Annals of the American Thoracic Society

From the Authors:

Köszönjük Dr. Brawer doktornak, hogy több fontos kérdést is felvetett, beleértve azt a hipotézist, hogy az általunk leírt betegnek (1) valószínűleg kétlumenes implantátumot ültettek be, amely a sóoldat mellett szilikongélt is tartalmazott. Mielőtt válaszolnánk a Dr. Brawer levelében felvetett konkrét kérdésekre, szeretnénk megosztani néhány elérhetővé vált és a vita szempontjából releváns klinikai nyomon követést.

A levelünk benyújtását követően a beteg mindkét mellimplantátum műtéti eltávolításán átesett. Ellentétben azzal, amire a komputertomográfiás leletek alapján számítottunk, az implantátumokat az eltávolításkor nem találtuk az izomba vagy a környező szövetekbe ágyazódva. Az implantátumok körüli többszöri biopszia (nem állt rendelkezésünkre) nem mutatott ki gyulladást vagy szilikonlerakódást. Az implantátumokat egy másik intézmény patológusa “sóoldatos implantátumként” írta le. Az “55” jelzést kapták. A jelentések szerint mindkét implantátum ép volt, romlás, szakadás vagy szivárgás nélkül. Az implantátumokat nem tudtuk beszerezni a felülvizsgálathoz.

A mellimplantátumok eltávolítását követő 3 hónap alatt a betegnél lassú romlás következett be az FVC, a FEV1, a teljes tüdőkapacitás és a tüdő szénmonoxid-diffúziós kapacitása tekintetében. A legutóbb elvégzett tüdőfunkciós vizsgálatok enyhe korlátozottságot és a tüdő szén-monoxid-diffúziós kapacitása határesetben alacsony értéket mutatott. A beteg többször került kórházba, és mellkasi fájdalom, nehézlégzés, fáradtság és hipoxémia miatt ismétlődő kortikoszteroid-kezelést igényelt. Továbbra is kiegészítő oxigénre szorul, 2-3 L/perc áramlási sebességgel. A mellkasi képalkotás minimális légcsapdát mutat. Az üvegcsiszolt tüdő opacitások már nem láthatóak.

Az implantátum eltávolítása nyilvánvalóan nem eredményezett klinikai javulást. Nem világos azonban, hogy a tünetek és a tüdőfunkciós rendellenességek fennmaradása a szilikonembóliák tüdőn belüli lerakódásának visszafordíthatatlan következményét tükrözi-e, vagy egy másik folyamat járul hozzá a jelenlegi tüneteihez.

Páciensünk esetében kitartunk a tüneteket okozó krónikus szilikon tüdőembolizáció eredeti diagnózisa mellett. A sebészi tüdőbiopszia során felfedezett szilikonembóliák eredete azonban jelenleg ismeretlen. Fontolóra vettük a kozmetikai injekciókból származó szilikonolajnak vagy ismeretlen, nem orvosi minőségű szilikonolajoknak való kitettség lehetőségét; a beteg azonban a specifikus kérdezés ellenére ismételten tagadta az ilyen kitettséget, és nehéz megmagyarázni, hogy miért vetné magát bárki is alá szükségtelen műtétnek, ha tisztában van azzal, hogy korábbi bőr alatti szilikoninjekciók lehetnek felelősek a tüneteiért.

A szilikon orvosi és kozmetikai alkalmazása elsősorban az elasztomer (gumi) és a gél, ritkábban pedig a folyékony formát érinti. Egyikünk (J.L.A.) részt vett a szilikon “gélvérzés” jelenségének dokumentálásában a durván ép szilikonelasztomer burkolatokon keresztül, és ismeri a szövetekben azonosított szilikon mindhárom formájának szövettani és elektronmikroszkópos megjelenését: elasztomer, gél és folyékony olaj (2-4). A szilikon esetünkben nem hasonlít az elasztomerre. Így nem valószínű, hogy tiszta elasztomer burokkal rendelkező sóoldatos implantátumból származik.

Dr. Brawer szerint “a mellimplantátum héjának felbomlása nem hozhat létre szövettani “cseppeket” szilikongélből, hanem ehelyett a felszabadult szilícium-dioxid (szilícium-dioxid) patológiai bizonyítékát kell produkálnia”. Bár igaz, hogy legalább néhány szilikonpolimer elasztomer formája változó százalékban tartalmaz amorf szilícium-dioxidot, ez a szilícium-dioxid töltőanyag ultrafinom és nem kettőstörő, így fénymikroszkópiával nem lenne látható. A szilikon abban különbözik a szilícium-dioxidtól, hogy ez egy szintetikus polimer, amely szilícium-szén kötéseket tartalmaz, amelyek a természetben nem fordulnak elő (5)

Bátorítjuk Dr. Brawert, hogy közölje a részleteket, beleértve a szövettani leírásokat a levelében leírt esetekről, mivel a “sóoldatos” (kettős) implantátumok belső szilikongél komponenséből származó szilikongél tüdőembóliája nem jól dokumentált. Dr. Brawer publikált munkáiban (6, 7) nem találtunk említést erről a jelenségről.