Bojár

A bojár, vagy bolyár (bolgár: боляр vagy болярин; ukrán: буй vagy боярин|; orosz: боя́рин, tr. boyarin, IPA: ; román: boier; görög: βογιάρος), a feudális bolgár, moszkvai, kijevi ruszin, valahai és moldvai arisztokrácia legmagasabb rangú tagja volt, az uralkodó fejedelmek (Bulgáriában cárok) után a 10. századtól a 17. századig. A rang családnévként élt tovább Oroszországban, Romániában és Finnországban, ahol Pajari néven írják.

EtimológiaSzerkesztés

A szó valószínűleg a bolgár boila (“nemes”) cím többes számú alakjából, a bolyare-ból származik, amely a bolgár feliratokban is szerepel, és a bizánci dokumentumok görög nyelvű változatában boilades vagy boliades formában szerepel. Végső soron valószínűleg a bai (“nemes, gazdag”; vö. “bey”) és az är (“ember, férfiak”) török gyökből származik. Egy másik lehetséges etimológiája a román “boi” (bikák) szóból származhat; a gazdag ember bikák tulajdonosa vagy “boier”. A cím az óorosz nyelvbe быля (bylya) néven került be.

Bojárok BulgáriábanSzerkesztés

A bojár legrégebbi szláv formája – bolyarin, pl. bolyari (bolgárul: болярин, pl. боляри)- a 10. századból származik, és Bulgáriában található, ahol a régi bolgár boila címből eredhetett, amely a bolgárok körében magas arisztokrata státuszt jelölt. Valószínűleg a boilaron vagy bilyaron keresztül alakult át bolyarrá és bolyarinná. Ezt a hipotézist támasztja alá VII. Konstantin bizánci császár 10. századi diplomáciai jegyzőkönyve, amelyben a bolgár nemeseket boliadesnek, míg a 9. századi bolgár források boilának nevezik.

Az első bolgár birodalom idején a nemesség egy tagját boilának nevezték, míg a második bolgár birodalomban a megfelelő cím bolyar vagy bolyarin lett. A bolyár, akárcsak elődje, a boila, örökletes cím volt. A bolgár bolyárokat veliki (“nagy”) és malki (“kisebb”) bolyárokra osztották.

Bulgáriában jelenleg a bolyari szót Veliko Tarnovo – a Második Bolgár Birodalom egykori fővárosa – lakóinak beceneveként használják.

Bojárok SzerbiábanSzerkesztés

A középkori Szerbiában a bojárok (szerbül: Боjари, Bojari) rangja a bárói ranggal volt egyenértékű; jelentése “szabad harcos” (vagy általában “szabad ember”), ez volt az első rang a nem szabad parasztok vagy jobbágyok után. A kifejezés etimológiája a csata (szerbül: бој, boj) szóból származik; a szerbiai bojárok szó szerint “a harcra való emberek” vagy a harcos osztály voltak, ellentétben a parasztokkal; birtokolhattak földet, de kötelesek voltak megvédeni azt és harcolni a királyért. Az Oszmán Birodalom uralmával 1450 után az oszmán, valamint az osztrák-magyar terminusokat felváltotta a szerb. Ma az arisztokráciát jelölő archaikus kifejezés (szerbül: племство, plemstvo).

Bojárok a Kijevi Rusz földjein

A bojárok jelentős hatalmat gyakoroltak a kijevi fejedelmek katonai támogatása révén. Sokuk hatalma és tekintélye azonban hamarosan szinte teljesen az állam szolgálatától, a családi szolgálati múlttól és kisebb mértékben a földbirtoktól függött. Az ukrán és “ruszin” bojárok vizuálisan nagyon hasonlítottak a nyugati lovagokhoz, de a mongol inváziót követően kulturális kapcsolataik többnyire megszűntek.

A bojárok a legmagasabb állami hivatalokat töltötték be, és egy tanácson (duma) keresztül tanácsot adtak a nagyfejedelemnek. Kiterjedt földadományokat kaptak, és a bojárok dumájának tagjaiként ők voltak a Kijevi Rusz legfőbb törvényhozói.

