Blog Home
May 2, 2016
Pablo Picasso, a kubizmus atyja híres volt a fejlődés iránti buzgalmáról. Miután 1907-ben feltalálta az analitikus kubizmust, könnyen lehet, hogy évtizedekig csak ebben a stílusban festett volna, és mégis gazdag és híres lett volna. Ehelyett azonban tovább kísérletezett, és 1911-ben segített feltalálni a szintetikus kubizmus néven ismertté vált festészetet azáltal, hogy az analitikus kubizmust kibővített színpalettával, új textúrákkal, egyszerűbb formákkal, új anyagokkal, valamint a nézőpont és a sík használatának egyszerűsítésével egészítette ki. Feltalálásától kezdve egészen 1920 körülig a szintetikus kubizmus az avantgárd csúcsának számított. Kibővítette a festők által a valóság felfedezésének lehetőségeit, és hozzájárult a dadaisták, a szürrealisták, sőt a pop art felemelkedéséhez is.
Szintetikus kubizmus 200 szóban
A szintetikus kubizmus éppen ezektől a technikáktól való eltérésből fakadt, azzal a céllal, hogy valami még valóságosabbat hozzon létre. Picasso, Braque és a festő Juan Gris visszavitték műveikbe a színek élénk skáláját, újra bevezették a mélységet, és csökkentették az egyidejű perspektívák és síkok számát a képeikben. A legfontosabb, hogy festményeiknek a végső valóságérzetet adják, elkezdtek papírt, ruhát, újságpapírt, szöveget, sőt még homokot és piszkot is hozzáadni műveikhez, így próbálva meg a téma lényegének teljes érzékeltetését játékba hozni.
Pablo Picasso – Csendélet székdeszkával, 1912, Olaj, olajvászon, kötéllel szegélyezett vászonra, 29 × 37 cm, Musée National Picasso, Párizs, © 2020 Artists Rights Society (ARS), New York
Új anyagok és technikák
1912-ben Picasso megalkotta azt a művet, amelyet a kollázs első példájának és a szintetikus kubizmus meghatározó példájának tartanak: Csendélet székcsendéllyel. A mű egy kávézóasztal kubista ábrázolása válogatott ételekkel, egy újsággal és egy itallal. A hagyományos médiumok mellett Picasso a festmény felületéhez hozzáadta a kávéházi székeken hagyományosan megtalálható fonott székhuzat egy részét. Ennek a triviálisnak tűnő kiegészítésnek óriási következményei voltak a modern művészetre nézve. Ahelyett, hogy egy széket festett volna, valójában egy szék egy része került a festményre. Ahelyett, hogy valamit több perspektívából mutatott volna meg, hogy valóságosnak tűnjön, Picasso egyszerűen a tényleges dolgot, vagy legalábbis annak egy részét, közvetlenül a műre helyezte.
Picasso szöveget is hozzáadott ehhez a műhöz, a “JOU” betűket írta a felület egy részére. Ezt a “Jou” szót szó szerint “játék”-nak lehetne fordítani franciául, ami hozzájárult ahhoz, hogy sokaknak az az érzése támadt, hogy Picasso a szintetikus kubizmust arra szánta, hogy az analitikus kubizmus akadémikus komolysága után ismét a frivolitás érzését vigye vissza a művészetbe. A “JOU” azonban könnyen lehet, hogy a napilap vagy folyóirat francia kifejezés első részének is szánták, utalva ezzel a képen látható újságtöredékre.
Nem Picasso volt az első kubista, aki szöveget illesztett egy festményhez azzal, hogy a művéhez hozzáfűzte ezt a kis székes kánikulát, de nem Picasso volt az első kubista, aki szöveget fűzött egy festményhez. Georges Braque már 1911-ben megalkotta A portugál című művét, amely az első kubista mű volt, amely betűket vezetett be. Mind Picasso első kollázsában, mind Braque első szöveges művében megfigyelhető az elmozdulás a későbbi analitikus kubista művek némelyikének komoly és túlságosan összetett jellegétől. Ezeken a műveken szeszélyes egyszerűség jellemzi a képi világot. A perspektívák leegyszerűsödnek, és a képek szinte játékossá válnak, hasonlóan a reklámképek antropomorf képeihez.
Georges Braques – A portugál, 1911, Olaj, vászon, 116,7 × 81,5 cm, Musée National Picasso, Párizs, © 2020 Artists Rights Society (ARS), New York
1912-ben Braque még legalább két alkalommal fog új utakon járni. Abban az évben ő lett az első kubista festő, aki homokot adott a festményhez, hogy a textúra és a mélység szintjeit adja hozzá a műhöz, és ő volt az első, aki a papier colles nevű technikát is alkalmazta, amely a kivágott papírdarabok felületre ragasztására utal. Mindkét technikát a Gyümölcstál és üveg című munkájában alkalmazta. Ezen a festményen a kivágott tapétadarabokat közvetlenül a felületre applikálta, majd homokkal töltött festékkel árnyalta a művet, mélységet és textúrát adva a képnek.
