Filippus és az etiópiai eunuch
Lenyűgöznek bennünket a “véletlen” találkozásokról szóló missziós történetek. Egy magányos út mentén az afrikai bozótosban hirtelen megjelenik egy férfi, és megkérdezi a misszionárius utazót: “Meg tudod mondani, ki az a Jézus?”. Lukács beszámolója Fülöpnek az etiópiai emberrel való isteni vezetésű találkozásáról ugyanilyen lenyűgöző lett volna az első századi rómaiak vagy görögök számára, mivel az ő szemükben az etiópiaiak szó szerint a föld déli szélén éltek (Homérosz Odüsszeiája 1.23–eszkatoi andron; lásd ApCsel 1:8).
Isten aktívan beteljesíti az egyház missziójának hatókörére vonatkozó céljait (Lk 24:47; ApCsel 1:8). Ha a kezdet után ilyen hamar eljut egy etiópiaihoz, akkor Teofilusz biztosan tudhatja, hogy az evangélium, amelyet minden nemzet között hirdetni kell, igaz. Ez neki szól, és nekünk is szól.”
Ez a jelenet méltó csúcspontja a görögországi zsidó keresztények missziós lendületének, mert itt fejezik be az ApCsel 1,8 megbízatásának földrajzi vonatkozásait: Jeruzsálem (6:8-8:3), Júdea és Szamaria (8:4-25) és a föld végei (8:26-40). Továbbá, ez az eljövendő teljes körű pogánymisszió előhírnöke (ApCsel 13–28).” Az Isten által vezetett evangélista (8:26-31)
Angyalán keresztül Isten kezdeményez, és arra utasítja Fülöpöt, hogy a Jeruzsálemből Gázába vezető utat válassza. A délre (kata mesembrian) fordított kifejezés időbelileg is érthető, “délben” (így rendszeresen a LXX-ban). Ez még szokatlanabbá tenné a parancsot, hiszen kevés utazó lenne úton a zord déli napfényben. A sivatagi utat talán jobban lehetne “pusztasági útnak” fordítani. Ez illik a Jeruzsálemből Gázába vezető északi útvonal topográfiájához, amely aszfaltozott volt (kocsira alkalmas), közvetlenebb volt és bőséges vízzel rendelkezett Ein Yaelnél (Rapuano 1990:47; ezzel szemben Williams 1985:146).
Közvetlen engedelmességgel, kevés információval, de teljes bizalommal a vezető Istenben, Fülöp elindul. Az, hogy Isten a szamariai virágzó szolgálatból a júdeai hegyek pusztaságába hívja Fülöpöt, nem irracionális lépés. Isten célja nemcsak a “mennyiség”, hanem a “minőség” is, Krisztus etnikailag sokszínű testének értelmében (Jel 5,9). Egy olyan napon, amikor hat milliárdból négynek még nem hallotta az evangéliumot a saját nyelvén és kultúrájában, nem szabad meglepődnünk azon, hogy Isten a leghatékonyabb evangélistáinkat arra hívja, hogy távoli helyekre menjenek. És mint Fülöpnek, nekik is azonnal és kérdezés nélkül engedelmeskedniük kell.”
Fülöp találkozik egy etióp eunuchkal és kíséretével. Egyszerre egzotikus, hatalmas és jámbor. A görögöket és a rómaiakat különösen lenyűgözték a sötét bőrű afrikaiak (Martin 1989:111; Diodorus Siculus Történeti könyvtár 3.8.2-3; Sztrabón földrajz 17.2.1-3). Bár az etiópot általában mindenkire használták, aki ilyen fizikai jellemzőkkel rendelkezett, itt az ókori Meroe királyság lakójára utal, amely a mai Észak-Szudán területét foglalta magában Asszuántól délre, Kartúmig (lásd az NIV széljegyzetét; vö. Youngblood 1982:193; Crocker 1986). Ez a férfi nagyhatalmú, a vasolvasztásából, aranybányászatából és kereskedelmi pozíciójából meggazdagodott királyság legfőbb kincstárnoka. A kontinens többi részéből érkező áruk csatornája volt. Candace, az etiópok királynője (helyesebben “anyakirálynő, az etiópok uralkodó uralkodója”, mivel Candace cím, nem tulajdonnév) gondoskodott az állami feladatokról. A királyt istennek, “a Nap gyermekének” tekintették, aki túl szent ahhoz, hogy közigazgatással foglalkozzon. A candace ebben az esetben Amanitare volt (Kr. u. 25-41; Wead 1982:197; Crocker 1986:67).
