CuriaEdit
Miután IV. Fülöp francia király 1301-ben letartóztatta Pamiers püspökét, VIII. Bonifác pápa kiadta a Salvator Mundi bullát, amely visszavonta a francia királynak a korábbi pápák által biztosított összes kiváltságot, néhány héttel később pedig Ausculta fili vádakkal a király ellen, Rómába idézve őt egy zsinat elé. A pápai szuverenitás merész kinyilvánításával Bonifác kijelentette, hogy “Isten a királyok és királyságok fölé helyezett minket.”
Válaszul Fülöp azt írta: “Tiszteletreméltó önhittséged tudhatja, hogy világi ügyekben senkinek sem vagyunk a hűbéresei”, és összehívta a francia főurak tanácsát, az Estates General-t, amely az ő álláspontját támogatta. A francia király vádat emelt a pápa ellen szodómia, szimónia, boszorkányság és eretnekség miatt, és a tanács elé idézte. A pápa válasza a pápai szuverenitás eddigi legerősebb megerősítése volt. Az Unam sanctamban (1302. november 18.) elrendelte, hogy “az üdvösséghez szükséges, hogy minden emberi teremtmény a római pápának legyen alávetve”. Éppen egy bullát készített elő, amely kiátkozta volna a francia királyt, és tilalmat rendelt volna el Franciaország felett, amikor 1303 szeptemberében Nogaret Vilmos, a pápaság legerősebb bírálója a francia belső körökben, küldöttséget vezetett Rómába, a király szándékosan laza parancsával, hogy a pápát – ha kell, erőszakkal – egy zsinat elé állítsa, hogy döntsön az ellene felhozott vádakról. Nogaret egyeztetett a Colonna család bíborosaival, régi riválisokkal, akik ellen a pápa pápaságának korábbi szakaszában még keresztes hadjáratot is hirdetett. 1303-ban francia és olasz csapatok támadták meg a pápát szülővárosában, Anagniban, és letartóztatták. Három nappal később Anagni lakossága kiszabadította. Az akkor 68 éves VIII. Bonifácot azonban mélyen megviselte ez a személye elleni támadás, és néhány héttel később meghalt.
EgyüttműködésSzerkesztés
A VIII. Bonifáchoz hasonló pápák hajthatatlanságára reagálva a franciák megszigorították befolyásukat a pápaság alatt, végül a pápákat bábokká alacsonyították, és a pápai udvart francia klerikusokkal halmozták el.
VIII. Bonifác pápa halála megfosztotta a pápaságot a legképzettebb politikusától, aki szembe tudott szállni a francia király világi hatalmával. XI. Benedek békülékeny pápasága (1303-04) után V. Kelemen pápa (1305-1314) lett a következő pápa. A dél-franciaországi Gascogne-ban született, de nem állt közvetlen kapcsolatban a francia udvarral. Megválasztását a francia klerikusoknak köszönhette. Úgy döntött, hogy nem költözik Rómába, és Avignonban hozta létre udvarát. Ebben az erős franciaországi szomszédoktól való függőségi helyzetben három elv jellemezte V. Kelemen politikáját: az eretnek mozgalmak (például a dél-franciaországi katharok) elnyomása; az egyház belső igazgatásának átszervezése; és az egyházról mint Isten földi akaratának kizárólagos eszközéről alkotott makulátlan kép megőrzése. Ez utóbbit IV. Fülöp közvetlenül megkérdőjelezte, amikor követelte egykori ellenfele, a néhai VIII. Bonifác posztumusz perét állítólagos eretnekség miatt. Fülöp erős befolyást gyakorolt a kollégium bíborosaira, és követelésének teljesítése súlyos csapást jelenthetett az egyház tekintélyére. Kelemen politikájának nagy része arra irányult, hogy elkerülje ezt a csapást, ami végül sikerült is (meggyőzte Fülöpöt, hogy a pert bízza a bécsi zsinatra, ahol az elmaradt). Ennek ára azonban különböző frontokon tett engedmények voltak; erős személyes kételyei ellenére Kelemen támogatta Fülöpnek a templomosok elleni eljárását, és személyesen döntött a rend elnyomása mellett.
XXII. János pápa (született Jacques Duèze Cahorsban, korábban avignoni érsek) pápasága alatt az egyik fontos kérdés volt a konfliktusa IV. Lajos szent római császárral, aki tagadta a pápa kizárólagos jogkörét a császárkoronázásra. Lajos követte IV. Fülöp példáját, és Németország nemeseit hívta össze, hogy támogassák álláspontját. Páduai Marsilius igazolta a világi fennhatóságot a Szent Római Birodalom területén. A császárral való, gyakran költséges háborúkban vívott konfliktus még inkább a francia király karjaiba sodorta a pápaságot.
XII. Benedek pápa (1334-1342), született Jaques Fournier Pamiers-ben, korábban a katharok elleni inkvizícióban tevékenykedett. Ellentétben az inkvizícióról általában kialakult meglehetősen véres képpel, a beszámolók szerint nagyon vigyázott a vizsgáltak lelkeire, és sok időt szánt az eljárásra. Dél-Franciaország pacifikálása iránti érdeklődése is motiválta, hogy közvetítsen a francia és az angol király között a százéves háború kitörése előtt.
BeküldésSzerkesztés
VI. Kelemen pápa (1342-1352) alatt a francia érdekek kezdték uralni a pápaságot. VI. Kelemen korábban Rouen érseke és IV. Fülöp tanácsadója volt, így kapcsolatai a francia udvarral sokkal erősebbek voltak, mint elődeié. Egy időben még a francia háborús erőfeszítéseket is saját zsebéből finanszírozta. Állítólag szerette a fényűző ruhatárat, és uralkodása alatt az extravagáns életmód Avignonban új csúcsokat ért el.