Braque szöveget is beépített ebbe a műbe, a “Ale” és a “Bar” világosan meghatározott és könnyen olvasható szavakkal. Ezek a szavak megkérdőjelezik a reklámképeket és az úgynevezett magas művészetet elválasztó határokat. Mindhárom technika kombinációja végül nagy hatással volt a dadaistákra, akik nagymértékben támaszkodtak a kollázsra és a szövegre, hogy összezavarják és elhomályosítsák a műveikben megjelenő látszólagos jelentéseket, és hogy megkérdőjelezzék a művészetről alkotott burzsoá elképzeléseket.
Georges Braque – Gyümölcstál és pohár, 1912, 62,9 × 45,7 cm, © 2020 Artists Rights Society (ARS), New York
Síkok, formák, nézőpontok és színek
A spanyol kubista festő, Juan Gris volt a leginkább felelős a vibráló színek szintetikus kubizmusba való bevezetéséért. Gris egy lényegesen leegyszerűsített vizuális nyelvet is alkalmazott, amely kiválóan mutatja a nézőpontok csökkentett számát, valamint a formák és síkok egyszerűsített használatát, ami meghatározza a szintetikus kubizmust. Gris Újság és gyümölcstál című művében mindezen elemek érvényesülnek. Ugyanezen a festményen számos olyan okot is láthatunk, amiért a szintetikus kubizmust gyakran a pop art előfutárának tekintik.
A szintetikus kubisták nemcsak az alacsony és magas művészet, illetve a művészet és a reklám közötti elmosódó határvonal fogalmaival játszottak. Ez a festmény bámulatos módon Roy Lichtenstein Ben-Day pöttyeit is felidézi, és úgy tűnik, szinte azonos módon előlegezi meg Robert Rauschenberg Bölény II. című festményének ismétlődését, képelhelyezését és színpalettáját.
Robert Rauschenberg – Bölény II, 1964, Olaj és szitanyomat, vászon. 96 x 72 in (243,8 x 183,8 cm). © Robert Rauschenberg Foundation / Licensed by VAGA at Artists Right Society (ARS), New York
A korábbi analitikus kubista festmények olyan sokféle nézőpontot építettek be, hogy a képek összetettségét szinte lehetetlen volt kibogozni. Témájuk a felismerhetetlenségig elvonatkoztatottnak tűnt: minden egyes nézőpontot különálló geometriai alakzatokkal ábrázoltak külön síkban, és úgy tűnt, hogy minden sík a többi fölé rakódik, majd ismét ellaposodik. Az analitikus kubista festményeken használt geometriai formák pedig időnként szinte átlátszónak tűntek. Olyan módon festették őket, amely sebességet, vibrációt és mozgást mutatott. Különböző napszakokat, különböző megvilágításokat és különböző nézőpontokat ábrázoltak.
Juan Gris – Újság és gyümölcstál, 1916, olaj, vászon. 93,5 x 61 cm, Solomon R. Guggenheim Museum, New York
Azzal, hogy Juan Gris visszahozta a kubista képekbe az élénk színpalettát, a stílusnak olyan játékosságot és izgalmat adott, amely hiányzott a korábbi kubista művekből. Gris egyszerűsített vizuális szókincse pedig azt az elképzelést mutatta be, hogy a kubizmus egyszerű, leegyszerűsített és esztétikus módon is elérheti céljait. Gris A hegedű című festményén a nézőpontok, formák és síkok abszolút minimális számát valósítja meg ahhoz, hogy még mindig kubista műnek lehessen tekinteni. Az így létrejött kép inkább tűnik a kubizmus szuggesztiójának, mint szigorú meghatározásának példájaként.
Juan Gris – A hegedű, 1916, Olaj, háromrétegű táblára, 116,5 x 73 cm, Kunstmuseum, Basel
Szintetikus:
Azzal, hogy Picasso, Braque és Gris írást és hétköznapi tárgyak darabkáit illesztették festményeikbe, arra törekedtek, hogy témáik valóságosságának megnövekedett érzékéhez kapcsolódjanak. De azzal, hogy ezeket a mesterséges elemeket adták műveikhez, valami olyasmit is létrehoztak, ami nyilvánvalóan nem volt valóságos, és nem hasonlított a korábbi kubista műalkotásokhoz. Néha még olyan formákat is festettek, amelyek kollázsnak tűntek, a mimikált kollázselemeket valódi kollázselemekkel vegyítették ugyanabban a műben. Ezt az új stílust pontosan emiatt nevezték el szintetikus kubizmusnak, az alkalmazott technikák mesterséges jellege miatt, a korábbi kubista művek komolyságához képest.
A szintetikus kubizmus szimbolikusabb volt, mint az analitikus kubizmus. Nem törekedett a négydimenziós valóság felfokozott látásmódjának elérésére. Inkább a valóságra való utalás elérésére törekedett, de torzított módon. Ez egy olyan átalakulás volt, amely nagyban hozzájárult a szürrealizmust körülvevő elméletekhez és vizsgálatokhoz.
A szintetikus kubizmus a festészet és a szobrászat közötti különbségeket is megkérdőjelezte. Ahelyett, hogy a képet szétszedte volna, majd több különböző perspektívából újra összerakta volna, a szintetikus kubizmus összerakta a képet, egy sík felületből többrétegűvé építve azt, mint egy kétdimenziós felületen nyugvó háromdimenziós tárgyat. Mindezen módokon a szintetikus kubizmus egy világos és szándékos paradoxonon keresztül közelítette meg eredményeit: azáltal, hogy egyre hamisabb műveket készítettek, valami egyre valóságosabbat értek el.