Az első antibiotikum, amely nem használt Debbi Forsythe-nak, a trimetoprim volt. 2016 márciusában Forsythe, a northumberlandi Morpethből származó zseniális alapellátási tanácsadó húgyúti fertőzést kapott. A húgyúti fertőzések gyakoriak: világszerte több mint 150 millió ember kap évente egyet. Így amikor Forsythe felkereste a háziorvosát, a szokásos kezelést írták fel neki: egy háromnapos antibiotikum-kúrát. Amikor néhány héttel később elájult és vért kezdett üríteni, ismét felkereste a háziorvosát, aki ismét trimetoprimet írt fel.
Három nappal ezután Forsythe férje, Pete hazajött, és feleségét a kanapén fekve találta, reszketve, képtelen volt segítséget hívni. A&E. Egy második antibiotikumot, gentamicint kapott, és kezelték szepszis miatt, ami a fertőzés szövődménye, és ha nem kezelik gyorsan, végzetes lehet. A gentamicin sem használt. Az orvosok elküldték Forsythe vérét vizsgálatra, de az ilyen vizsgálatok napokig tarthatnak: a baktériumokat tenyészetben kell tenyészteni, majd több antibiotikummal szemben kell tesztelni, hogy megtalálják a megfelelő kezelést. Öt nappal a kórházba kerülése után Forsythe-nál multirezisztens E coli fertőzést diagnosztizáltak, és ertapenemet, az úgynevezett “végső menedék” antibiotikumok egyikét adták neki.
Ez működött. De Forsythe epizódjának károsodása megmaradt, és állandó félelemben él a fertőzés kiújulásától. Hat hónappal az összeomlása után újabb húgyúti fertőzés alakult ki nála, ami ismét kórházi tartózkodással járt. “El kellett fogadnom, hogy már nem jutok vissza oda, ahol voltam” – mondja. “A lányom és a fiam azt mondta, úgy érezték, hogy elvesztették az anyukájukat, mert már nem az voltam, aki voltam”. Forsythe-nak azonban szerencséje volt. A szepszis jelenleg több embert öl meg az Egyesült Királyságban, mint a tüdőrák, és ez a szám egyre nő, mivel egyre többünknél alakul ki az antibiotikumokkal szemben immunis fertőzés.
Az antimikrobiális rezisztencia (AMR) – a baktériumok (és élesztőgombák és vírusok) által a kezelésükre használt gyógyszerekkel szemben kifejlesztett védelmi mechanizmusok – olyan gyorsan fejlődik, hogy az ENSZ “globális egészségügyi vészhelyzetnek” nevezte. Évente legalább 2 millió amerikai betegszik meg gyógyszerrezisztens fertőzésben. Az úgynevezett “szuperbaktériumok” gyorsan terjednek, részben azért, mert egyes baktériumok a horizontális géntranszfer nevű folyamat révén képesek rezisztenciagéneket kölcsönözni a szomszédos fajoktól. 2013-ban kínai kutatók olyan E. coli baktériumokat fedeztek fel, amelyek mcr-1 génnel rendelkeztek, amely ellenáll a kolisztinnek, egy olyan antibiotikumnak, amely a közelmúltig túl mérgezőnek számított az emberi használathoz. A kolisztinrezisztens fertőzéseket mára már legalább 30 országban kimutatták.
“Indiában és Pakisztánban, Bangladesben, Kínában és Dél-Amerika országaiban a rezisztenciaprobléma már endémiás” – mondja Colin Garner, az Antibiotic Research UK vezérigazgatója. 2016 májusában az Egyesült Királyság kormányának az antimikrobiális rezisztenciáról szóló felülvizsgálata azt prognosztizálta, hogy 2050-re az antibiotikum-rezisztens fertőzések évente 10 millió ember halálát okozhatják – többet, mint az összes rákos megbetegedés együttvéve.
