A tisztított tápokkal táplált vízi állatok növekedése és takarmányhasznosítása általában alacsonyabb, mint a gyakorlati tápokkal táplált állatoké (Kim et al. 1991). Ennek ellenére a tisztított tápok használata elkerülhetetlen a tápanyagigények vizsgálatához. Jelen vizsgálatban fő fehérjeforrásként hallisztet, mint vonzóanyagot, valamint zselatint és kazeint, mint tisztított összetevőket használtunk. A félig tisztított kísérleti tápokat a garnélarákok a teljes etetési kísérlet során könnyen elfogadták. A garnélák növekedése megegyezett vagy jobb volt, mint a hasonló méretű, tisztított összetevőket nem tartalmazó tápokkal kezelt L. vannamei esetében. Smith és munkatársai (1985) három takarmányozási kísérletet végeztek hasonló méretű L. vannamei csoportokkal, és napi 0,21, 0,15 és 0,10 g testnövekedést tapasztaltak 4,0, 9,8 és 20,8 g-os csoportok esetében. Rosas és munkatársai (2001) 0,04 és 0,13 g-os napi testnövekedést jelentettek a L. vannamei 0,3 és 1,5 g-os csoportjai esetében. Xia és munkatársai (2010) szintén körülbelül 0,10 g-os napi testnövekedésről számoltak be a 6,2 g-os L. vannamei csoportban. Ezek a korábbi vizsgálatok (Smith et al. 1985; Rosas et al. 2001; Xia et al. 2010) minden gyakorlati takarmányt használtak a takarmányozási kísérletekhez. A jelen vizsgálatban a L. vannamei 0,65, 4,81 és 10,5 g-os méretű csoportjainál 0,11, 0,17 és 0,15 napi testnövekedésként számított nagyobb növekedést figyeltek meg, bár félig tisztított tápokat használtak. Ezért úgy tűnik, hogy a félig tisztított táp ebben a vizsgálatban táplálkozási szempontból kiegyensúlyozottan van összeállítva a L. vannamei juvenilis, szubadult és adult méretű egyedeinek optimális növekedésének támogatására.
Általában gyakorlati kísérleti tápokat használtak a legtöbb fehérjeszükséglet-vizsgálat során a Penaeida garnélák esetében. A legtöbb korábbi vizsgálatban gyakorlati összetevőket, azaz hallisztet és szójalisztet használtak fő fehérjeforrásként, hogy növeljék vagy csökkentsék a nyersfehérje-szintet a gyakorlati kísérleti tápokban. Amikor a fehérjeszükséglet vizsgálatához a fehérjeszükséglet vizsgálatához a nyersfehérje fokozatos növeléséhez a takarmányokban fő fehérjeforrásként hallisztet használnak (Xia et al. 2010; Yun et al. 2016), az eredmény túlbecsült lehet a hallisztben lévő ismeretlen növekedési tényezők miatt. Másrészt, ha szójalisztet (Kureshy és Davis 2002) használnak fő fehérjeforrásként, az eredmény alulbecsült lehet a táplálkozásellenes tényezői miatt. Ebben a tekintetben a jelen eredmény nagyon jelentős lehet a Penaeida garnélák fehérjeszükségletére vonatkozó adatok szolgáltatásában, félig tisztított kísérleti tápok felhasználásával.
A korábbi vizsgálatokból származó ajánlott étrendi fehérjeszintek 30 és 57% között változnak a Penaeida garnélák esetében. A jelen vizsgálat azt mutatta, hogy a fehérjeszintek közötti különbség befolyásolta a L. vannamei növekedését és takarmányhasznosítását (2. táblázat). A súlygyarapodáson alapuló szaggatott vonalelemzés szerint a L. vannamei kis méretű (0,6-5 g) és közepes méretű (4-13 g) csoportjai esetében az optimális táplálékfehérje-szint 34,5 és 35,6% lenne. A L. vannamei maximális növekedéséhez szükséges optimális étrendi fehérjeszintet befolyásolhatják a garnélarák méretének, az állománysűrűségnek, a garnélarák fajának, a tenyésztési rendszernek és az étrendi fehérjeforrásoknak a különbségei. A körülbelül 1 g méretű garnélarákok esetében az optimális növekedést 33-44% nyersfehérje-tartalom mellett figyelték meg, amikor a krilllisztet használták fő fehérjeforrásként (Rosas és mtsai. 2001). Gao és munkatársai (2016) arról számoltak be, hogy a L. vannamei (0,31-6,0 g-os méret) számára az optimális étrendi fehérjeszint 34% volt, amikor félig tisztított étrendet alkalmaztak. Shahkar et al. (2014) arról számolt be, hogy a 33%-os étrendi fehérjeszint optimális a L. vannamei (kb. 1-11 g méretű) optimális növekedéséhez, ha fő fehérjeforrásként hallisztet használtak, míg Martinez-cordova et al. (2003) azt találta, hogy az optimális fehérjeszint 25% volt, amikor a L. vannamei-t (1-17 g méretű) 16 héten keresztül három 25, 35 és 40% CP-t tartalmazó kereskedelmi táppal tenyésztették egy tórendszerben. Nagyon magas sótartalmú (60 g/L) körülmények között az optimális étrendi fehérjeszintet 46,7%-ra becsülték, amikor a L. vannamei (0,09-2,2 g méretű) féltisztított táppal etették (Sui et al. 2015).