A 13. századi mongol invázió után a Kijevi Rusz középső és déli részeiről (a mai Fehéroroszország és Ukrajna) származó bojárokat a litván és lengyel nemességbe (szlachta) olvasztották be. A 16. és 17. században sok olyan ukrán bojár, akinek nem sikerült nemesi rangot szereznie, aktívan részt vett a kozák hadsereg megalakításában, amelynek székhelye a mai Ukrajna déli részén volt.

Bojárok MoszkvábanSzerkesztés

A 14. és 15. századi Moszkvában a bojárok megtartották befolyásukat. Ahogy azonban a moszkvai knyazák megszilárdították hatalmukat, a bojárok befolyása fokozatosan csorbult, különösen III. és IV. Iván alatt.

A 16. században IV. “Rettegett Iván” cár erősen korlátozta a bojárok hatalmát. Korlátozták ősi jogukat, hogy egyik fejedelem szolgálatából a másikba léphessenek, ahogyan azt is, hogy földet birtokolhassanak anélkül, hogy kötelező szolgálatot teljesítenének a cárnak.

A bojári duma a 17. században mintegy 30 főről mintegy 100 főre bővült, és végül Nagy Péter cár 1711-ben, a kormányzat és a közigazgatás átfogó reformja során megszüntette.

Bojárok Waláchiában és MoldvábanSzerkesztés

A románok által lakott Kárpátalján a bojárok (románul: boier) osztálya a kora középkorban a vidéki közösségek kezdetben választott főnökeiből (a Dunától északra eső területeken cneaz (“vezető”) vagy jude (“bíró”), a folyótól délre pedig celnic) alakult ki, akik később a bírói és közigazgatási funkcióikat örökletesítették, és fokozatosan kiterjesztették más közösségekre is. A fejlettebb politikai struktúrák megjelenése után a térségben kiváltságos státuszukat a központi hatalomnak kellett megerősítenie, amely ezt az előjogot arra használta fel, hogy a bojárok közé sorolja azokat az egyéneket, akik katonai vagy polgári funkcióikban kitüntették magukat (a fejedelmi birtokokból származó földek kiosztásával).

A bojárok állapota Szerkesztés

A román társadalmi hierarchia bojárokból, mazilokból és răzeşekből állt. A bojárság három dolgot feltételezett: földbirtokosnak lenni, jobbágyokkal rendelkezni, valamint katonai és/vagy közigazgatási funkciót betölteni. A bojár állami és/vagy udvari funkciót is betölthetett. Ezeket a funkciókat “dregătorie”-nek vagy “boierie”-nek nevezték. Csak a fejedelemnek volt joga boierie-t kijelölni. A jobbágyokkal rendelkező, de funkció nélküli földbirtokosokat mazilnak minősítették, de még mindig nemesi származásúnak tekintették (din os boieresc, ami szó szerinti fordításban “bojári csontokból”). Azokat a kisbirtokosokat, akik megkülönböztetés nélkül birtokoltak birtokot (devălmăşie) vagy jobbágyokat, “răzeşi”-nak nevezték. Egyes történészek szerint ők a mazil földbirtokosok leszármazottai voltak.

Eredet Szerkesztés

Bár tisztségeket csak a fejedelem adhatott, és nem voltak örökletesek, a földbirtoklás örökletes volt. A fejedelem adhatott földet valakinek, de nem vehette el a birtokosától, kivéve súlyos okok, például árulás esetén. Ezért kétféle bojár volt: azok, akiknek ősei az ősi vidéki közösségek vezetőiként már a feudális államok megalakulása előtt is birtokoltak földet, így a fejedelem csupán megerősítette a már meglévő földbirtokos státuszukat; és azok, akik fejedelmi adományozásból szerezték birtokukat, vagy egy olyan őstől örökölték, aki ilyen adományozással szerezte azt (lásd az Uradel és Briefadel megkülönböztetését a Szent Római Birodalomban és annak feudális utódrendszereiben). A phanariot régime alatt voltak olyan bojárok is, akiknek egyáltalán nem volt földjük, csak funkciójuk. Így a bojárok számát úgy lehetett növelni, hogy a funkciókat eladták azoknak, akik megengedhették maguknak.

