem volt megfelelő válaszuk vagy intoleranciájuk a kortikoszteroidokra.

Kizárták a részvételből azokat a betegeket, akik korábban valaha kaptak natalizumabot, valamint azokat a betegeket, akik az elmúlt 60 napban TNF-blokkolót kaptak. A natalizumab vagy TNF-blokkoló egyidejű alkalmazása nem volt megengedett.

UC Trial I

A UC Trial I-ben 374 beteget randomizáltak kettős vak módon (3:2), hogy ENTYVIO 300 mg-ot vagy placebót kapjanak intravénás infúzióban a 0. és a 2. héten. A hatékonyságot a 6. héten értékelték. Az aminoszalicilátok, kortikoszteroidok (prednizon dózis ≤30 mg/nap vagy azzal egyenértékű) és immunmodulánsok (azatioprin vagy 6merkaptopurin) egyidejű, stabil adagolása a 6. hétig engedélyezett volt.

A kiinduláskor a betegek kortikoszteroidokat (54%), immunmodulánsokat (azatioprin vagy 6merkaptopurin) (30%) és/vagy aminoszalicilátokat (74%) kaptak. A betegek 39 százalékánál a TNF-blokkoló terápiára nem volt megfelelő válasz, a válasz elmaradt vagy intoleráns volt. A betegek tizennyolc százalékánál a korábbi kortikoszteroid-kezelésre nem volt megfelelő válasz, nem tudott leépülni vagy intolerancia állt fenn (azaz nem kapott korábban immunmodulátorokat vagy TNF-blokkolót). A kiindulási Mayo-pontszám mediánja kilenc volt az ENTYVIO-csoportban és nyolc a placebocsoportban.

A UC I. vizsgálatban az ENTYVIO-val kezelt betegek nagyobb százaléka ért el klinikai választ a 6. héten, mint a placebóval kezelt betegek (a 4. táblázatban meghatározottak szerint). Az ENTYVIO-val kezelt betegek nagyobb százaléka érte el a klinikai remissziót a 6. héten a placebóval kezelt betegekhez képest (a 4. táblázatban meghatározottak szerint). Ezenkívül az ENTYVIO-val kezelt betegek nagyobb százalékánál javult a nyálkahártya endoszkópos megjelenése a 6. héten (a 4. táblázatban meghatározottak szerint).

4. táblázat. A 6. héten a hatékonysági végpontokat elérő betegek aránya (I. UC-vizsgálat)

Endpont Placebo
N=149
ENTYVIO
N=225
p-érték Kezelési különbség és
95% CI
Klinikai válasz* a 6. héten 26% 47% <0.001 22%
(12%, 32%)
Klinikai remisszió† a 6. héten 5% 17% 0.001 12%
(5%, 18%)
A nyálkahártya endoszkópos megjelenésének javulása‡ a 6. héten 25% 41% 0.001 16%
(6%, 26%)
* Klinikai válasz: a teljes Mayo-pontszám ≥3 pont és ≥30%-os csökkenése a kiindulási értékhez képest, a végbélvérzés részpontszámának ≥1 pont vagy a végbélvérzés abszolút részpontszámának ≤1 pont csökkenésével együtt.
† Klinikai remisszió: a teljes Mayo-pontszám ≤2 pont és egyetlen egyedi részpontszám sem >1 pont.
‡ A nyálkahártya endoszkópos megjelenésének javulása: 0 (normális vagy inaktív betegség) vagy 1 (erythema, csökkent érképződés, enyhe törékenység) Mayo-endoszkópos részpontszám.

UC Trial II

Az UC Trial II-ben a kezelésre való randomizáláshoz a betegeknek ENTYVIO-t kellett kapniuk, és a 6. héten klinikai válaszban kellett lenniük. A betegek származhattak az I. UC-vizsgálatból vagy az ENTYVIO-t nyíltan kapó csoportból.

