“Nem fogom filozófiámnak nevezni, mert nem én alkottam. Isten és az emberiség alkotta; és az alkotott engem”. – G. K. Chesteron
Az Apostoli Hitvallás az egyik leggyakrabban használt hitvallás a világegyházban. A történelem sokat elárul arról, hogy miért olyan fontos a Hitvallás, és miért nagyszerű eszköz gyermekeink tanításához.
Mennyire tudjuk, az Apostoli Hitvallást nem az apostolok írták.
A középkorban úgy hitték, hogy pünkösd napján a tizenkét apostolt a Szentlélek ihlette az Apostoli Hitvallás megírására – minden apostol hozzájárult a 12 cikkely egyikéhez. A 4. század végén Ambrózius, Milánó püspöke homályosan említi ezt az elképzelést, és azt állítja, hogy a Hitvallást “tizenkét munkás rakta össze”. Nem sokkal később Aquileiai Rufinus valami hasonlót írt, azt állítva, hogy a Hitvallás az összes apostol közös munkája volt pünkösd napján. A hatodik századra a teljes legenda kialakult.
Ez a történet, amennyire az egyháztörténészek meg tudják állapítani, történelmietlen. Ez egy legenda, amely hitelt adott a Hitvallás használatának az egyházban. Bár az apostolok hitvallási kijelentéseket írtak a Szentírásban (1Kor 15:3-8, Ef 4:4-6, 1Tim 3:16, Fil 2:6-11) és szent szóbeli hagyományokat adtak át (Róm 6:17; 2Tessz 2:13-15), az Apostoli Hitvallást, ahogyan mi ismerjük, nem maguk az apostolok fogalmazták meg. Inkább az egyik legkorábbi hivatalos hitvallás, amelyet egyházi vezetők írtak, és amely az apostolok tanítását foglalta össze.
Az Apostoli Hitvallás a “régi római hitvalláson” alapul.
A harmadik század elején Hippolütosz és Tertullianus rögzítette a később “régi római hitvallás”-ként ismertté vált hitvallást, amelyet a római egyházban a keresztségre jelentkezőknél használtak. Figyeljük meg, mennyire hasonlít a mai Apostoli Hitvalláshoz:
Hiszek a Mindenható Atya Istenben,
és Krisztus Jézusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban,
aki a Szentlélektől és Szűz Máriától született,
megkeresztelkedett Poncius Pilátus alatt és eltemették,
harmadnap feltámadt a halálból,
felment a mennybe,
az Atya jobbján ül,
amelytől majd eljön, hogy megítélje az élőket és a holtakat.
És a Szentlélekben,
a szent egyházban
a bűnök bocsánatát,
a test feltámadását.
Ez a gyakorlat, hogy a keresztség előtt elmondják az ó-római hitvallást, más egyházakban is elterjedt, és az egyházban elterjedt gyakorlattá vált.
A régi római hitvallás a “Hitszabályon” alapult.”
A korai egyházatyák, megfogalmazták az általuk “Hitszabály”-nak (Regula Fidei) nevezett szabályt, ami “mértéket” vagy “uralkodót” vagy ortodoxiát jelent. A második és harmadik században ezt a Hit Szabályát “hagyománynak”, “prédikációnak” és “az Igazság Szabályának” is nevezték. Origenész egyházatya úgy írta le, mint “az egyháznak az apostoloktól változatlanul megőrzött és töretlen egymásutánban továbbadott tanítását.”
Ezt a “Szabályt” szóbeli hagyomány útján adták tovább, és bár formája változott, e Szabály lényege egyházról egyházra hasonló volt. A második század végén Iréneusz volt az első, aki írásban rögzítette a Hit Szabályának egy változatát:
…ezt a hitet: egy Istenben, a mindenható Atyában, aki teremtette az eget és a földet és a tengereket és mindent, ami bennük van; és egy Krisztus Jézusban, az Isten Fiában, aki testté lett a mi üdvösségünkre; és a Szentlélekben, aki a próféták által megismertette az üdvösség tervét, és az eljövetelt, és a szűztől való születést, és a szenvedést, és a halálból való feltámadást, és a szeretett Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak a mennybe való testi mennybemenetelét, és az ő jövőbeli megjelenését a mennyből az Atya dicsőségében, hogy mindent összefoglaljon és újból feltámasszon minden testet az egész emberi nemből….”
Hasonló hitvallási hagyományok különböző formákban találhatók, és olyanok írásaiban is tárgyalják őket, mint Justinus Mártír, Tertullianus és Origenész. A szóbeli hagyomány, amely ezeket az alapigazságokat tartalmazta, valószínűleg olyan régi, mint Kr. u. 100.
A Hitvallás legkorábbi írott formájában úgy tűnik, hogy a gnoszticizmus cáfolata.”
