A “közgazdaságtan” különböző definícióit javasolták, többek között azt, hogy a “közgazdaságtan” az, “amivel a közgazdászok foglalkoznak”.
A “közgazdaságtan” korábbi megnevezése a politikai “gazdaságtan” volt. Ezt a francia merkantilista économie politique használatából adaptálták, amely a gazdaságot az ókori görög háztartásgazdálkodás kifejezésből kiterjesztette a nemzeti birodalomra, mint az államügyek állami igazgatására. Mister James Steuart (1767) írta az első angol nyelvű könyvet, amelynek címében a “politikai gazdaságtan” szerepel, és kifejtette, hogy ahogyan:
A gazdaság általában a család minden szükségletéről való gondoskodás művészete, arra törekszik, hogy biztosítsa a megélhetés bizonyos alapját minden lakos számára, hogy elhárítson minden olyan körülményt, amely ezt bizonytalanná teheti; hogy gondoskodjon mindenről, ami a társadalom szükségleteinek kielégítéséhez szükséges, és hogy foglalkoztassa a lakosokat …. oly módon, hogy természetesen kölcsönös kapcsolatokat és függőségeket teremtsen közöttük, hogy kölcsönösen ellássák egymást kölcsönös szükségleteikkel.
A címlap a “népesség, mezőgazdaság, kereskedelem, ipar, pénz, érmék, kamat, forgalom, bankok, csere, közhitel és adók” tárgyát adta meg.”
J. B. Say (1803), megkülönböztetve a tárgyat a közpolitikai felhasználástól, a vagyon termelésének, elosztásának és fogyasztásának tudományaként határozza meg. A szatirikus oldalon Thomas Carlyle (1849) alkotta meg a “borús tudományt”, mint a klasszikus közgazdaságtan jelzőjét, ebben az összefüggésben általában Malthus (1798) pesszimista elemzéséhez kötve. John Stuart Mill (1844) társadalmi kontextusban a következőképpen határozza meg a tárgyat:
Az a tudomány, amely a társadalom olyan jelenségeinek törvényszerűségeit követi nyomon, amelyek az emberiségnek a jólét termelésére irányuló együttes műveleteiből erednek, amennyiben ezeket a jelenségeket nem módosítja más célokra való törekvés.
A társadalmi szintről az egyéni szintre való áttérés a marginális forradalom fő művein belül jelenik meg. Carl Menger definíciója tükrözi a takarékoskodó emberre való összpontosítást:
A gazdaságelmélet ugyanis nem a gazdasági tevékenység gyakorlati szabályaival foglalkozik, hanem azokkal a feltételekkel, amelyek mellett az emberek szükségleteik kielégítésére irányuló, előrelátó tevékenységet folytatnak.
William Stanley Jevons, a Marginal Revolution másik nagy hatású szerzője a tudomány hedonikus és mennyiségi aspektusait kiemelve határozza meg a közgazdaságtant:
Ebben a munkámban megkíséreltem a gazdaságot az öröm és a fájdalom számításaként kezelni, és szinte a korábbi véleményektől függetlenül felvázoltam azt a formát, amelyet a tudománynak, úgy tűnik számomra, végül is el kell foglalnia. Régóta úgy gondolom, hogy mivel mindvégig mennyiségekkel foglalkozik, matematikai tudománynak kell lennie, ha nem is a nyelvben, de az anyagban.” Marshall a Principles of Economics (1890) című tankönyvében még mindig széles körben idézett definíciót ad, amely az elemzést a vagyonon túlra és a társadalmi szintről a mikrogazdasági szintre terjeszti ki, bizonyos szintézist teremtve a klasszikus politikai gazdaságtannal még szimpatizálók (a társadalmi vagyonra összpontosító) és a marginális forradalomban kifejtett nézetek korai követőinek (az egyéni szükségletekre összpontosító) nézeteiből. A jólét kifejezés Marshall általi beemelése a közgazdaságtan természetéről folytatott vita szempontjából is igen jelentős volt:
Alfred
A politikai gazdaságtan vagy közgazdaságtan az emberiség tanulmányozása a hétköznapi életben; az egyéni és társadalmi cselekvésnek azt a részét vizsgálja, amely a legszorosabban kapcsolódik a jólét anyagi szükségleteinek eléréséhez és felhasználásához. Így egyfelől a jólét tanulmányozása; másfelől pedig, ami még fontosabb, az ember tanulmányozásának egy része.
Lionel Robbins (1932) a téma “talán legáltalánosabban elfogadott jelenlegi definíciójának” következményeit dolgozta ki:
A közgazdaságtan olyan tudomány, amely az emberi viselkedést mint a célok és a szűkös, alternatív felhasználási módokkal rendelkező eszközök közötti kapcsolatot tanulmányozza.
Robbins leírja, hogy a definíció nem osztályozó jellegű, mivel “bizonyos viselkedésfajtákat választ ki”, hanem inkább elemző jellegű, mivel “a figyelmet a viselkedés egy bizonyos aspektusára, a szűkösség hatása által megszabott formára összpontosítja.”
Egyes későbbi megjegyzések kritizálták a definíciót, mint túlságosan tágat, mivel nem korlátozta tárgyát a piacok elemzésére. Az 1960-as évektől kezdve azonban az ilyen megjegyzések alábbhagytak, ahogy a maximalizáló viselkedés közgazdasági elmélete és a racionális választási modellezés kiterjesztette a téma területét a korábban más területeken kezelt területekre. Vannak más kritikák is, például abban, hogy a szűkösség nem számol a magas munkanélküliség makroökonómiájával.
Gary Becker, aki hozzájárult a közgazdaságtan új területekre való kiterjesztéséhez, úgy írja le az általa kedvelt megközelítést, hogy “a maximalizáló viselkedés, a stabil preferenciák és a piaci egyensúly feltételezéseinek kombinációja, könyörtelenül és rendíthetetlenül alkalmazva”. Egy kommentár úgy jellemzi ezt a megjegyzést, hogy a közgazdaságtant inkább szemléletmódnak, mint tárgynak tekinti, de nagy konkrétsággal, ami “a választási folyamatot és a társadalmi interakciók típusát illeti, amelyet az elemzés magában foglal.”
John Neville Keynes fontosabbnak tartotta a közgazdaságtan definíciójához vezető vitát, mint magát a definíciót. Ez lenne a módja annak, hogy feltárja a tudomány hatókörét, irányát és gondjait.
A közgazdaságtani definíciók közelmúltbeli áttekintése az alaptankönyvekben szereplő definíciók egy sorát tartalmazza, például a tantárgy leírását, mint a következők tanulmányozását:
- a “gazdaság”
- a koordinációs folyamat
- a szűkösség hatásai
- a választás tudománya
- az emberi viselkedés
- az emberi lények arról, hogyan koordinálják a kívánságokat és a vágyakat a társadalom döntéshozatali mechanizmusai, társadalmi szokásai és politikai realitásai mellett.
Azt a következtetést vonja le, hogy az egyetértés hiányának nem kell befolyásolnia a szövegek által tárgyalt témát. A közgazdászok körében általánosságban azzal érvel, hogy egy adott bemutatott definíció tükrözheti azt az irányt, amely felé a szerző szerint a közgazdaságtan fejlődik, vagy fejlődnie kellene.