A hatalmi egyensúly és az Európai Konkordátum
A 18. század számos háborúja és békekongresszusa során az európai diplomácia öt nagyhatalom közötti egyensúly fenntartására törekedett: Nagy-Britannia, Franciaország, Ausztria, Oroszország és Poroszország. A század végén azonban a francia forradalom, Franciaország exportálására tett erőfeszítései és I. Napóleon európai hódítási kísérletei először kibillentették, majd felborították a kontinens államrendszerét. Napóleon veresége után 1814-15-ben összehívták a bécsi kongresszust, hogy új határokat szabjanak, újra megteremtsék az erőegyensúlyt, és védekezzenek a jövőbeli francia hegemónia ellen. A kongresszus nemzetközi szinten is foglalkozott a nemzetközi problémákkal, olyan kérdésekkel, mint a folyók, a rabszolga-kereskedelem és a diplomáciai szabályok. Az 1815-ös bécsi záróokmány, amelyet az 1818-as aix-la-chapelle-i (aacheni) kongresszuson módosítottak, a diplomáciai képviseletek vezetőinek négy osztályát hozta létre – az egyes osztályokon belüli rangsort a megbízólevél bemutatásának dátuma határozta meg -, valamint a szerződések aláírásának rendszerét az ország neve szerinti francia ábécésorrendben. Ezzel véget értek az elsőbbségért folytatott csatározások. Íratlan szabályokat is létrehoztak. Bécsben például különbséget tettek a nagyhatalmak és a “korlátozott érdekű hatalmak” között. Csak a nagyhatalmak cseréltek követeket. Az Egyesült Államoknak 1893-ig nem voltak nagykövetei; más kisebb államok követeihez hasonlóan az ő követei is csak miniszterek voltak.
Hamarosan további íratlan szabályokat dolgoztak ki. Napóleon visszatérése és második veresége miatt 1815 novemberében Párizsban új békeszerződést kellett kötni Franciaországgal. Ebből az alkalomból a négy nagy győztes (Nagy-Britannia, Ausztria, Oroszország és Poroszország) hivatalosan is aláírta a Négyes Szövetséget, amely az aláírók rendszeres találkozóira szólított fel, hogy konzultáljanak a közös érdekekről, biztosítsák “a nemzetek nyugalmát és jólétét”, valamint Európa békéjének fenntartását. Ez a záradék, amely létrehozta az Európai Konkordátumot, együttműködést és visszafogottságot, valamint egy hallgatólagos kódexet feltételezett: minden fontos döntést a nagyhatalmak hoztak; a Konkordátum bármely tagját érintő belső változásokat a nagyhatalmaknak jóvá kellett hagyniuk; a nagyhatalmak nem hívhatták ki egymást; és a Konkordátum döntött minden vitás kérdésben. A Konkordátum így a nagyhatalmak konzorciumának kezdetleges nemzetközi kormányzási rendszerét alkotta.
A Konkordátum ülésein kezdetben uralkodók, kancellárok és külügyminiszterek vettek részt. Az első ülés, amelyet 1818-ban Aix-la-Chapelle-ben tartottak, Franciaország felvételét eredményezte a Concertbe és a vele szemben fennálló Négyes Szövetség titkos megújítását. A találkozón finomították a diplomáciai szabályokat is, és más nemzetközi kérdésekkel is foglalkoztak. Aix volt az első békeidőben tartott nemzetközi kongresszus, és az első, amelyről a sajtó is beszámolt, és amellyel a kapcsolatot a kongresszus főtitkára tartotta. Így született meg a diplomácia public relations aspektusa és a sajtóközlemény.
Ezután a kongresszusok válsághelyzetekre reagálva ültek össze. A hatalmak közötti viták miatt 1822 után az ülések megszűntek, bár maga az Európai Konkordátum észrevétlenül folytatódott. 1816-tól kezdődően Párizsban nagyköveti konferenciát hoztak létre a Franciaországgal kötött 1815-ös szerződésből eredő kérdések kezelésére. Ezután további nagyköveti konferenciák következtek – általában Londonban, Bécsben vagy Párizsban -, hogy konkrét nemzetközi problémákkal foglalkozzanak, és szankcionálják a változásokat, ha azok tanácsosnak vagy elkerülhetetlennek tűntek. A diplomaták folytatták az európai rendszer kiigazítását és módosítását konferenciákkal, kezdve az 1830-ban Londonban tartott, a belga függetlenséget jóváhagyó találkozótól az 1912-13-as, szintén Londonban tartott, a balkáni háborúk megoldását célzó találkozóig. A Konkordátumot 1854 és 1870 között, a krími háború, valamint Olaszország és Németország egyesülése idején megnyújtották, majd teljesen figyelmen kívül hagyták. Az évszázad, amely alatt létezett (1815-1914) általában békés volt, csak rövid, korlátozott háborúk tarkították; az egyik ilyen háború, a második olasz függetlenségi háború vérontása inspirálta az 1860-as években a Sebesültek Segélyezésének Nemzetközi Bizottságát (később Nemzetközi Vöröskereszt) mint nemzetközi nem kormányzati ügynökséget.
Az 1860-as években megalakult a Nemzetközi Sebesültmentő Bizottság (később Nemzetközi Vöröskereszt).