Az alkidgyantáknak két típusa van: száradó (beleértve a félszárítót is) és nem száradó. Mindkét típust jellemzően dikarbonsavakból vagy anhidridekből, például ftálsav-anhidridből vagy maleinsav-anhidridből és poliolokból, például trimetilolpropanból, glicerinből vagy pentaeritritolból állítják elő. Az alkidokat olyan tételekben is használják, mint a gyanták és festékek.
A “szárító” gyanták esetében a trigliceridek többszörösen telítetlen zsírsavakból származnak (gyakran növényi és növényi olajokból, pl. lenolajból). Ezeket a szárító alkideket levegőn keményítik. A száradás sebessége és a bevonatok jellege az alkalmazott szárítóolaj mennyiségétől és típusától (több többszörösen telítetlen olaj gyorsabb reakciót jelent a levegőn) és a fémsók, az ún. olajszárítók használatától függ. Ezek olyan fémkomplexek, amelyek katalizálják a telítetlen helyek keresztkötését.
Az alkidbevonatokat két eljárással állítják elő; a zsírsavas eljárással és az alkoholízis vagy monoglicerid eljárással. A jobb minőségű, nagyobb teljesítményű alkidokat a zsírsavas eljárással állítják elő, ahol a keletkező gyanta összetétele pontosabban szabályozható. Ebben az eljárásban egy savanhidridet, egy poliolt és egy telítetlen zsírsavat egyesítenek és együtt főznek, amíg a termék el nem éri az előre meghatározott viszkozitási szintet. A penta alkidok így készülnek. Gazdaságosabb alkidgyantákat állítanak elő az alkoholízis vagy glicerid eljárásból, ahol a végtermék minőségének ellenőrzése nem olyan fontos. Ebben az eljárásban a magas telítetlen komponens-tartalmú nyers növényi olajat további poliollal kombinálják és felmelegítik, hogy a trigliceridek átésztereződjenek mono- és diglicerid olajok keverékévé. Ehhez az így kapott keverékhez savanhidridet adnak, hogy a gyanta molekulatömegét nagyjából ugyanarra a termékre növeljék, mint a zsírsavas eljárás során. Az alkoholízis eljárás (más néven glicerid eljárás) azonban véletlenszerűbben orientált szerkezetet eredményez. A melléktermékként keletkező víz eltávolítása és a reakciósebesség növelése érdekében többlet ftalin-anhidridet adtak hozzá. A vizet így a nem reagált savval együtt távolítottuk el az ömlesztett anyagnak az ehhez szükséges hőmérsékletre történő felmelegítésével. Ez azt jelentette, hogy a reakció nem volt annyira szabályozható, mint amennyire kívánatos lenne. Új eljárást vezettek be, amelyben xilolt adtak hozzá, hogy a vízzel együtt azeotrópot hozzanak létre. Ez alacsonyabb hőmérsékleten nagyobb kontrollt biztosított; alacsonyabb viszkozitású gyantákat is előállított, ami hasznos volt a magas szilárdságú festékek előállításához. Az eljárást AZO-eljárás néven ismerték. Mindkét esetben a keletkező termék egy poliésztergyanta, amelyhez függő száradó olajcsoportok kapcsolódnak. Mindkét eljárás végén a gyantát megtisztítják, oldószerrel hígítják, és eladják a festék- és lakkgyártóknak.