A II. UC-vizsgálatban 373 beteget randomizáltak kettős-vak módon (1:1:1) az alábbi kezelési sémák egyikébe a 6. héttől kezdődően: ENTYVIO 300 mg nyolchetente, ENTYVIO 300 mg négyhetente vagy placebo négyhetente. A hatékonysági értékelésekre az 52. héten került sor. Az 52. hétig engedélyezett volt az egyidejűleg alkalmazott aminoszalicilátok és kortikoszteroidok alkalmazása. Az egyidejűleg alkalmazott immunmodulánsok (azatioprin vagy 6-merkaptopurin) az USA-n kívül engedélyezettek voltak, de az USA-ban a 6. héten túl nem voltak engedélyezettek.

A 6. héten a betegek kortikoszteroidokat (61%), immunmodulánsokat (azatioprin vagy 6-merkaptopurin) (32%) és aminosalicilátokat (75%) kaptak. A betegek 32 százalékánál a TNF-blokkoló kezelésre nem volt megfelelő válasz, a válasz elmaradása vagy intolerancia. A 6. héten a medián Mayo-pontszám nyolc volt a nyolcheti ENTYVIO csoportban, a négyhetenkénti ENTYVIO csoportban és a placebocsoportban. Azoknak a betegeknek, akik a 6. héten klinikai választ értek el, és kortikoszteroidot kaptak, a 6. héten kortikoszteroid-csökkentő kezelést kellett kezdeniük.

A II. UC-vizsgálatban az ENTYVIO-val kezelt csoportokban a placebóhoz képest a betegek nagyobb százaléka ért el klinikai remissziót az 52. héten, és fenntartotta a klinikai választ (klinikai válasz a 6. és az 52. héten is) (5. táblázat). Ezenkívül az ENTYVIO-val kezelt csoportokban a placebóhoz képest a betegek nagyobb százalékában volt klinikai remisszió a 6. és az 52. héten, és az 52. héten javult a nyálkahártya endoszkópos megjelenése (5. táblázat). A 6. héten klinikai választ elért és a kiinduláskor kortikoszteroid-kezelésben részesülő betegek alcsoportjában a placebóhoz képest az ENTYVIO-val kezelt csoportokban a betegek nagyobb hányada hagyta abba a kortikoszteroid-kezelést, és az 52. héten klinikai remisszióban volt (5. táblázat).

A négyhetenkénti ENTYVIO adagolási séma nem mutatott további klinikai előnyöket a nyolchetenkénti adagolási sémához képest. A négyhetenkénti adagolási séma nem az ajánlott adagolási séma.

5. táblázat. Az 52. héten* a hatásossági végpontokat elérő betegek aránya (UC Trial II)

Endpont Placebo†
N=126
ENTYVIO 8 hetente
N=122
p-érték Kezelési különbség és
95% CI
Klinikai remisszió az 52. héten 16% 42% <0.001 26%
(15%, 37%)
Klinikai válasz mind a 6., mind az 52. héten 24% 57% <0.001 33%
(21%, 45%)
A nyálkahártya‡ endoszkópos megjelenésének javulása az 52. héten 20% 52% <0.001 32%
(20%, 44%)
Klinikai remisszió a 6. és az 52. héten egyaránt 9% 21% 0.008 12%
(3%, 21%)
Kortikoszteroidmentes klinikai remisszió§ 14%§ 31%§ 0.012 18%
(4%, 31%)
* A betegeknek a 6. héten klinikai választ kell elérni ahhoz, hogy folytatni tudják az UC II. vizsgálatban. Ebbe a csoportba azok a betegek tartoznak, akik a 6. héten nem voltak klinikai remisszióban.
† A placebocsoportba azok a betegek tartoznak, akik a 0. és 2. héten ENTYVIO-t kaptak, és a 6. héttől az 52. hétig placebót kaptak.
‡ A nyálkahártya endoszkópos megjelenésének javulása: 0 (normális vagy inaktív betegség) vagy 1 (erythema, csökkent érképződés, enyhe törékenység) Mayo-endoszkópos részpontszám az 52. héten.
§ Kortikoszteroidmentes klinikai remisszió: Azoknak a betegeknek az alcsoportjában értékelték, akik a kiinduláskor kortikoszteroidot kaptak, és akik a 6. héten klinikai válaszban voltak (n=72 a placebo és n=70 az ENTYVIO esetében nyolchetente). A kortikoszteroidmentes klinikai remissziót azon betegek arányaként határozták meg ebben az alcsoportban, akik az 52. hétig abbahagyták a kortikoszteroidok szedését, és az 52. héten klinikai remisszióban voltak.

