A szarvasmarhafajtákat sokféleképpen lehet kategorizálni – marha és tejelő, standard és miniatűr, kereskedelmi és örökölt, Bos taurus taurus és Bos taurus indicus. Az egyik gyakran használt osztályozás a húsmarhafajták leírására a brit kontra kontinentális.
A nevek meglehetősen maguktól értetődőek. A brit fajták az Egyesült Királyságból származnak, míg a kontinentális fajták a kontinentális Európából. De itt többről van szó, mint ami látszik. A brit és a kontinentális fajták merőben eltérő körülmények között fejlődtek ki, így mindegyik típus egyedi, különböző felhasználási területekre alkalmas tulajdonságokkal rendelkezik.
Brit fajták
Amerika régóta kötődik a Brit-szigetekhez, így természetes volt, hogy partjainkon sokáig a brit szarvasmarhafajták voltak túlsúlyban. Brit szarvasmarha-állományunk alapjait az 1700-as évek végétől kezdve importálták. Ezek az importok a következő évszázadban is folytatódtak. Az amerikai húsmarha-állományok túlnyomó többsége ma is brit genetikára épül.
A brit fajták példái:
- Angus.
- Devon.
- Galloway.
- Hereford.
- Red Poll.
- Shorthorn.
- South Devon.
Míg az egyes fajták kissé különböznek egymástól, a legtöbb brit fajta a következő tulajdonságokkal rendelkezik:
- Kis méret.
- Keménység a hideg éghajlaton.
- Kora érettség.
- Fertilitás.
- Könnyű ellés.
- Nagy százalékos veszteség a vágáskor.
- Márványos marhahús.
- Hús zsengesége.
A brit fajták alkalmazkodóképességüknek köszönhetően mind a kereskedelmi, mind az alternatív mezőgazdaságban rést találtak. Bár uralják az ipari eladási istállókat, jellemzően ezek a fajták a legeltetéses marhahústermelésben is a legelőkelőbbek. Néhány fajta, mint például a devon, mindenes házi szarvasmarhaként is használható, marhahúst, tejet és húzóerőt biztosítva a kis gazdaságok számára.
Kontinentális fajták
Bár már az 1900-as évek elején kísérleteztek kontinentális fajtákkal, az Egyesült Államokban csak az 1960-as évek végén és az 1970-es évek elején váltak népszerűvé, innen ered másik nevük – “egzotikus fajták”. Ezek a szarvasmarhák eleinte költségesek és nehezen beszerezhetők voltak, ezért az amerikai populáció létrehozásának folyamatát a már partjainkon élő brit szarvasmarhákkal való importálással gyorsították fel. A legtöbb kontinentális fajtát négy vagy öt generációs feljavítás után már fajtatisztának tekintették. Azzal hagytak nyomot a marhahúsiparon, hogy elősegítették a nagy testű szarvasmarhák tenyésztését, de ez a tendencia az utóbbi években a kontinentális genetika felhasználásával együtt némileg csökkent.
Példák a kontinentális fajtákra:
- Belgian Blue.
- Charolais.
- Chianina.
- Gelbvieh.
- Limousin.
- Maine Anjou.
- Piemonti.
- Simmental.
- Tarentaise.
A kontinentális fajták igen változatosak, de általában közös bennük néhány tulajdonság:
- Nagy méret.
- Kései érettség.
- Gyors súlygyarapodás a takarmányon.
- Nagy marhahúshozam.
- A vágási hulladék alacsony százaléka.
- Leányhús.
Noha a kontinentális fajták közül jó néhányban van potenciál, mint kettős hasznosítású hús- és tejelő állatokban, Amerikában ritkán használják őket ilyen módon. A kontinentális szarvasmarhák egyik legfontosabb szerepe az Egyesült Államokban a brit fajtákkal való keresztezés, hogy kívánatosabb húsmarhákat hozzanak létre.
Brit és kontinentális szarvasmarha keresztezése
A brit és kontinentális szarvasmarhák keresztezésének leggyakoribb célja olyan húsborjak előállítása, amelyek megtartják az előbbi típus márványosságát, de az utóbbi típushoz kapcsolódó nagyobb, izmosabb csomaggal rendelkeznek.
Sajnos a kontinentális szarvasmarhák pozitív tulajdonságainak bevezetése az állományba negatív tulajdonságokkal is járhat. Különösen, ha kontinentális bikát használnak egy brit tehénen, az olyan borjú fogantatásához vezethet, amely túl nagy ahhoz, hogy a tehén segítség nélkül megszülje.
Ezeknek a keresztezett szarvasmarháknak sok gabonára van szükségük ahhoz, hogy teljes potenciáljukat elérjék, ezért gyakrabban találkozhatunk velük a takarmánytermelő telepeken, mint a legeltetéses takarmányozásban.