A lábrothadás a párosujjú emlősök fertőző betegsége, amely a láb gyulladását és az azt követő sántaságot okozza (Blood és Radositis, 1989). A sántaság a marhahúsipar minden ágazatában a teljesítmény csökkenéséhez vezethet. Becslések szerint az összes szarvasmarha – tej- és húsmarha – sántaságának körülbelül 20%-a a lábrothadásnak tulajdonítható (Step, et al., 2016). A becslések szerint azonban csak a marhahúságazatban a szarvasmarhák diagnosztizált sántaságának közel 75%-a a lábrothadásnak tulajdonítható (Currin et al., 2009). A jelentések szerint a takarmányozóban lévő szarvasmarháknak közel fél kilóval alacsonyabb a napi átlagnyereségük, amíg a lábrothadással küzdenek (Brazzle, 1993). Ezért a lábrothadás jelentős gazdasági veszteséget jelent az ágazat számára a csökkent teljesítmény miatt.
Mi okozza a lábrothadást?
A lábrothadásért a baktériumok felelősek. A szarvasmarhák lábrothadást okozó fő baktériuma a Fusobacterium necrophorum, amely a környezetben mindenütt megtalálható baktérium. A kutatók izolálták az egészséges lábak felszínén, a bendőben és a húsmarhák ürülékében. Az egészséges lábakon jelen lévő egyéb baktériumok növelhetik a F. necrophorum virulenciáját, és ezáltal fokozhatják a lábrothadás előfordulását (Currin és mtsai., 2009). A baktérium csak a láb sérülése esetén – amelyet durva felületen való járás vagy nedves, nedves és/vagy sáros körülmények között való állás okoz, ami a lábszövetek gyengülését eredményezi – lép fel, és pusztítást végez a lábon. A lábrothadás másik gyakori oka, amikor a szarvasmarha nedves körülmények közül gyorsan száraz körülmények közé kerül. Ilyenkor a bőr repedezetté és repedezetté válhat, ami lehetőséget ad a F. necrophorumnak, hogy bejusson a pata szöveteibe. A cink, a szelén és a réz ásványi anyaghiánya szintén ismert oka a lábrothadásnak (NRC, 2017). Mivel a lábrothadást egy mindenütt jelenlévő baktérium okozhatja, nem tekinthető fertőzőnek.
A lábrothadás tünetei
A klinikai lábrothadás a következő tünetekkel jelentkezik:
- Extréme fájdalom, amely a hirtelen fellépő sántasághoz vezet
- Elemelkedett testhőmérséklet
- A lábszárközi szövetek kétoldali duzzanata, a pata szőrszála és koszorúszalagja körül. A duzzanat a karmok normálisnál nagyobb mértékű leválásához vezethet
- Nekrotikus elváltozások a lábközépben, bűzös szaggal
- csökkenő takarmányfelvétel
Ezek a tünetek hasonlóak lehetnek a húsmarháknál gyakori egyéb lábproblémák tüneteihez. Például a digitális bőrgyulladást, amelyet általában szőrös sarokszemölcsnek neveznek, gyakran összetévesztik a lábrothadással, amikor a szarvasmarha sántít (Step et al., 2016). A digitális dermatitis azonban csak a sarokgumó területén lévő bőrt érinti, egészen a harmatköröm területéig. A digitális dermatitisz emellett nem okoz kellemetlen szagot, központosítottabb és fertőző.
Hogyan kezeljük a lábrothadást
Ha a megfelelő diagnózis felállítása megtörtént, a lábrothadás kezelhető. A lábrothadás kezelése akkor a legsikeresebb, ha korán, a betegség kialakulásának kezdete felé történik. A kezelés leggyakoribb módja a tetraciklin antibiotikumokkal történő kezelés (Currin és mtsai., 2016). Alapvető fontosságú, hogy az antibiotikumokkal és a megfelelő adagolási szintekkel kapcsolatos ajánlásokért konzultáljunk a helyi állatorvossal. Más gyakori kezelések közé tartozik a sterilizált kötél vagy zsineg bedörzsölése az állat lábujjai közé a nekrotikus szövetek eltávolítása érdekében, majd helyi antimikrobiális szerek alkalmazása, és egyszerűen a láb tisztán és szárazon tartása az antibiotikumos kezelés ideje alatt.
Vannak olyan gyakorlatok, amelyek segíthetnek csökkenteni a lábrothadás kockázatát az állományban. Például, ha a nedves és sáros körülmények okozzák, gondoskodjon a megfelelő vízelvezetésről és a legelők vagy istállók lejtéséről, hogy a nedvesség ne gyűljön össze azokon a helyeken, ahol a szarvasmarhák gyakran összegyűlnek. Ezenkívül a durva területek kisimítása és annak biztosítása, hogy a legelőkön és karámokban ne legyenek éles törmelékek, amelyek a patákon horzsolásokat vagy karcolásokat okozhatnak, segíthet távol tartani a lábrothadást. A szarvasmarhák megfelelő mennyiségű ásványi anyaggal való etetésének egyszerű biztosítása bizonyítottan csökkenti a lábrothadás előfordulását. A cinkről ismert, hogy kritikus fontosságú a bőr és a pata épségének fenntartásában (NRC, 2016); ezért a cinket megfelelő mennyiségben kell etetni, sőt, ha a lábrothadásról ismert, hogy gyakori probléma (Kellems és Church, 2010). A szerves cinkkomplexek általában normál mennyiségben szerepelnek a marhahústápokban. A cink szerves formában való fokozott biológiai hozzáférhetősége miatt azonban bölcs dolog biztosítani az állomány megfelelő cinkállapotát a lábrothadás előfordulásának csökkentése érdekében. Bár a jódról nem ismert, hogy közvetlenül részt venne a lábak épségében, a táplálék EDDI, az ásványi anyag kiegészítőkben és előkeverékekben gyakran használt jódforrás, hasznosnak bizonyult a lábrothadás megelőzésében.
A lábrothadás a húsmarhák sántaságának jelentős oka, és egyes állományokban jelentős gazdasági és termelési veszteséget okozhat. Bár a lábrothadást okozó baktériumok mindenhol megtalálhatók és néha elkerülhetetlenek, a gyors, korai kezelés és a megfelelő legelő- és karámfenntartás gyakorlása segíthet csökkenteni a klinikai lábrothadás esélyét a húsmarháknál. Emellett a cink- és jódszint megfelelő fenntartása a termelés minden szakaszában olyan formákban, mint az EDDI és az olyan szerves komplexek, mint az Alltech Bioplex Zinc, maximalizálhatja a lábrothadás elleni védelmet.