VI. Kelemen pápa volt a fekete halál idején is, az 1347 és 1350 között Európán végigsöprő járvány idején, amely a feltételezések szerint Európa lakosságának mintegy egyharmadával végzett. Szintén az ő uralkodása alatt, 1348-ban az avignoni pápaság megvásárolta Avignon városát az angyalföldiektől.
VI. Innocent pápa (1352-1362), született Etienne Aubert, kevésbé volt pártos, mint VI. Kelemen. Franciaország és Anglia közötti béke megteremtésére törekedett, 1345-ben és 1348-ban pápai küldöttségben dolgozott ennek érdekében. Sovány megjelenése és szigorú modora nagyobb tiszteletet váltott ki a nemesek szemében a konfliktus mindkét oldalán. Ugyanakkor határozatlan és befolyásolható volt, már idős ember, amikor pápává választották. Ebben a helyzetben a francia királynak sikerült befolyásolnia a pápaságot, bár a pápai legátusok kulcsszerepet játszottak a konfliktus megállítására tett különböző kísérletekben. Leginkább 1353-ban Guy de Boulogne, Porto püspöke próbált konferenciát összehozni. A kezdeti sikeres tárgyalások után az erőfeszítés kudarcba fulladt, főként az angol fél bizalmatlansága miatt, amiért Guy erős kapcsolatokat ápolt a francia udvarral. Egy levélben maga VI. Innocentus írt Lancaster hercegének: “Bár mi Franciaországban születtünk, és bár emiatt és más okokból különös szeretettel viseltetünk a francia birodalom iránt, a békéért való munkálkodás során mégis félretettük magánelőítéleteinket, és igyekeztünk mindenki érdekeit szolgálni.”
V. Urbán pápával (1362-1370) V. Károly francia pápai ellenőrzése közvetlenebbé vált. Magát V. Urbánt az avignoni pápák közül XII. Benedek után a legszigorúbbnak és valószínűleg a legspirituálisabbnak írják le. Ugyanakkor nem volt stratéga, és jelentős engedményeket tett a francia koronának, különösen a pénzügyek terén, ami az Angliával vívott háború során kulcsfontosságú kérdés volt. 1369-ben V. Urbán pápa támogatta a burgundiai hercegségbeli Merész Fülöp és III. Margit, Flandria grófnője házasságát, ahelyett, hogy felmentést adott volna III. Edward angol király egyik fiának, hogy feleségül vehesse Margitot. Ez világosan megmutatta a pápaság pártoskodását; ennek megfelelően csökkent az egyház iránti tisztelet.
SkizmaSzerkesztés
XI. Gergely pápa (1370-1378) uralkodásának legbefolyásosabb döntése a Rómába való visszatérés volt, amely 1376. szeptember 13-án kezdődött és 1377. január 17-i megérkezésével végződött. Bár a pápa francia születésű volt, és még mindig a francia király erős befolyása alatt állt, a pápával baráti és ellenséges frakciók közötti növekvő konfliktus veszélyt jelentett a pápai földekre és magára Róma hűségére. Amikor az 1374-es és 1375-ös élelmiszerhiány idején a pápaság embargót vezetett be a gabonaexport ellen, Firenze több várost szövetségbe szervezett a pápaság ellen: Milánó, Bologna, Perugia, Pisa, Lucca és Genova. A pápai legátus, a Savoyai-ház rokona, Genfi Róbert különösen kíméletlen politikát folytatott a ligával szemben, hogy visszaállítsa az ellenőrzést e városok felett. Meggyőzte Gergely pápát, hogy béreljen fel breton zsoldosokat. A cesenai lakosok felkelésének leverésére felbérelte John Hawkwoodot, és a lakosság nagy részét lemészároltatta (a jelentések szerint 2500-3500 ember halt meg). Az ilyen eseményeket követően megerősödött a pápasággal szembeni ellenállás. Firenze nyílt konfliktusba került a pápával, amelyet “a nyolc szent háborújának” neveztek el, utalva arra a nyolc firenzei tanácsosra, akiket a konfliktus megszervezésére választottak. Firenze egész városát kiátkozták, és válaszul leállították az egyházi adók továbbítását. A kereskedelem komolyan akadályokba ütközött, és mindkét félnek megoldást kellett találnia. A Rómába való visszatérésről szóló döntésében a pápa a később szentté avatott Sienai Katalin befolyása alatt is állt, aki a Rómába való visszatérés mellett prédikált.
Ez a megoldás azonban rövid életű volt, amikor a pápai udvart Rómába visszatérve XI Gergely pápa meghalt. Konklávé ült össze, és egy itáliai pápát választott, Urbán VI. Urbán pápa elidegenítette a francia bíborosokat, akik egy második konklávét tartottak, amelyen egyiküket, Genfi Róbertet választották meg XI. Gergely utódjául, aki a VII. Kelemen nevet vette fel, és ezzel megkezdődött az avignoni pápák második sora. VII. Kelemen és utódai nem tekinthetők legitimnek, és a katolikus egyház antipápáknak nevezi őket. Ez a nyugati skizma néven ismert helyzet 1378-tól egészen addig fennállt, amíg a konstanzi ökumenikus zsinat (1414-1418) meg nem oldotta a pápai öröklés kérdését, és érvénytelennek nyilvánította az 1378-as francia konklávét. 1417-ben új pápát, V. Márton pápát választottak; az avignoni pápák (bár nem Avignonban lakó) vonalának más követelői egészen 1437 körülig folytatták az utódlást.