A gnosztikus eretnekségek gyakoriak voltak a második századi egyházban, és az Apostoli Hitvallás szinte minden sora cáfolja a gnosztikus eszméket. A gnosztikusok úgy vélték, hogy a fizikai világegyetem gonosz, ezért Isten nem teremtette, és Isten minden bizonnyal soha nem válik emberré az emberi történelemben. Úgy vélték, hogy az üdvösség nem megbocsátás, hanem megvilágosodás kérdése, és hogy a megváltó igazságok egy kiválasztott és titkos keveseknek szólnak, nem pedig az egyetemes egyháznak. Az Apostoli Hitvallás közvetlenül tagadja ezeket az elképzeléseket.
Az Apostoli Hitvallás trinitárius vázlatot használ.
Mivel Jézus megparancsolta apostolainak, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében kereszteljenek, nem meglepő, hogy a korai keresztelési hitvallások később ezt a formulát használva íródtak. Az Ó-római Hitvallás is ennek a formulának a jegyében készült: az Atya mint teremtő, a Fiú mint megváltó, a Lélek mint az, aki megszentel minket.
Az Apostoli Hitvallás szolgált a Nikaiai Hitvallás alapjául
Az Ó-római Hitvallás (amely később az Apostoli Hitvallássá alakult át) volt az alapja a Kr. u. 325-ben elfogadott Nikaiai Hitvallásnak. A Nikaiai Hitvallás volt az első hitvallás, amelyet egy egyházi vezetőkből álló ökumenikus zsinat állított össze, és ahelyett, hogy a semmiből kezdték volna, arra építettek, ami akkor már az egész világon általánosan vallott hitvallás volt.
A “pokolra szállt” kifejezés a 4. század végén került bele.
Az Aquileiai Rufinus (Kr. u. 354-410) Észak-Itáliából írta meg az Apostoli Hitvalláshoz írt kommentárját. Ebben a kommentárban rámutatott azokra a kisebb különbségekre, amelyek az általa ismert Hitvallás és a világ más részein használt Hitvallás között voltak. Megjegyezte, hogy a “leszállt a pokolba” kifejezést a római vagy a keleti egyházak nem használták, de az ő aquileiai egyházában igen.
Míg Rufinus volt az első, aki Krisztus leszállását az Apostoli Hitvallás részeként említette, a fogalom nem volt új a hitvallásokban általában vagy a keresztény tanításban. Krisztus leszármazását említi a sirmiumi negyedik formula (Kr. u. 359) és a homoeusi zsinatokon (Kr. u. 359-360) kiadott hitvallások. A szíriai Didascalia doxológiájában, a perzsa Aphraates hitvallásában és Jeromos néhány prédikációjában is megtalálható.
A hivatalos hitvallási kijelentések mellett maga a fogalom sokkal régebbre nyúlik vissza. A leszármazást említette Polikárp, Ignatius, Iréneusz, Origenész, Tertullianus és sokan mások.
Az Apostoli Hitvallás egyike Luther Kis Katekizmusának három alapvető tételének.
Luther Márton 1529-ben adta ki Kis Katekizmusát keresztény családok számára. Sajnálkozott a bibliai műveltség hiányán saját korában, és püspökeinek írva azt mondta: “a legkevésbé sem érdekel titeket, hogy az emberek ismerik-e az Úr imáját, a hitvallást, a tízparancsolatot vagy Isten Igéjének bármely részét. Jaj, jaj, jaj nektek örökre!” Luther katekizmusa, amely a Hitvallás magyarázatát is tartalmazza, ma a Konkordia könyvének, a lutheránus egyházak tanítási szabványának része.
A Heidelbergi Katekizmus egyik alapja az Apostoli Hitvallás.
1563-ban III. frigyes választófejedelem felügyelte egy református katekizmus kialakítását a Szent Római Birodalomhoz tartozó pfalzának. A kálvinizmusra áttért Frigyes Zacharius Ursinust a Heidelbergi Egyetem professzorává nevezte ki, ahol megalkotta a Heidelbergi Katekizmus első tervezetét. Ez a katekizmus azt tanítja, hogy minden kereszténynek hinnie kell “mindazt, amit az evangéliumban megígértek nekünk, amelynek összefoglalása egyetemes és vitathatatlan keresztény hitünk cikkelyeiben tanít bennünket”, majd cikkelyről cikkelyre ismerteti a Hitvallást.
A Hitvallást ma is sok egyházban a keresztség során vallomásként használják.
A római katolikus egyházban, az anglikán egyházakban és a metodista egyházakban a megtérők ma is az Apostoli Hitvallást használják a keresztségre jelentkezők által megvallott vallomásként.
Tanulmányozzuk az Apostoli Hitvallást családként
Az Apostoli Hitvallás és elődei évezredeken át a kereszténység alapvető, megalapozó igazságaiként szolgáltak. Ezért írtam az Alapvetés megírását: Családi tanulmány az Apostoli Hitvallásról. Ez a 30 napos bibliatanulmány egy olyan forgatókönyv, amelyet a szülők használhatnak gyermekeikkel, és amely végigvezeti a családokat a Hitvallás gondolatain és a hozzá tartozó szentírási szakaszokon.