BIBLIOGRÁFIA
A drávidok a második évezred előtt az egész indiai szubkontinensen a többségi lakosságot alkották. A korai dravidákról szóló bizonyítékok az indo-árja kultúra és nyelvek tanulmányozásából, valamint számos halomnál talált leletekből származnak, amelyek közül a legkiemelkedőbbek a pandzsábi Mohenjodaro és a szindiai Larkana körzetben található Harappa. A források egy korai indiai civilizációra utalnak, amelynek fejlődése párhuzamos a mezopotámiai és sumér fejlődéssel. Az 1920-as évekbeli ásatások során olyan kézműves mesterségeket találtak, amelyek meghatározzák az 5000 évvel ezelőtti induszi (vagy harappai) kultúrát. A lándzsák, íjak és szarvasmarhák jelenléte a társadalom matriarchátusból patriarchátusba való átmenetére utal. A tranzakciókhoz pecséteket használtak érmékként, amelyek közül néhány Siva isten prototípusát ábrázolja.
A dravidák fejlett városi kultúrája ősibb volt, mint az árjáké, akik – az indiai legendák szerint, amit egyesek vitatnak – i. e. 1500 körül több hullámban szállták meg Indiát Közép-Ázsiából. A Rig Véda, egy ősi hindu szentírás feljegyzi Harappa, akkori nevén Hariyopiyah pusztulását (5.27.5). Az árja betolakodók különösen a dasyus törzset vették célba, akik sötét bőrűek voltak – ez egy dravida jellegzetesség. Egy másik nézet szerint a harappai kultúra már az árják érkezésekor szétesőben volt, talán természeti okok, például egy árvíz miatt.
Az Indus-völgyben élő dzsungel törzsei között voltak a bhilek, kolsok, szantálok, kukik, todák és orák, akik közül néhányan dravidák voltak. Az egyik elmélet szerint a dravidák az első árja invázió után a hegyekbe menekültek, így a hegyek a dravidák biztonságos terepévé váltak. Az árják, mivel jártasak voltak a földművelésben és a szarvasmarha-tenyésztésben, ösztönözve voltak arra, hogy a dravidákkal együttműködve megtisztítsák az alföldet. Így a szavannák és lápok rizsföldekké alakultak át. Ebben a civilizációépítésben az árják a lóerő, a vas és a sajátos szanszkrit nyelv ismeretével járultak hozzá a harappai ökörerőhöz, a rézhez és a nehezen meghatározható dravida nyelvhez.
A harappai nyelv és a dravidiak közötti kapcsolat ellentmondásos. Az egyik elmélet szerint a harappanok olyan jelnyelvet használtak, amely nem ábécéalapú, mint a szanszkrit, míg mások azt állítják, hogy a harappan nyelv közel áll a dravida nyelvhez. A proto-dravidi nyelvet a harappai kultúra színhelyére helyezték. A dravidák kiemelkedő nyelvcsoportjai ma a következők: északon a brahue, Észak- és Közép-Indiában a gondok, Karnatakában és Maharastrában a kannadigan, Keralában a malájali, délen a tamil és Andhra Pradeshben a telugu. A harappai lelőhelyeken talált feliratok hasonlóságot mutatnak a régi tamil nyelvvel, amelyet ma Dél-Indiában a dravidák beszélnek. A genetikusok most a dravidákhoz kapcsolódó több mint 20 különböző nyelvi csoport beszélői közötti rokonságot vizsgálják.
MÉGIS antropológia; antropológia, nyelvészet; régészet; árják; kasztok, antropológia
BIBLIOGRÁFIA
Allchin, Bridget, and Raymond Allchin. 1982. A civilizáció felemelkedése Indiában és Pakisztánban. Cambridge, U.K.: Cambridge University Press.
Bose, Abinash Chandra. 1954. A Védák hívása. Bombay: Bharatiya Vidya Bhavan.
Crooke, William. 1899. A közép-indiai hegyvidék hegyi törzsei. Journal of the Anthropological Institute of Great Britain and Ireland 28 (3/4): 220-248.
Griffith, Ralph T. H., trans. 1976. A Rig Véda himnuszai, szerk. J. L. Shastri. Delhi: Motilal Banarsidass.
Krishnamurth, Bhadriraju. 2003. A dravida nyelv. Cambridge, U.K.: Cambridge University Press.
Slater, Gilbert. 1924. The Dravidian Element in Indian Culture. London: Earnets Benn.
Wheeler, Mortimer. 1962. Indus civilizáció. A The Cambridge History of India kiegészítő kötete. 2nd ed. Cambridge, U.K.: Cambridge University Press.
Lall Ramrattan
Michael Szenberg