A garnélarák fehérjeszükségletével kapcsolatos vizsgálatok többsége a fiatalkori szakaszokra korlátozódik, és a fiatalkor utáni szakaszok fehérjeszükségletét többnyire csak becsülték. A garnélarák felnőttkori fehérjeszükségletéről kevés információ áll rendelkezésre. A nagytestű garnélák (10-20 g-os méret) növekedése alapján a jelen vizsgálatban a táplálék optimális fehérjeszintjét 32,2%-ra becsültük szaggatott vonalelemzéssel. Legjobb tudomásunk szerint egy tanulmány (Smith et al. 1985) áll rendelkezésre, amellyel összehasonlítható a nagyméretű (10-20 g-os méretű) L. vannamei növekedése a jelen vizsgálatban. Smith és munkatársai (1985) arról számoltak be, hogy a felnőtt méretű (20-25 g) garnélarákot nem befolyásolta a fehérjeszint, de befolyásolta a fehérjeforrás (állati vagy növényi), míg a kis méretű (4-11 g) garnélarákot jelentősen befolyásolta a fehérjeszint. A jelen vizsgálat és Smith és munkatársai (1985) eredményei közötti különbség elsősorban a fehérjeforrások, például a félig tisztított források (kazein és zselatin), illetve a gyakorlati források (garnélarákliszt), valamint az eltérő kísérleti körülmények különbségével magyarázható.
A PER a táplálékfehérje növelésével inkább csökkent, ami összhangban van a garnélaráknál elért eredményekkel (Hu et al. 2008; Xia et al. 2010; Shahkar et al. 2014). A 40-50%-os fehérjetáplálékban talált legalacsonyabb PER arra utal, hogy a felesleges fehérjét a növekedésen kívül más metabolikus célokra használták fel. Általában az alacsony tápfehérjét a garnélarák hatékonyan hasznosítja fehérjeszintézisre (Shiau és Peng 1992; Hu et al. 2008; Xia et al. 2010). A fehérjeforrások közötti különbségek is eltérő PER-értékeket eredményezhetnek (Hajra és mtsai. 1988). Jelen vizsgálatban a hallisztet 18%-ban rögzítettük, majd a kazein és zselatin keverékét (4:1, v/v) fokozatosan növeltük, hogy a táplálék fehérjeszintje eltérő legyen. Ezért a jelen vizsgálatban a PER-értékek közötti különbségek inkább csak a fehérjeszint és nem a fehérje minőségének különbségére vezethetők vissza.
A fehérje mennyiségének vagy minőségének, a táplálékfehérje és az energia arányának, valamint a fajok közötti különbségek hozzájárulnak a táplálékfehérje eltérő hatásaihoz a hasított test összetételére (Hubbard et al. 1986; Siccardi, 2006). Alacsonyabb teljes testfehérje-tartalom volt megfigyelhető alacsony szintű táplálékfehérje (P25 étrend) esetén, amelyről gyakran számoltak be halfajok esetében (Kim és Lee 2009; Shahkar et al. 2014). Siccardi (2006) is értékelte a L. vannamei napi emészthető fehérje (DP) és emészthető energia (DE) szükségletét kétféle táp (25%-os CP-táp és 35%-os CP-táp) és különböző etetési módok mellett. Arra a következtetésre jutottak, hogy a garnélarák fehérjeszükségletét újra kell értékelni, figyelembe véve a takarmányozási módszereket, mint például az ad libitum/korlátozott takarmányozás és a napi takarmánymennyiség, valamint a táplálék energiatartalmát.