Az emberek azt mondják, hogy egy kép többet ér ezer szónál, ezért nézzük meg a két színt összehasonlítva (a lilának és az ibolyának különböző árnyalatai vannak, az alábbi képen a leggyakoribbak közül látható néhány):
A lila tehát inkább vöröses és telített, míg az ibolya inkább kékes és kevésbé telített. Az ügy lezárva, igaz?
Több van benne, mint amit a szemünk lát (szó szerint). Ahhoz, hogy megértsük a különbséget, először is meg kell néznünk, hogyan működik a szemünk. Az elektromágneses spektrum egy folytonos hullámhossz-tartomány, amelynek csak egy parányi része látható az ember számára:
Nem látjuk sem az ultraibolya és rövidebb, sem az infravörös és hosszabb hullámhosszokat. Hogyan látjuk a többit? Szemünkben háromféle színérzékeny sejt van, úgynevezett kúpok. A tobozok nem csak egyetlen hullámhosszt érzékelnek; a hullámhosszok egész sora aktiválja őket, és a tobozoktól kapott jeleket az agy úgy dolgozza fel, hogy minden színt három különböző elemi jelből állónak lehet elképzelni.
A következő ábra nagyjából azt mutatja, hogyan érzékeli az agy a különböző spektrális színeket (minél magasabb a görbe, annál nagyobb az agy által kapott elemi jel intenzitása):
Megjegyezzük, hogy ez az ábra nem mutatja maguknak a tobozoknak a spektrális tulajdonságait (de hasonlóan néznek ki). A CIE 1931 színteret ábrázolja, amely egyszerűen fogalmazva a jeleknek felel meg, miután az agy feldolgozta őket.
Egy példa: amikor monokromatikus (tiszta) vörös fényt látunk a spektrumnak egészen a jobb oldalán, csak a “vörös” jelpálya aktiválódik, ami azt mondja az agyunknak, hogy a vörös benyomását keltse. Másrészt, amikor tiszta zöld fényt lát (középen), mind a “zöld”, mind a “vörös” jelút aktiválódik, de az agya tudja, hogy a “sok zöld aktiváció és kicsit kevesebb vörös aktiváció” valójában csak tiszta zöld színt jelent, és ezt látja.
Ha különböző hullámhosszúságú fotonok keveréke éri a retinát (ami a vörös, zöld és kék aktiváció bármely spektrumszíntől eltérő arányát hozza létre), az agy teljesen más színként fogja érzékelni. Például nincs fehér hullámhossz. Amit mi “fehérnek” érzékelünk, az valójában csak sok különböző spektrális szín keveréke.
Mi történik, amikor ibolyaszínű fény éri a retinát?
A “vörös” jelútnak van egy érdekes további tulajdonsága. Mint fentebb látható, van egy kis aktiválódási dudor a látható spektrum rövid hullámhosszú (ibolya) vége körül. Amikor ibolyaszínű fény éri a retinát, mind a “kék”, mind (sokkal kevésbé) a “vörös” jelút aktiválódik. Az agy ezt a fajta bemenetet sajátos módon értelmezi, amit “ibolya”-nak nevezünk.
Megjegyzendő, hogy maguknak a “zöld” kúpoknak a pigmentje is rendelkezik egy kis abszorpciós csúccsal az ibolya hullámhosszak környékén, de úgy tűnik, az agy ezt figyelmen kívül hagyja (az ibolya érzékelését nem lehet szimulálni a zöld és kék fény kombinációjával).
A lila nem spektrumszín
Amint azt már korábban megjegyeztük, sok általunk látható szín nem tartozik a látható spektrumba. Amikor egy tárgyat látunk, jellemzően különböző hullámhosszak keveréke éri el a retinánkat, ami a kúpok aktiválódását okozza olyan arányban, amit egy spektrális szín nem tud elérni.
Agyunk nagyon jól értelmezi ezt a keveréket (ostobaság lenne egyszerűen kidobni a beérkező információ egy részét, és mindent a legközelebbi spektrális színhez hasonlóvá tenni), és ennek eredményeként több millió különböző színt vagyunk képesek látni, amelyek többsége nem szerepel a spektrumban.
Amint a cikk elején megjegyeztük, a lila “vörösesebbnek” tűnik, mint az ibolya, és ez teljesen igaz. A lila a vörös és a kék közel 1:1 arányú keveredéséből jön létre, míg az ibolyát a szemünk úgy érzékeli, hogy több kéket tartalmaz, mint vöröset.
Amint azonban a fenti képen is látható, egyetlen spektrumszín sem aktiválja 1:1 arányban a “kék” és a “vörös” pályát anélkül, hogy a “zöld” pályát is stimulálná. Más szóval a lila nem spektrális szín. Lehet egy monokromatikus ibolya fényforrásunk (azaz egy olyan forrás, amely csak egyetlen hullámhosszt produkál), de mindennek, ami lilának látszik, vörös és kék fényt is kell kibocsátania.”
A lila és az ibolya csak az ember számára tűnik hasonlónak
Ez nekünk, embereknek a lila a lila egy telítettebb árnyalatának tűnik, de a lila tárgyak a természetben alapvetően különböznek a lilától. A lila tárgyak “vörösek és kékek egyszerre”, míg az ibolya tárgyak… csak ibolyák.
Ha megnézzük az ibolya és a kék közötti távolságot a fenti spektrumképen, az körülbelül ugyanannyi, mint a zöld és a narancs közötti távolság. A lila a vörös (ami a spektrum lilával ellentétes oldalán van) és a kék (ami viszonylag messze van az ibolyától) keveréke, tehát a hullámhosszakat tekintve egy teljesen más szín.
Az ok, amiért a lila és az ibolya nekünk hasonlónak tűnik, az az, hogy hasonló módon stimulálják a kúpjainkat, de a legtöbb más állatnak nincsenek ugyanolyan típusú kúpjai és “utófeldolgozásai”. Ez azt jelenti, hogy más állatok számára a lila és az ibolya teljesen másképp nézhet ki!
Most képzeljünk el egy lila virágszirmot, amelyen lila minta van. Az adott árnyalatoktól függően ez a minta számunkra teljesen láthatatlan lehet, míg sok más állat ugyanolyan tisztán láthatja, mint ahogy mi látunk egy narancssárga mintát zöld alapon. Még a közönséges fogyasztói fényképezőgépek sem segítenének rajtunk; ezeket úgy tervezték, hogy ugyanazt a vörös-zöld-kék információt rögzítsék, mint a szemünk, így még az sem fedné fel a mintát, ha lefényképeznénk a szirmot, és Photoshoppal szerkesztenénk. Egészen lenyűgöző, nem igaz?