Cladosporium

A Cladosporium fajok világszerte mindenütt jelen vannak, és általában talajból és szerves anyagokból izolálják őket. A leggyakrabban izolált levegőben terjedő gombák közé tartoznak. A nemzetség számos átdolgozáson esett át. A korábban C. bantiana, C. carrionii és C. devriesii néven ismert, jól ismert termotoleráns “valódi humánpatogén fajokat, amelyeket a konídiumfórok hiánya és a pigmentálatlan konídiumhegek jellemeznek, a Cladophialophorák közé sorolták át (de Hoog et al. 1995, Bensch et al. 2012). A fennmaradó, orvosi szempontból érdekes fajok a C. cladosporioides, a C. herbarum, a C. oxysporum és a C. sphaerospermum voltak. A közelmúltban a polifázisos megközelítéseken alapuló átfogó revíziók 169 fajt ismertek fel, és kimutatták, hogy a C. cladosporioides, a C. herbarum és a C. sphaerospermum több testvérfajt magában foglaló fajkomplexumok, amelyeket csak filogenetikai elemzésekkel lehet megkülönböztetni (Crous et al. 2007, Schubert et al. 2007, Zalar et al. 2007, Bensch et al. 2010, 2012).

Sandoval-Denis és munkatársai (2015) 92, az Egyesült Államokból származó klinikai izolátumot elemeztek fenotípusos és molekuláris módszerekkel, amelyek az ITS és D1/D2 régiók, a részleges EF-1α és az aktin gének szekvenciaelemzését foglalták magukban. Meglepő módon a leggyakoribb faj a Cladosporium halotolerans (15%) volt, amelyet a C. tenuissimum (10%), a C. subuliforme (6%) és a C. pseudocladosporioides (5%) követett. Az izolátumok 40%-a azonban nem tartozott egyetlen ismert fajhoz sem, és úgy ítélték meg, hogy legalább 17 új Cladosporium-vonalat képviselnek. Az izolálás leggyakoribb anatómiai helye a légutak voltak (55%), ezt követték a felszíni (28%) és a mély szövetek és folyadékok (15%). A két nemrég leírt Cladosporium-szerű nemzetség, a Toxicocladosporium és a Penidiella fajait is először jelentették klinikai mintákból (Sandoval-Denis és mtsai. 2015).

RG-1 szervezetek.

Morfológiai leírás:
A kolóniák lassan növekvő, többnyire olajbarnától a feketésbarnáig terjedő, de néha szürke, buff vagy barna színű, szarvasbőrszerűtől a flokkózusig terjedő, a bőséges konídiumtermelés miatt gyakran porrá váló kolóniák. A hátoldal olivaceás-fekete. A vegetatív hifák, a konidiofórák és a konídiumok egyformán pigmentáltak. A konídiumfórák többé-kevésbé elkülönülnek a vegetatív hifáktól, felállóak, egyenesek vagy hajlékonyak, elágazás nélküliek vagy csak az apikális régióban elágazóak, egyes fajoknál genikuláris szimpodialis nyúlványokkal. A konídiumok elágazó akropetális láncokban fejlődnek, sima, verrucos vagy echinuláris, egy- vagy négysejtűek, és határozott sötét hilummal rendelkeznek. A blasztokatenátus kifejezést gyakran használják a konídiumláncok leírására, ahol a legfiatalabb konídium a lánc apikális vagy disztális végén található. Megjegyzés: A konídiumokhoz legközelebbi konídiumok, ahol a láncok elágaznak, általában “pajzs alakúak”. A pajzs alakú konídiumok, a határozott hilum és a könnyen szétágazó konídiumláncok jelenléte a Cladosporium nemzetségre jellemző.

Főbb jellemzők:
Dematiaceous hyphomycete forming branched acropetal chains of conidia, each with a distinct hilum.

Molecular Identification:
A nemzetségszintű azonosítás általában elegendő, és a morfológiai azonosítás ITS és D1/D2 szekvenciaelemzéssel megerősíthető. Az ITS, D1/D2, EF-1α és aktin génlókuszok multilókuszos génelemzése szükséges a pontos fajazonosításhoz (Bensche et al. 2012).