“Jó esélyünk van arra, hogy elérjük azt a pontot, amikor sok ember számára nem lesz antibiotikum” – mondta nekem Daniel Berman, a Nesta globális egészségügyi csoportjának vezetője. A veszélyt nehéz elképzelni. Egy antibiotikumok nélküli világ azt jelenti, hogy visszatérünk a szervátültetések, csípőprotézisek és számos ma már rutinszerű műtét nélküli időkbe. Ez azt jelentené, hogy több millió nő halna meg szülés közben; számos rákkezelés, beleértve a kemoterápiát is, lehetetlenné válna; és a legkisebb seb is életveszélyessé válhatna. Ahogy Berman mondta nekem: “
A baktériumok mindenütt ott vannak: a testünkben, a levegőben, a talajban, hatmillió számban borítanak be minden felületet. Sok baktérium termel antibiotikus vegyületeket – hogy pontosan mennyit, azt nem tudjuk -, valószínűleg fegyverként a különböző baktériumtörzsek között évmilliárdok óta zajló, az erőforrásokért folytatott mikroszkopikus küzdelemben. Mivel a baktériumok ilyen gyorsan szaporodnak, elképesztő gyorsasággal képesek fejlődni. Ha a baktériumokat egy antibiotikum kellően gyenge koncentrációjával hozzuk kapcsolatba, napokon belül kialakulhat a rezisztencia. A penicillinrezisztenciát először 1940-ben dokumentálták, egy évvel az első emberi alkalmazás előtt. (Gyakori tévhit, hogy az emberek antibiotikum-rezisztenssé válhatnak. Nem ők, hanem a baktériumok.)
“Az antibiotikumok csak az elmúlt 70-80 évben jelentek meg. A baktériumok 3 milliárd éve élnek ezen a bolygón. És így mindenféle túlélési mechanizmusokat fejlesztettek ki” – mondja Garner.
A probléma az, hogy ma már az antibiotikumok is mindenhol ott vannak. Évente minden harmadik embernek írnak fel antibiotikumot – a Public Health England szerint ennek egyötödét feleslegesen. Évtizedeken át sok gazdálkodó rutinszerűen antibiotikumokat adott be az állatállománynak, nem annyira a hizlalás, mint inkább a fertőzések megelőzése érdekében (ez a gyakorlat ma már tilos az EU-ban, az Egyesült Államokban és Kanadában). “A mi generációnk az antibiotikumok hatalmának megszállottja” – mondja Jim O’Neill, a kormány felülvizsgálata mögött álló közgazdász. “A probléma az, hogy olyan dolgokra használjuk őket, amelyekre nem kellene.”
Az antibiotikumok első évtizedeiben a rezisztencia nem jelentett komoly problémát – egyszerűen találtunk egy új gyógyszert. Miután a penicillin forradalmasította az egészségügyi ellátást a második világháború harcterein, a gyógyszeripar az antibiotikum-kutatás aranykorát élte. A vállalatok felfedezőket, misszionáriusokat és utazókat toboroztak a világ minden tájáról, hogy talajmintákat hozzanak magukkal új vegyületek után kutatva. A sztreptomicint egy New Jersey-i mezőn fedezték fel; a vankomicint Borneó dzsungelében; a cefalosporinokat egy szardíniai szennyvízcsatornából.
Az aranykor azonban rövid életű volt. Az új felfedezések lelassultak. Az antibiotikus vegyületek gyakoriak a természetben, de azok, amelyek képesek elpusztítani a baktériumokat anélkül, hogy ártanának az embernek, nem. Hamarosan a nagy gyógyszergyárak csökkenteni kezdték az antibiotikum-kutató részlegeik finanszírozását, majd teljesen bezárták azokat.