Klinikai vizsgálatok Crohn-betegségben

Az ENTYVIO biztonságosságát és hatásosságát három randomizált, kettős vak, placebokontrollos klinikai vizsgálatban (I., II. és III. CD-vizsgálat) értékelték közepesen vagy súlyosan aktív Crohn-betegségben (CD) szenvedő felnőtt betegeken (a Crohn-betegség aktivitási indexének pontszáma 220 és 450 között).1

A bevont betegek az Egyesült Államokban (USA) az előző ötéves időszak során nem megfelelő választ adtak vagy intoleranciát mutattak az immunmoduláns terápiára (pl, azatioprin, 6merkaptopurin vagy metotrexát) és/vagy egy vagy több TNF-blokkolóra nem megfelelő válasz, a válasz elmaradása vagy intolerancia. Az USA-n kívül a korábbi kortikoszteroid-kezelés elegendő volt a részvételhez, ha az előző ötéves időszakban a betegek kortikoszteroid-függők voltak (azaz nem tudták sikeresen csökkenteni a kortikoszteroidokat a CD tüneteinek visszatérése nélkül), vagy nem volt megfelelő válaszuk vagy intoleranciájuk a kortikoszteroidokra.

Kizárták a felvételből azokat a betegeket, akik korábban valaha kaptak natalizumabot, valamint azokat a betegeket, akik az elmúlt 30-60 napban TNF-blokkolót kaptak. A natalizumab vagy TNF-blokkoló egyidejű alkalmazása nem volt megengedett.

CD Trial I

A CD Trial I-ben 368 beteget randomizáltak kettős vak módon (3:2), hogy a 0. és a 2. héten intravénás infúzióban 300 mg ENTYVIO-t vagy placebót kapjanak. A hatékonyságot a 6. héten értékelték. Az aminoszalicilátok, kortikoszteroidok (prednizon dózis ≤30 mg/nap vagy azzal egyenértékű) és immunmodulánsok (azatioprin, 6merkaptopurin vagy metotrexát) egyidejű, stabil dózisa a 6. hétig engedélyezett volt.

A kezdéskor a betegek kortikoszteroidokat (49%), immunmodulátorokat (azatioprin, 6merkaptopurin vagy metotrexát) (35%) és/vagy aminoszalicilátokat (46%) kaptak. A betegek 48 százalékánál a TNF-blokkoló terápiára nem volt megfelelő válasz, a válasz elmaradt vagy intolerancia alakult ki. A betegek tizenhét százalékánál a korábbi kortikoszteroid-kezelésre nem volt megfelelő válasz, nem tudott leépülni vagy csak intoleranciát mutatott (azaz nem kapott korábban immunmodulátorokat vagy TNF-blokkolót). A kiindulási CDAI-pontszám mediánja 324 volt az ENTYVIO-csoportban és 319 a placebocsoportban.

A CD I. vizsgálatban az ENTYVIO-val kezelt betegek statisztikailag szignifikánsan nagyobb százaléka ért el klinikai remissziót (a CDAI ≤150) a placebóhoz képest a 6. héten (6. táblázat). A klinikai választ (a CDAI-pontszám ≥100 pontos csökkenése a kiindulási értékhez képest) mutató betegek százalékos aránya közötti különbség azonban nem volt statisztikailag szignifikáns a 6. héten.

