Összefoglaló
A beszélő úgy írja le a reményt, mint egy madarat (“the thing withfeathers”), amely a lélekben ül. Ott énekel szótlanul és szünet nélkül. A remény éneke “a szélviharban” hangzik a legédesebben, és félelmetes viharra lenne szükség ahhoz, hogy “a kis madárkát, / Mely oly sokakat melegen tartott”, valaha is megzavarja. A beszélő azt mondja, hogy hallotta a remény madarát “a leghidegebb földön – / És a legfurcsább tengeren”, de soha, bármilyen szélsőségesek is voltak a körülmények, egyetlen morzsát sem kért tőle.
Forma
Mint Dickinson szinte minden verse, a “‘Hope’ is thething with feathers-…” egy jambikus trimeter formáját ölti, amely gyakran bővül egy negyedik hangsúlyozással a sor végén (mint a “And sings the tune without the words-“). Mint majdnem minden versében, itt is módosítja és megtöri a ritmikai áramlást a szüneteket és szüneteket jelző hosszú kötőjelekkel (“And never stops-at all-“).A strófák, mint Dickinson legtöbb lírájában, lazán rímelnek ABCB sémában, bár ebben a versben van néhány véletlenszerű átvezető rím: A “words” az első strófa harmadik sorában rímel a “heard”-re és a “Bird”-re a másodikban; a “Extremity” rímel a “Sea”-re és a “Me”-re a harmadik strófában, így technikailag megfelel az ABBB rímrendszernek.
Kommentár
A reménynek ez az egyszerű, metaforikus leírása, mint a lélekben madárcsicsergés, újabb példája Dickinson homiletikus stílusának, amely a zsoltárokból és vallásos himnuszokból ered. Dickinson az első két sorban vezeti be a metaforát (“‘Remény’ a tollas dolog – / Ami a lélekben ül”), majd az egész versben továbbfejleszti azt azzal, hogy elmondja, mit csinál a madár (énekel), hogyan reagál a nehézségekre (a viharban szemtelen), hol található meg (mindenhol, a “leghidegebb földtől” a “legfurcsább tengerig”), és mit kér magának (semmit, még egy morzsát sem). Bár a “Successis counted sweetest” után íródott, ez még mindig korai vers Dickinson számára, és sem a nyelvezete, sem a témái nem olyan bonyolultak és robbanékonyak, mint amilyenek az 1860-as évek közepétől érettebb műveiben lesznek.Mégis találunk néhányat a Dickinson érett stílusára oly jellemző verbális sokkból: az “abash” szó használata például a vihar madárra gyakorolt lehetséges hatásának leírására visszarántja az olvasót a szép metafora mögötti valóságba; bár egy énekes madár nem lehet pontosan “abashed”, a szó a vihar – vagy egy általánosabb nehézség – hatását írja le a beszélő reményeire.