Hierarchia Edit

A bojári állapot és a katonai-adminisztratív funkciók szoros szövetsége zűrzavarhoz vezetett, amit a fanarióták súlyosbítottak: ezeket a funkciókat a nyugatiakhoz hasonlóan nemesi címeknek kezdték tekinteni. Valójában azonban egyáltalán nem ez volt a helyzet. A bojárok hagyományosan három államba szerveződtek: az első állam, a második állam és a harmadik állam bojárai. Például volt egy első vagy nagy posztelnik, egy második posztelnik és egy harmadik posztelnik, mindegyiknek más-más kötelezettségei és jogai voltak. Az állapotbeli különbség még a ruházatban vagy a fizikai aspektusban is látható volt. Csak az első állam bojárjainak volt joga például szakállat növeszteni, a többieknek csak bajuszra volt joguk. Az első állam bojárjainak osztályán belül létezett a “nagybojárok” alosztálya. Ezek nagybirtokosok voltak, akik néhány nagyon magas tisztséget is betöltöttek, például a nagyvornoki tisztséget. E nagybojárok felett csak a fejedelem állt.

A fejedelem Edit

A fejedelem általában már a fejedelemmé választása vagy kinevezése előtt is bojár volt, de ez nem volt sine qua non feltétel. Kezdetben csak fejedelmi leszármazottakat lehetett fejedelemmé választani. A fanatikus korszakban azonban bárki lehetett herceg, akit a szultán kinevezett (és elég gazdag volt ahhoz, hogy ezt a kinevezést megvásárolja a nagyvezírtól). Az oszmán fennhatóság alatt, és különösen a fanatikus régime alatt a hercegi cím a császári oszmán hierarchián belüli adminisztratív funkcióvá vált, és így a fiúság végső formája lett. A valahai vagy moldvai hercegi cím méltóságában a kétlovas pasa címével volt egyenértékű.

Kulturális utalások Szerkesztés

Johan Halvorsen norvég zeneszerző a “Bojarenes inntogsmarsj” (“A bojárok bevonulási menetelése”) című indulót írta, amely Norvégiában az Ønskekonserten című rádióműsor szignáldallamaként ismert. Edvard Grieg szólózongorára hangszerelte. August Strindberg azt kéri, hogy ezt a darabot játsszák el A haláltánc első része című darabja alatt.

A bojárok a Warhammer Fantasy játék karakterei. A Kislev hadseregben jelennek meg, amely a középkori Lengyelországon/Oroszországon alapul.

A bojárok fiai a Novgorod frakció katonai egységeként szerepelnek a 2006-os Medieval II: Total War stratégiai játékban. A folytatásban, az Empire: Total War című játékban a valahai bojárok az Oszmán Birodalom katonai egységeként szerepelnek, amit az Elite Units of the East DLC csomag tesz lehetővé.

A Quest For Glory kalandjáték-sorozat negyedik játéka, a Shadows of Darkness utal a néhai bojárokra, akik Mordavia völgyét uralták, de a játék idején már régen meghaltak.

A TaleWorlds történelmi fantasy szerepjátékában, a Mount&Blade: Warband videojátékban a szláv kultúrák által ihletett, fiktív Vaegirs Királyság urait bojároknak nevezik.

Lásd még Edit

• Mágnás
• Okolnichy
• Orosz nemesség

Hivatkozások Edit

Külső linkek Edit

• valahai és moldvai nemesek (XVI. század vége)

Ez az oldal az angol nyelvű Wikipédia tartalmát használja. Az eredeti tartalom a Boyar oldalon található. A szerzők listája az oldal történetében látható. Ehhez a Familypedia wikipédiához hasonlóan a Wikipédia tartalma a Creative Commons licenc alatt érhető el.