Az Amerikai Munkásszövetség 1896-ban ismerte el az American Federation of Musicians (AFM) nevű szervezetet. Az Amerikai Zeneművészek Szövetsége 1900-ban “American Federation of Musicians of the United States and Canada” (Amerikai Egyesült Államok és Kanada Zeneművészek Szövetsége) névre módosította nevét. Az 1900-as évek elején a lemezkiadó cégek hangfelvételeket készítettek, és a zenészek ebből profitáltak.
Az 1900-as évekSzerkesztés
Az első világháború idején az általános munkanélküliség a zenészeket is érintette. A némafilmek kiszorítottak néhány hagyományos szórakozást a hanyatló gazdasággal és más tényezőkkel együtt, ami sok zenész elbocsátását okozta.
Az 1920-as évek végére számos tényező csökkentette a lemezkiadó cégek számát. Ahogy a nemzet kilábalt az első világháborúból, a technológia fejlődött, és sokszínűvé vált a zenei felvételek és produkciók készítése. Ez ösztönözte az Amerikai Zenészek Szövetségét. Az AFM-et az motiválta, hogy a zenei tudatosságot a nyilvánosság elé tárja. 1927-ben megjelent az első “hangosfilm”, és két éven belül 20 000 zenész vesztette el állását, akik a némafilmek színházi boxaiban játszottak. Nem ez volt az első – és nem is az utolsó – alkalom, hogy a technológiai fejlődés átalakította a zenészek munkáját. A zenészek mégis erősek maradtak, és minimálbér-skálákat állítottak fel a vitafon-, mozifon- és fonográffelvételi munkára. 1938-ban a filmtársaságok aláírták első szerződésüket az AFM-mel. A zenészek folytatták a szervezkedést a zenekarokban, a rádióban és a filmzenék készítésében. A zenészek azonban egyre kevesebb jövedelmet kaptak, mivel a fonográffelvételek felváltották a rádiózenekarokat, és a zenegépek versenyre keltek az élő zenével az éjszakai klubokban.
Az AFM legjelentősebb akciói közé tartozott az 1942-44-es zenészsztrájk, amelynek célja az volt, hogy nyomást gyakoroljanak a lemezkiadó cégekre, hogy egyezzenek bele egy, a zenészek számára előnyösebb jogdíjrendszerbe. Ezt néha “Petrillo-tilalomnak” nevezték, mivel James Petrillo volt a szakszervezet frissen megválasztott vezetője. Petrillo 1948-ban (január 1-től december 14-ig) egy második lemezfelvételi tilalmat szervezett, válaszul a Taft-Hartley törvényre.
A zenészek 1942-ben sztrájkoltak, két évre leállítva az amerikai lemezpiacot, amíg nem nyertek. Összefogással rákényszerítették a hanglemezipart, hogy a felvételek eladásából származó jogdíjat állapítson meg a zenészek élő előadásokon való foglalkoztatására. Ennek eredményeként jött létre a Music Performance Trust Fund (MPTF), amely a mai napig ingyenes élő előadásokat szponzorál az Egyesült Államokban és Kanadában.
A következő évtizedekben számos munkaügyi akció javította az iparági normákat és a zenészek munkakörülményeit. Az új megállapodások kiterjedtek a televíziós műsorokra, a kábeltelevízióra, a független filmekre és a videojátékokra. Nyugdíjalapokat hoztak létre. A zenészek úttörő jelentőségű szerződéseket is kötöttek, amelyek a digitális adások és az élő előadások felvételei után járó jogdíjakat biztosítottak.
“Az AFM egyetlen célja, hogy rendet teremtsen a káoszból, és hogy harmonizálja és egy progresszív szervezetbe tömörítse az ország összes hivatásos zenészét” – mondta az AFM első elnöke, Owen Miller 1896-ban.
21. századSzerkesztés
Az AFM 2010. június 23-i Las Vegas-i kongresszusán az AFM hároméves időtartamra Ray Hair-t választotta elnökké. Hair-t 2013 júliusában, 2016 júniusában és 2019 júniusában további három évre választották újra.
Az AFM aktívan próbálja megakadályozni a plágiumokat és az illegális letöltéseket. A hanglemezipar puszta mennyisége hozzájárul ahhoz, hogy a dalok hangzásukban, dallamukban vagy a kompozíció más részleteiben átfedésben lehetnek. Továbbá, ahogy az internet és a technológia fejlődik és könnyen hozzáférhetővé válik, az emberek számára könnyebbé válik a zene online megosztása.
2019-ben az AFM taglétszáma 73 071 volt.
Local 767Edit
1920-ban az AFM megnyitotta a 767-es helyi szervezetet Los Angelesben a Central Avenue mentén. Ez egy próba- és találkozóhely volt az afroamerikai zenészek számára, akik nem jutottak be a fehér, hollywoodi jazzklubokba. Olyan elismert jazz-zenészek próbáltak és jártak ide, mint Duke Ellington, Horace Tapscott és sokan mások.
A 767-es lokál a környező városrészek afroamerikaiak kulturális és közösségi központjaként is működött. A helyszín főzőcskézéseknek, felvonulásoknak és különböző közösségi eseményeknek adott otthont. A feltörekvő afroamerikai zenészeket ott mentorálhatták. Gyakran a fiatalabb zenészek gyakorlati útmutatást kaptak idősebb, széles körben ismert művészektől, mint például Gerald Wilson .bátorították őket, hogy üljenek be a próbákra, kérdezzenek, nézzék meg a rendelkezésre álló kottákat. Az egyesület megkönnyítette egy olyan tér kialakítását, ahol az afroamerikai művészek elősegíthették tehetségük kibontakozását, és megvethették a lábukat a helyi jazz színtéren.
TelephelyekSzerkesztés
Az Amerikai Zenészek Szövetségének központja New York Cityben van, a Szövetség irodái Los Angelesben, Torontóban és Washingtonban, valamint több száz hozzájáruló tagszervezet az Egyesült Államokban és Kanadában.