CD II. vizsgálat

A CD I. vizsgálathoz képest a CD II. vizsgálatba több olyan beteget vontak be, akiknél az előző ötéves időszakban nem volt megfelelő válasz, a válasz elmaradt vagy intoleráns volt egy vagy több TNF-blokkolóra (76%); ez volt az elsődleges elemzési populáció. A CD II. vizsgálatban 416 beteget randomizáltak kettős vak módon (1:1), hogy a 0., 2. és 6. héten ENTYVIO 300 mg-ot vagy placebót kapjanak. A hatékonysági vizsgálatokra a 6. és a 10. héten került sor. Az egyidejűleg adott aminosalicilátok, kortikoszteroidok és immunmodulánsok (azatioprin, 6-merkaptopurin vagy metotrexát) a 10. hétig engedélyezettek voltak.

A kiindulási időpontban a betegek kortikoszteroidokat (54%), immunmodulánsokat (azatioprin, 6-merkaptopurin vagy metotrexát) (34%) és aminosalicilátokat (31%) kaptak. A kiindulási CDAI-pontszám mediánja 317 volt az ENTYVIO-csoportban és 301 a placebocsoportban.

Az elsődleges végpont (klinikai remisszió a 6. héten) tekintetében az ENTYVIO-kezelés nem eredményezett statisztikailag szignifikáns javulást a placebóval szemben (6. táblázat). A másodlagos végpontokat, beleértve a 10. heti értékelést is, nem vizsgálták, mivel az elsődleges végpont statisztikailag nem volt szignifikáns.

6. táblázat. A 6. héten klinikai remisszióban lévő betegek aránya (CD I. és II. vizsgálat)

Placebo ENTYVIO p-érték Kezelési különbség és
95% CI
CD I. vizsgálat:
Klinikai remisszió* a 6. héten
7%
(10/148)
15%
(32/220)
0.041‡ 8%
(1%, 14%)
CD Trial II†:
Klinikai remisszió* a 6. héten
12%
(19/157)
15%
(24/158)
NS§ 3%
(-5%, 11%)
* Klinikai remisszió: CDAI ≤150
† A CD II. vizsgálat elsődleges elemzési populációja azok a betegek voltak, akik nem megfelelő választ, a válasz elmaradását vagy intoleranciát mutattak egy vagy több TNF-blokkolóra (a teljes populáció 76%-a)
‡ A két elsődleges végpont többszörös összehasonlítására korrigált p-érték
§ NS: Nem szignifikáns (A másodlagos végpontokat, beleértve a 10. heti értékelést, nem vizsgálták, mivel a CD II. vizsgálat elsődleges végpontja statisztikailag nem volt szignifikáns)

CD III. vizsgálat

A III. CD vizsgálatban a kezelésre való randomizáláshoz a betegeknek ENTYVIO-t kellett kapniuk, és a 6. héten klinikai választ kellett mutatniuk (a CDAI-pontszám ≥70 pontos csökkenése a kiindulási értékhez képest). A betegek származhattak az I. CD-vizsgálatból vagy az ENTYVIO-t nyíltan kapó csoportból.

A III. CD-vizsgálatban 461 beteget randomizáltak kettős vak módon (1:1:1) az alábbi kezelési sémák egyikébe a 6. héttől kezdődően: ENTYVIO 300 mg nyolchetente, ENTYVIO 300 mg négyhetente vagy placebo négyhetente. A hatékonysági értékelésekre az 52. héten került sor. Az 52. hétig engedélyezett volt az egyidejűleg alkalmazott aminoszalicilátok és kortikoszteroidok alkalmazása. Az egyidejűleg alkalmazott immunmodulánsok (azatioprin, 6-merkaptopurin vagy metotrexát) az USA-n kívül engedélyezettek voltak, de az USA-ban a 6. héten túl nem voltak engedélyezettek.

