Viktória királynő, Matthew Barney, Jules Verne és a Pink Floyd nem olyan nevek, amelyeket általában egy mondatban hall az ember, de aztán a hely, amelyen mindannyian osztoznak, önmagában is elég szokatlan. A Fingal-barlang néven ismert hely olyan történelmet és geológiát hordoz, amelyhez foghatót a világon sehol máshol nem találni.
A 72 láb magas és 270 láb mély tengeri barlangot vizuálisan a belső falakat alkotó, hatszögletű, takaros hatoldalú oszlopokká formált bazaltoszlopok teszik olyan meghökkentővé. Ezek a töredezett oszlopok egy nyers járdát alkotnak közvetlenül a vízszint felett, így a látogatók messzire be tudnak menni, és felfedezhetik a barlangot.
A barlang az ősi ír és skót kelta népek jól ismert csodája volt, és a legendák fontos helyszíne volt. A kelták Uamh-Binn vagy “A dallam barlangja” néven ismerték, és különösen egy ír legenda magyarázta a barlang létezését, akárcsak a hasonló írországi Giant’s Causewayét. Mivel mindkettő ugyanabból a takaros bazaltoszlopból készült, a legenda szerint egy olyan híd végdarabjai voltak, amelyet az ír óriás, Fionn mac Cumhaill (más néven Finn McCool) épített, hogy eljuthasson Skóciába, ahol meg kellett küzdenie óriási riválisával, Benandonnerrel.
A legenda, amely összekapcsolja a két építményt, tulajdonképpen geológiailag helytálló. Az Giant’s Causewayt és a Fingal-barlangot valóban ugyanaz az ősi lávafolyam hozta létre, amely egykor “hidat” képezhetett a két helyszín között. Természetesen ez mintegy 60 millió évvel ezelőtt történt, jóval azelőtt, hogy az emberek megpillanthatták volna. Ennek ellenére az ősi népek deduktív gondolkodása képezte a kapcsolatot és a legenda alapját, hogy a két helynek kapcsolatban kell állnia egymással.”
A barlangot akkor fedezték fel újra, amikor Sir Joseph Banks természettudós 1772-ben meglátogatta. Banks felfedezése idején a Fingal, an Ancient Epic Poem in Six Books (Fingal, egy ősi epikus költemény hat könyvben) volt egy nagyon népszerű verssorozat, amelyet állítólag James Macpherson ír költő egy ősi kelta eposzból fordított le. A könyv hatással volt Goethére, Napóleonra és Banksre, aki a skót barlangot, amely már az Uamh-Binn nevet viselte, azonnal az ír legenda után “Fingal barlangjának” nevezte el.”
S bár Banksnek köszönhető a barlang újrafelfedezése és átnevezése is, egy romantikus német zeneszerző volt az, aki valóban világhírnévre emelte a barlangot.
A barlang pompája annyira meghatotta a híres zeneszerzőt, Felix Mendelssohnt, hogy egy nyitány nyitótételét képeslapon küldte el a nővérének, a következő megjegyzéssel: “Hogy megértsd, milyen rendkívüli hatással voltak rám a Hebridák, a következőt küldöm neked, ami ott jutott eszembe”. A Hebridák nyitányt, más néven Fingal barlangját 1832. május 14-én mutatták be Londonban. (Az eredeti elnevezés talán a barlangban néha hallható elképesztő zajokra épült.)
Egy kettős romantikus ütésként J. M. W. Turner festőművész ugyanebben az évben megfestette a “Staffa, Fingal’s Cave” című képet, és ezek együttesen egy kevéssé ismert csodából a barlangot a romantikus-viktoriánus korszak kihagyhatatlan turistalátványosságává tették. William Wordsworth, John Keats, Lord Tennyson és Viktória királynő is meglátogatta a barlangot, akárcsak a tökéletes utazó és csodabarát Jules Verne.
Ezután a barlang soha nem hagyta el a közvélemény figyelmét. A Pink Floyd egyik korai, kiadatlan dalát a barlangról nevezte el, Matthew Barney pedig a Cremaster című ciklusában használta fel a barlangot.
A barlangot hajókirándulással is meg lehet látogatni (bár a hajók nem hajózhatnak be a barlangba, de rendszeresen elhaladnak mellette), vagy el lehet utazni a kis Staffa szigetére, és oszlopról oszlopra lépkedve be lehet túrázni a barlangba. Staffa északi partjainál egyébként a nyári hónapokban puffin kolónia él.