A 60-as évek végén, Los Angelesben nyugtalankodva, keletre költözött a massachusettsi Cambridge-be. A Harvard/Radcliffe társadalmi kapcsolatok és afrikai tanulmányok szakos hallgatójaként órákra járt, és elmerült a város mozgalmas kulturális és politikai életében. “Alig vártam, hogy visszatérhessek oda, ahol folklór, háborúellenes és polgárjogi mozgalom volt” – mondja. “Annyi nagyszerű zenei és politikai jelenet zajlott a 60-as évek végén Cambridge-ben”. Továbbá, teszi hozzá nevetve, “a Harvardon a fiúk és a lányok aránya négy az egyhez volt, így mindezek a dolgok a fejemben játszódtak.”
Raitt már akkoriban is mélyen benne volt a folkzenében és a bluesban. A ‘Blues at Newport 1963’ című albumnak való kitettség 14 éves korában felkeltette az érdeklődését a blues és a slide gitár iránt, és a harvardi órák között ezeket és más stílusokat fedezett fel a helyi kávéházi koncerteken. Három évvel a főiskola megkezdése után Bonnie otthagyta a főiskolát, hogy teljes egészében a zenének szentelje magát, és nem sokkal később a blues túlélő óriásainak előzenekaraként találta magát. Mississippi Fred McDowelltől, Sippie Wallace-tól, Son House-tól, Muddy Waters-től és John Lee Hookertől első kézből tanulta meg az élet leckéit, valamint az előadás felbecsülhetetlen értékű technikáit.
“Biztos vagyok benne, hogy hihetetlen ajándék volt számomra, hogy nem csak barátok lehettem a valaha élt legnagyobb blues-emberekkel, hanem megtanulhattam, hogyan játszottak, hogyan énekeltek, hogyan élték az életüket, hogyan vezették a házasságukat és hogyan beszéltek a gyerekeikkel” – mondja. “Különösen szerencsés voltam, mivel oly sokan közülük már nincsenek közöttünk.”
A fiatal, vörös hajú blueswomanről, lélekkel teli, érintetlen éneklésmódjáról és a bluesgitárral kapcsolatos hátborzongató meglátásairól gyorsan híre ment. A Warner Bros. felkutatta, leszerződtette, és 1971-ben megjelentette debütáló albumát, a “Bonnie Raitt”-et. Robert Johnson és Sippie Wallace klasszikus blues-interpretációi erős kritikai benyomást keltettek, de a kortárs dalszerzők érdekes dallamai, valamint számos saját szerzeménye jelezte, hogy ez a művésznő nem szorítkozhat egy senkiföldjére vagy stílusra.
A következő hét évben hat albumot vett fel. A ‘Give It Up’, a ‘Takin’ My Time’, a ‘Streetlights’ és a ‘Home Plate’ után 1977-ben a ‘Sweet Forgiveness’ következett, melyen első sláger kislemeze, Del Shannon ‘Runaway’ című dalának zord Memphis/R&B feldolgozása volt. Három Grammy-jelölés következett az 1980-as években, amikor megjelent a ‘The Glow’, a ‘Green Light’ és a ‘Nine Lives’. E Warner Bros. albumok csúcspontjaiból (valamint két, korábban kiadatlan élő duettből) 1990-ben egy válogatás jelent meg “The Bonnie Raitt Collection” címmel. Az összes Warner-albumot digitálisan újramaszterelték és újra kiadták.A két lemezfelvétel között, amikor nem a zenekarával turnézott az autópályákon, jótékonysági koncerteken játszott és számos jó ügy mellett szólalt fel: kampányolt a közép-amerikai háború megállításáért, részt vett a Sun City apartheid-ellenes projektben, fellépett az 1980-as történelmi No Nukes koncerteken a Madison Square Gardenben, társalapítója volt a MUSE-nak (Musicians United for Safe Energy), valamint a környezetvédelemért, a nők és az amerikai őslakosok jogaiért küzdött.
Miután 1989-ben szövetséget kötött a Capitol Records-szal, Bonnie a népszerűség és a kritika új szintjeit érte el. Négy Grammy-díjat nyert 1990-ben – hármat a “Nick of Time” című albumáért, egyet pedig a John Lee Hookerrel közös duettjéért a “The Healer” című, áttörést hozó albumán. A “Nick of Time” heteken belül az első helyre került (ma már ötszörös platina minősítéssel rendelkezik). A ‘Luck of the Draw’ (1991, hétszeres platina) még nagyobb sikert hozott, két slágerrel – a ‘Something to Talk About’ és az ‘I Can’t Make You Love Me’-vel – vezette fel a slágerlistákat, és további három Grammy-díjjal gazdagította a polcát. Az 1994-ben kiadott, dupla platinalemezes “Longing in Their Hearts” című albumon a “Love Sneakin’ Up On You” című sláger szerepelt, és a legjobb popalbumért járó Grammy-díjjal tüntették ki. Ezt követte 1995-ben az élő dupla CD és a ‘Road Tested’ című film (ma már DVD-n is elérhető). A saját szettje mellett duetteket tartalmaz Bryan Adamsszel, Jackson Browne-nal, Bruce Hornsbyval, Ruth Brownnal, Charles Brownnal és Kim Wilsonnal.