A 6. héten a betegek kortikoszteroidokat (59%), immunmodulánsokat (azatioprin, 6-merkaptopurin vagy metotrexát) (31%) és aminosalicilátokat (41%) kaptak. A betegek 51 százalékánál a TNF-blokkoló terápiára nem volt megfelelő válasz, a válasz elmaradt vagy intolerancia alakult ki. A 6. héten a CDAI-pontszám mediánja 322 volt a nyolcheti ENTYVIO csoportban, 316 a négyhetenkénti ENTYVIO csoportban és 315 a placebocsoportban. Azoknak a betegeknek, akik a 6. héten klinikai választ értek el (a CDAI-pontszám ≥70-es csökkenése a kiindulási értékhez képest) és kortikoszteroidot kaptak, a 6. héten kortikoszteroid-csökkentő kezelést kellett kezdeniük.

A III. CD-vizsgálatban az ENTYVIO-val kezelt csoportokban a placebóval összehasonlítva a betegek nagyobb százaléka volt klinikai remisszióban (a CDAI-pontszám ≤150) az 52. héten. Az ENTYVIO-val kezelt csoportokban a placebóhoz képest a betegek nagyobb százalékában volt klinikai válasz (a CDAI-pontszám ≥100-as csökkenése a kiindulási értékhez képest) az 52. héten (7. táblázat). Azoknak a betegeknek az alcsoportjában, akik a kiinduláskor kortikoszteroidot kaptak, és akik a 6. héten klinikai válaszban voltak (a CDAI-pontszám ≥70-es csökkenése a kiindulási értékhez képest), az ENTYVIO-val kezelt csoportokban a placebóval összehasonlítva a betegek nagyobb hányada hagyta abba a kortikoszteroidokat az 52. hétre, és az 52. héten klinikai remisszióban volt (7. táblázat).

A négyhetenkénti ENTYVIO adagolási séma nem mutatott további klinikai előnyöket a nyolchetenkénti adagolási sémához képest. A négyhetenkénti adagolási séma nem az ajánlott adagolási séma.

7. táblázat. Az 52. héten* a hatásossági végpontokat elérő betegek aránya (CD III. vizsgálat)

Placebo†
N=153
ENTYVIO 8 hetente
N=154
p-érték Kezelési különbség és
95% CI
Klinikai remisszió‡ az 52. héten 22% 39% 0.001 17%
(7%, 28%)
Klinikai válasz§ az 52. héten 30% 44% 0.013 13%
(3%, 24%)
Kortikoszteroidmentes klinikai remisszió# 16%# 32%# 0.015 16%
(3%, 29%)
* Ez a csoport tartalmazza azokat a betegeket, akik a 6. héten nem voltak klinikai remisszióban. A betegeknek a 6. héten klinikai választ (a CDAI ≥70-es csökkenése a kiindulási értékhez képest) kellett elérniük ahhoz, hogy a CD III. vizsgálatban folytathassák.
† A placebocsoportba azok a betegek tartoznak, akik a 0. és a 2. héten ENTYVIO-t kaptak, és a 6. héttől az 52. hétig placebót kaptak
‡ Klinikai remisszió: CDAI ≤150
§ Klinikai válasz: ≥100 csökkenés a CDAI-ban a kiindulási értékhez képest
# Kortikoszteroidmentes klinikai remisszió: Azon betegek alcsoportjában értékelték, akik a kiinduláskor kortikoszteroidot kaptak, és akik a 6. héten klinikai válaszban voltak (a CDAI ≥70-es csökkenése a kiindulási értékhez képest) (n=82 a placebo és n=82 az ENTYVIO esetében nyolchetente).
A kortikoszteroidmentes klinikai remissziót úgy határozták meg, mint az ezen alcsoportba tartozó azon betegek arányát, akik az 52. hétig abbahagyták a kortikoszteroidok alkalmazását, és az 52. héten klinikai remisszióban voltak.

.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.