A virológia egyik legfontosabb eljárása a vírustiter – a vírusok koncentrációjának mérése a mintában. A fertőző vírus mennyiségének meghatározására széles körben használt módszer a plakk-teszt. Ezt a technikát először bakteriofág állományok titerének kiszámítására fejlesztették ki. Renato Dulbecco 1952-ben módosította ezt az eljárást az állati virológiában való használatra, és azóta számos különböző vírus titerének megbízható meghatározására használják.
A plaque assay elvégzéséhez 10-szeres hígításokat készítenek egy vírusállományból, és 0,1 ml aliquotokat oltanak be fogékony sejtmonolayerekbe. Egy inkubációs időszak után, hogy a vírus a sejtekhez kapcsolódhasson, a monorétegeket olyan tápközeggel fedik le, amely olyan anyagot, általában agart tartalmaz, amely gélképződést okoz. A lemezek inkubálásakor az eredetileg fertőzött sejtek vírusutódokat bocsátanak ki. Az új vírusok terjedését a gél korlátozza a szomszédos sejtekre. Következésképpen minden fertőző részecske a fertőzött sejtek egy kör alakú zónáját hozza létre, amelyet plakknak nevezünk. A plakk végül elég nagy lesz ahhoz, hogy szabad szemmel is látható legyen. Az élő sejteket festő festékeket gyakran használják az élő sejtek és a plakkok közötti kontraszt fokozására. Csak a sejtek látható károsodását okozó vírusok vizsgálhatók ilyen módon. Balra egy példa a poliovírus által HeLa sejtek monorétegén képződött plakkokra. Ezen a képen a sejteket kristályviolettel festették meg, és a plakkok jól láthatók ott, ahol a sejteket a vírusfertőzés elpusztította.
A vírusállomány titerét milliliterenként plakkképző egységekben (PFU) lehet kiszámítani. A vírustiter meghatározásához a plakkokat meg kell számolni. A hiba minimalizálása érdekében csak a 10 és 100 közötti plakkokat tartalmazó lemezeket számolják meg, a használt sejttenyésztő lemez méretétől függően. A statisztikai elvek azt diktálják, hogy 100 plakk megszámlálása esetén a mintatiter plusz-mínusz 10%-kal fog változni. A pontosság növelése érdekében minden hígítást két példányban kell elvégezni. Az alábbi példában 17 plakk található a 10-6 hígításból készült lemezen. A vírusállomány titerje tehát 1,7 x 108 PFU/ml.
A következőkben megvizsgáljuk, hogyan használható a plakkvizsgálat klonális vírusállományok előállítására, amely lépés elengedhetetlen a vírusgenetika tanulmányozásához.
Dulbecco, R., & Vogt, M. (1953). Az állati virológia néhány problémája a plakk technikával tanulmányozva. Cold Spring Harbor Symp. Quant. Biol., 18, 273-279