Lukács nem azonosítja az eunuchot sem prozelitaként, a zsidóságra áttért pogányként, sem istenfélőként, a zsidó egyistenhitet, etikát és jámborságot valló pogányként (vö. ApCsel 2:11; 6:5; 10:2; 13:26, 43; Levinskaya 1990). Őt csak a zsidó hit szerint jámbornak mutatja be. Az eunuch egy jeruzsálemi zarándoklat után tér vissza Mórába az egyik ünnepre, és a szekerén ülve olvassa a Szentírást. A szekér valószínűleg egy ökrösszekérhez hasonló, négykerekű, fedett jármű, amely elég nagy ahhoz, hogy elférjen benne az eunuch, a sofőrje, Fülöp és esetleg egy másik szolga (aki hangosan olvassa a kéziratot, ha a hivatalnok nem maga olvassa). A kocsi elég lassan halad ahhoz, hogy a felolvasást lehetővé tegye, és hogy Fülöp gyalogosan közelíthesse meg. A hangos felolvasás az ókorban általános gyakorlat volt, és különösen akkor volt rá szükség, amikor a kéziratban a szavak egymástól távolabb vagy írásjelek nélkül sorakoztak (Bruce 1990:226).
A Lélek vezetése alatt (vö. 10:19; 11:12; 13:2, 4; 16:6-7) Fülöp engedelmesen legyőzi minden társadalmi tartózkodását, megközelíti a kocsit, fürgén elsétál mellette, és beszélgetésbe vonja az eunuchot az olvasmányról. Lukács következetesen elmondja, hogy a Szentírás olvasása és megértése nem ugyanaz a dolog, különösen azok számára, akik nem rendelkeznek hermeneutikai kulccsal (13:27; vö. Lk 6:3; 10:26). A helyes lelki megértés ajándék (8:10; 10:22). Az eunuch elismeri szükségét. Alázatos, tanítható magatartása az alapvető első lépés az üdvösség megismerésének eléréséhez (vö. ApCsel 17:11).
Isten irgalmasságában nemcsak a szöveget, hanem a tolmácsot, a Lélekkel telt tanítót is biztosította. Az eunuch sürgősen, de udvariasan kér útmutatást (13:42; 16:9; vö. Lk 6:39). És ma is jelen van ez a két ajándék. Hol vannak a tanítható lélekkel rendelkezők?Jézust a Szentírásból hirdetik (8:32-35)
Lukács beszámol arról, hogy az eunuch az Ézsaiás 53:7-8 Septuagintáját olvasta (ApCsel 8:32-33). Bár a megfogalmazás ezen a ponton “súlyosan deviáns fordítást” (Archer és Chirichigno 1983:123) tükröz, Ézsaiás alapvető szándéka nem vész el teljesen (Williams 1985:147). Lukácsot nagyon érdekli ennek az idézetnek a tartalma, és egy olyan kifejezéssel vezeti be, amelynek jelentése “a szakasz tartalma vagy megfogalmazása” (vö. 35. v.; nem a Szentírás szakasza, mint az NIV). Ebben az ártatlan, igazságos szenvedő leírását találjuk, a helyettes engesztelés objektív alapját. Lukács már ábrázolta Jézust a szenvedése idején ezekkel a kifejezésekkel: néma a hatóságok előtt (Lk 23,9), megfosztva az igazságtól, ártatlanul elítélt ember (Lk 23,4.15.22; 23,47; vö. ApCsel 2,22-23; 3,14), életét elvették (Lk 23,18; 22,2; 23,32; vö. ApCsel 2,23; 10,39; 13,28).
Az eunuch tudni akarja, hogy a próféta magáról beszél-e vagy valaki másról. Az első századi zsidó számára “valaki más” vagy az apokaliptikus és bölcsességi hagyományok megalázott, de igazolt “igaz szenvedője” volt (Ézs 53:11; 1 Énok 46, 62, 63; Salamon bölcsessége 2:12-5:23; Sirach 11:13/Is 52:15; Decock 1981:114). Vagy, ahogy a targum mondja, a gonosz pogány nemzetek szenvednek a győztes Messiás keze által, aki megvédi népét (Ézs 53:7-8 Targum; jegyezzük meg, hogy Izrael szenved az Ézs 52:14; 53:2, 4, 10 Targumban, és a gonosz pogány nemzetek az 53:3, 7-9, 11-ben). A messiási értelmezés eredetileg Jézustól származik (Lk 22:37/Is 53:12; Longenecker 1981:364; Bruce 1988:176).