A díjak és kitüntetések, valamint a gyakorlatilag megállás nélküli turnézás évtizedei után Bonnie folytatta aktivizmusát és vendégszerepelt számos barátja lemezén, köztük Ruth Brown, Charles Brown, Keb’ Mo, Ladysmith Black Mambazo és Bruce Cockburn lemezein, valamint Richard Thompson, Lowell George és Pete Seeger tribute lemezein. 1996-ban újabb Grammy-díjat kapott a legjobb rock instrumentális előadásért az “SRV Shuffle” című számban való közreműködéséért a ‘Tribute to Stevie Ray Vaughan’ című albumról, és folytatta “kettős karrierjét”, koncerteken és az 1995-ben megjelent ‘Broadway Legend’ című Grammy-jelölt albumán is fellépett édesapjával, Johnnal.
1998-ban egy új együttműködő csapattal tért vissza a stúdióba, hogy létrehozza a Fundamental-t, az egyik legfelfedezőbb projektjét, jelezve növekvő vágyát, hogy “egy kicsit felrázza a dolgokat”. A zimbabwei world-beat mester Oliver Mtukudzi zenéje által inspirálva Bonnie Paul Brady-vel és Dillon O’Brian-nel közösen írta az első kislemezt, a “One Belief Away”-t.
2000 márciusában Bonnie-t beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame-be; ezt követte, hogy 2001 júniusában édesapjával együtt a Hollywood Bowl Hall of Fame-be is bekerült.
A Fundamental turné után visszament a stúdióba veterán road bandájával, hogy felvegyék a ‘Silver Lining’ című lemezt, amely 2002-ben jelent meg. A David Gray által írt címadó dal, a Grammy-jelölt “Gnawin’ On It” és az “I Can’t Help You Now” című sláger Bonnie lenyűgöző interpretációját tartalmazó “Silver Lining”-ot sok kritikus karrierje egyik legjobb albumának tartotta. Az albumot egy hosszú világkörüli turnéval népszerűsítette, amelynek része volt a Green Highway fesztivál és egy ökológiai partnerség, amely a BioDiesel üzemanyagot, a környezetvédelmet és az alternatív energiamegoldásokat népszerűsítette a koncerteken és a jótékonysági rendezvényeken. 2003-ban a Capitol kiadónál megjelentette a ‘The Best of Bonnie Raitt’ című retrospektív kiadványt.
Raitt továbbra is elfoglalt maradt több vendégszerepléssel, többek között a “Do I Ever Cross Your Mind” című lenyűgöző duettel Ray Charles utolsó, ‘Genius Loves Company’ című lemezén, amely elnyerte az év albumának járó Grammy-díjat, és egy duettel Toots & The Maytals ‘True Love’ című Grammy-díjas albumán. Az 1989-ben megjelent ‘Nick of Time’ című, áttörést hozó albumát térhatású hangzásra újrakeverték, és a Capitol Records 2004-ben DVD-Audio formátumban adta ki, amiért Grammy-jelölést kapott az újonnan létrehozott Legjobb Surround Sound Album kategóriában.
2003-ban részt vett Martin Scorsese elismert PBS-sorozatában, a ‘The Blue’s’-ban, két dalt adott elő Wim Wenders ‘The Soul of a Man’ című filmjében, és csatlakozott az Antoine Fuqua által rendezett ‘Lightning in a Bottle’ című, a bluesról szóló élő koncertfilmhez. Két Disney-filmhez, a ‘The Country Bears’-hez és a ‘Home on the Range’-hez is írt dalokat. Gitározott Stevie Wonder ‘A Time To Love’ című albumának egyik számában, és szerepelt a ‘Music l0l’ című TV/DVD tribute-ban: Al Green’.
A ‘Souls Alike’, az első olyan albuma, amely a “Produced by Bonnie Raitt” címet viseli, 2005 szeptemberében a 19. helyen debütált a Billboard 200-as listáján, széleskörű kritikai elismerést váltva ki, és Raittet újra útra keltette. A VH1 “Classic Decades Rock Live!” című műsorának első előadójának is őt választották. CD/DVD sorozatba. A “Bonnie Raitt and Friends” című albumot Norah Jones, Ben Harper, Alison Krauss és Keb Mo’ közreműködésével 2006 augusztusában adták ki.
A “Souls Alike” megjelenése előtti és körüli években Jackson Browne-nal és Keb Mo’-val közösen fellépett a 2004-es elnökválasztást megelőző történelmi “Vote For Change” turnén, majd a 2008-as választások alkalmával jótékonysági koncertek és adománygyűjtő fogadások sorát rendezte meg, hogy segítse a szavazókedvet és a demokrata szenátusi választásokon való szavazást. 2007-ben Bonnie csatlakozott MUSE (Musicians United for Safe Energy) barátaihoz, Jackson Browne-hoz és Graham Nash-hez, hogy kampányt indítson a nukleáris ipar törvényhozási mentőakciójának megakadályozására, és létrehozta a www.nukefree.org weboldalt, amely a biztonságos energiával foglalkozó aktivisták információs és hálózati központjaként szolgál. 2011 augusztusában a MUSE nagy sikerű jótékonysági koncertet rendezett a Shoreline Amphitheatre-ben, hogy adományokat gyűjtsön a japán katasztrófavédelem számára (a pusztító földrengést, a szökőárat és a Daichi-Fukushima atomreaktorok év eleji leolvadását követően), valamint a nem nukleáris szervezetek számára világszerte.