Az aszkorbinsavról és annak különböző formáiról rengeteg információ kering. A kémiai felépítésével, felszívódásával, biológiai hozzáférhetőségével és egyéb tényezőkkel kapcsolatos gondolatokat inkább a közösségi média színterén vitatják, és kevésbé a tudományos közösségben.
Ebben a blogban az aszkorbinsav (ASC) és a nátrium-aszkorbát (NaASC) közötti különbséggel fogok foglalkozni, kisebb mértékben a szájon át történő alkalmazásukban, nagyobb mértékben pedig az intravénás (infúziós) alkalmazásukban.
Az aszkorbinsav egy szerves sav, amelynek gyűrűszerkezete a glükózhoz hasonló. Elsősorban két formában létezik az emberben L-aszkorbát (redukált forma – ASC) és dehidroaszkorbát (oxidált forma – DHA). (A teljesség kedvéért van egy köztes molekula az aszkorbát gyök, amelynek eggyel több elektronja van, mint a DHA-nak, és eggyel kevesebb, mint az ASC-nek, de általában ezredmásodpercek alatt alakul át DHA-vá). Mint ilyen, részben GLUT transzportereken keresztül szívódik fel, de az SVCT család speciális “c-vitamin” transzporterein keresztül is. A GLUT család a DHA-t könnyített diffúzióval szállítja a sejtekbe (ahol a DHA-nak ASC-vé kell redukálódnia, hogy antioxidáns állapotban legyen), az SVCT család pedig az ASC-t közvetlenül a sejtekbe szállítja nátriumfüggő ko-transzportereken keresztül. A bélben ez a különbség aközött, hogy a DHA a GLUT receptorcsaládon keresztül könnyített diffúzióval szívódik fel, az ASC pedig vagy a GLUT, vagy az SVCT nátriumfüggő ko-transzportja révén (az SVCT-t előnyben részesítve az ASC által).
Az ASC-nek többféle formája létezik orális alkalmazásra, és néhány formája parenterális (általában intravénás) beadásra is használatos. A sima ASC-t orális kiegészítőként használják, és savas, de jól felszívódik. Az ASC “zsírban oldódó” észteres formáját (aszkorbil-palmitát) használják az ASC orális és helyi adagolási rendszereként, majd az “ásványi aszkorbátokat” gyakran “pufferelt c-vitamin” kiegészítőként reklámozzák. (Megjegyzendő, hogy az “Ester-C”™ valójában egy ásványi anyag és nem az aszkorbát észteres változata).
Szájon át történő alkalmazás esetén az ASC jól felszívódik, de egyesek emésztőrendszeri zavarokról számolnak be, és az ASC ásványi “pufferelt” formájával kevesebb emésztőrendszeri tünetük lesz. Ez általában NaASC, kalcium ASC, vagy olyan keverékek, amelyek tartalmazzák ezen formák egyikét vagy mindkettőt és bármely más ásványi aszkorbát formát. Bár van némi elképzelés arról, hogy az ASC és az ásványi ASC összességében eltérő felszívódást mutat, ez valószínűleg kisebb jelentőségű kérdés a GI-plazma felszívódás tekintetében.
A parenterális használatban (főleg intravénásan az embereknél) létezik egy tévhit az “aszkorbinsav kontra nátrium-aszkorbát” használatával és a NaASC fölényével szemben az ASC-vel szemben az intravénás formában. A régi időkben tiszta ASC-t lehetett beszerezni, szolubilizálni és hozzáadni az infúzióhoz. Ez arra késztette egyik mentoromat, Dr. Robert Cathcartot, hogy utasításokat adjon az orvosoknak arra vonatkozóan, hogyan készítsenek NaASC infúziós oldatot, szemben a tiszta (és savas) ASC IV-vel. Úgy vélik, hogy ez (egyesek szerint) még mindig szükséges megkülönböztetés a modern IV C-vitamin-készítésben. Bár számunkra ez évekkel ezelőtt is szempont volt, a modern észak-amerikai IV C-vitamin-használat során az IV C-vitamin gyártási szabályai valójában minden IV C-vitamint NaASC-nak minősítenek. Miért?
Legálisan minden gyógyszertárnak vagy gyógyszergyártónak követnie kell az Egyesült Államok Gyógyszerkönyvének (USP) irányelveit, amelyek szerint az infúziók pH-ja 4,5 és 8,0 között lehet, azonban az orvosi standard szerint az infúzió a lehető legközelebb van a fiziológiás emberi pH-hoz (ritka kivételekkel), ami a farmakológiai szakirodalomban pH 7,4 plusz vagy mínusz (más néven “pH 7-8”). Ha tehát ezt figyelembe vesszük, és egy gyógyszertárnak van egy ASC bázisoldata, amelynek pH-értéke a PubChem szerint 2,0-3,0 pH-tartományban van (az ASC pH-értéke koncentrációfüggő, de a 2,0-3,0 a tartomány, amelybe esik), akkor jogilag NEM lehet steril tiszta ASC-t készíteni infúzióhoz. Azt nátrium-bikarbonáttal és/vagy nátrium-hidroxiddal KELL pufferelniük – mindkettő az USP számára elfogadható pH-t eredményez, ÉS NaASC-t hoz létre. Tehát bár az intravénás ASC címkéjén általában az áll, hogy “Aszkorbinsav infúzióhoz” vagy valami hasonló kifejezés, valójában NaASC-ről van szó. Az USP szabályai által ellenőrzött területeken az intravénás ASC csak NaASC-ként készíthető és értékesíthető.
Igen, Dr. Klenner, Dr. Cathcart és még én is a kezdeti időkben volt lehetőség és megkülönböztetés az intravénás ASC és az intravénás NaASC között. A mai időkben csak infúzióval lehet NaASC-ot beadni – máshogy nem lehet kapni egyetlen amerikai gyógyszertárból sem. És ez már évek óta így van. Azok, akik azt hirdetik, hogy “az egyetlen igazi NaASC infúzióra”, általában vagy eladnak valamit, vagy nagyon félreinformáltak a fentiekről, vagy mindkettő (sokakkal beszéltem már). Gyakran még Dr. Cathcart nevére is nyomatékosan hivatkoznak tévedésük “bizonyítékaként”, mire én általában azt mondom: “Én ismertem Dr. Cathcartot, maga ismerte?”, és elmondom nekik a fentieket.
Szóval, orális használatra a NaASC mint ásványi aszkorbát nagyszerű lehet érzékeny gyomorban, és lehet egy kis GI felszívódási előnye az ASC-vel szemben, de ennek a felszívódási állításnak önmagában számos enyhítő tényezője van.
Infúziós használatra csak infúzióval lehet NaASC-ot adni.