Filipp “kinyitotta a száját” (az NIV kihagyja ezt a kifejezést; vö. 10:34), és ebből a szakaszból kiindulva (vö. Lk 24:27) elmondja az eunuchnak a Jézusról szóló jó hírt. Krisztus az Ószövetség üdvözítő kulcsa. Fülöp egyszerűen az Ézsaiás 53-at magyarázza, majd megmutatja a beteljesedést Jézus életében, helyettes halálában és győzedelmes feltámadásában/felemelkedésében (lásd E. F. Harrison 1986:152)? Folytatja-e az összefüggő magyarázatot Ézsaiás következő fejezetein keresztül, és foglalkozik-e a keresztséggel az Ézs 54:9-10-ben (vö. 1Pét 3:21) és az üdvösség új napjával az 55:1-ben, egészen az 56:4-8-ig, ahol egy eunuch akadály nélkül részt vesz Isten népében (Porter 1988)? Az Ézsaiás 53-ból indul ki a szenvedő szolgáról és az igaz szenvedőről szóló korai keresztény bizonyságtételeken keresztül, hogy megmutassa az etiópnak, hogyan hirdeti Krisztust és az ő üdvösségét az egész Szentírás (Ézs 42,1-44,5; 49,1-13; 50,4-11; Zsolt 22, 34, 69, 118; Longenecker 1981:365)?
Bármi legyen is a módszer, Fülöp egyszerre válaszol az eunuch kérdésére és mutat rá Jézus üdvözítő jelentőségére. Ahogyan a csatatérről frissen érkezett hírvivő “evangelizálja” a polgárokat a hadsereg győzelmének hírével (2Sám 18:19-20, 26, 31), Fülöp azt evangelizálja az etiópnak, hogy Jézus, az igaz szenvedő, megfeszített és feltámadt Jézus győzelmet aratott a bűn és a halál felett, és most az ő nevében elérhető a bűnbánat és a bűnbocsánat (vö. Lk 4:18/Is 61:1; ApCsel 13:38-39).
Meg akarod érteni az Ószövetséget? Állj az üres sírban, az üres kereszt árnyékában, Jézus tanításának és az apostolok prédikációjának hallótávolságán belül, és olvasd!”Útra küldött megtérő és evangélista (8:36-40)
Amikor a kocsi egy kis vízhez ér, az eunuch felkiált: “Íme, víz! Mi akadályoz engem abban, hogy megkeresztelkedjem?” (NIV Miért nem keresztelkedem meg?). Lukács egyik nagy gondja, hogy az életkor (Lk 18:16), a régi vagy új vallási hagyomány (Lk 9:49-50; 11:52), a faji vagy etnikai származás (ApCsel 10:47; 11:17) vagy a fizikai állapot (8:36, ha az eunuch fizikailag is az volt) jelentette akadályok nem akadályozhatják meg az embereket abban, hogy meghallják és magukra alkalmazzák az üdvösség evangéliumát. Ideálja az Apostolok Cselekedeteinek záró mondatában, sőt zárószavában található: “Bátran és akadálytalanul hirdette az Isten országát, és tanított az Úr Jézus Krisztusról.” (28:31)
Az eunuch megkeresztelkedik, miközben Fülöp vele együtt áll a vízben. Vajon alámerítéssel (Williams 1985:148) vagy kiöntéssel (Stott 1990:162)? A beszámoló mindkét értelmezésnek megfelel. A cselekmény teológiai jelentősége a bűnökért való megtisztulás és a Krisztus üdvösséges áldásait megtapasztalók közösségébe való beilleszkedés (Lk 24:47/Acts 2:38-39; 10:47-48; 16:31-33).
Bár Fülöpöt hirtelen elviszik, az eunuch örömmel megy tovább. Lukács és mi számára az öröm az ember üdvösségének megnyilvánulása (8:8; Lk 6:23; 10:20), különösen a Szentlélek befogadásának (ApCsel 13:52).
Az epizód úgy ér véget, ahogyan kezdődött: isteni vezetéssel és hatalommal való kiáradással. A csodával határos módon több mint harminc mérföldön át a tengerparti városba, Azótuszba (ószövetségi Aszdod) szállított Fülöp nem zsidó földön folytatja a tanúságtételt, amíg el nem érkezik Cézáreába (vö. 21:8).
Az etióp eunuch megtérése szemléletesen mutatja az evangélium befogadó jellegét. Nincs olyan nyilvánvaló akadály – legyen az testi hiba, faji hovatartozás vagy földrajzi távolság -, amely egy embert az örömhír üdvözítő hívásán kívül helyezne. Athanasius a Zsoltárok 68:31-hez fűzött megjegyzéseiben csodálkozik, hogy “a `kushiták’ kifejezéssel Isten a föld végére utal. . . . Mert hogy Kush hogyan futott az igehirdetésre, azt a hívő etiópból lehet látni. Isten megmutatja, hogy minden más nép is hisz Krisztusban a királyaival együtt” (idézi Martin 1989:116). A fekete-afrikai származású személyek számára az eunuch megtérése azt jelenti, hogy “a fekete-afrikaiak bekerültek a hit alapító tagjai közé … mindez kezdettől fogva jelképezi az afrikaiak részvételét az új hitben, amely az egész világon elterjedt” (C. E. Lincoln 1984:24).