“A valóság az, hogy a magánszektor nem rendelkezik elegendő befektetéssel az új kutatások és fejlesztések támogatásához” – mondja Tim Jinks, a Wellcome Trust gyógyszerrezisztens fertőzésekkel foglalkozó programjának vezetője. A probléma egyszerű közgazdasági okokból adódik: ideális esetben az antibiotikumok olcsók lennének, de a lehető legkevesebbet is használnák őket. Ez nem túl jó üzleti ajánlat. És mivel az antibiotikum-rezisztencia már egy évvel egy új osztály bevezetése után is kialakulhat, egy új antibiotikum hatékony élettartama mindössze 10-15 év lehet – ami alig elegendő ahhoz, hogy a fejlesztés évei megtérüljenek. “A számok egyszerűen nem állnak össze” – mondja.
Még van remény. 2015 elején a massachusettsi Northeastern University kutatói bejelentették, hogy egy új antibiotikum-osztályt fedeztek fel egy maine-i mezőn. A teixobaktin nevű anyagot egy újonnan felfedezett baktérium, az Eleftheria terrae termeli, és számos gyógyszerrezisztens fertőzés ellen hatékony. A teixobaktint Slava Epstein és Kim Lewis fedezte fel az iChip segítségével, egy olyan zseniális, körülbelül USB chip méretű eszközzel, amelyet egy olyan probléma megoldására terveztek, amely évtizedek óta bosszantja a biológusokat: a természetben található megszámlálhatatlanul sok milliárd baktériumból csak a fajok 1%-a nő meg Petri-csészében. “Egy egyszerű szerkentyűvel álltunk elő” – mondja Lewis. “Baktériumokat veszünk a talajból, két félig áteresztő membrán közé szorítjuk, és lényegében becsapjuk a baktériumokat.” A páros eddig mintegy 80 000 korábban nem tenyésztett törzset azonosított az eszköz segítségével, és számos bíztató új antibiotikumot izoláltak.
A teixobaktin egy egyszerű okból különösen ígéretes: eddig egyetlen baktérium sem tudott ellenállást kifejleszteni vele szemben. “Amikor négy évvel ezelőtt publikáltuk a cikket, számos kollégám írt nekem e-mailt, hogy: “Küldjetek nekem teixobaktint, és én visszaküldök nektek rezisztens mutánsokat” – mondja Lewis. “Még mindig várok.”
Ishwar Singh emlékszik arra a pillanatra, amikor hallott a teixobaktinról: “2015. január 7-én történt, a BBC-n” – mondja. Singh a Lincoln Egyetem Gyógyszerészeti Karának olvasója, és az új gyógyszerek fejlesztésére szakosodott. A hír lenyűgözte őt. “A legtöbb antibiotikum fehérjéket céloz meg. A teixobaktin egy lipidre – a sejtfal építőelemére – hat” – magyarázza. Egyszerre többféleképpen támad, ami – legalábbis eddig – lehetetlenné teszi a rezisztenciát. Singh csodálkozva rázza a fejét. “A természet egy ilyen gyönyörű molekulát épített.”
Napjainkban Singh vezeti a teixobaktint fejlesztő számos csapat egyikét világszerte. Egy esős januári reggelen találkozom vele a laboratóriumában, ahol perem nélküli szemüveget és lelkes optimista arckifejezést visel. Az egyik laboratóriumi padon Singh a teixobaktin kémiai szerkezetét vázolta fel többszínű táblamarkerekkel. Posztdoktori kutatók csoszognak körülötte, és a minták tisztaságát vizsgálják. Egy PhD-hallgató egy aprócska fiolát tart a kezében, amelyben egy hüvelykujjnyi vastagságú, finom fehér por van. “Ez a teixobaktin” – mondja Singh.
Először még egy ilyen apró mennyiség előállítása is kihívást jelentett. Aztán tavaly márciusban Singh csapata jelentős áttörést ért el: egy nehezen előállítható aminosavat egy másik, olcsón elérhető alternatívával helyettesítettek. “Nem volt sok vesztenivalónk, mert az emberek már akkor azt mondták, hogy ez nem fog működni” – mondja. De megtette – a tesztek kimutatták, hogy egerek fertőzéseinél hatásos volt. Singh becslése szerint az új szerkezet 200 000-szeresére csökkenti az előállítás költségeit.
A teixobaktin mindazonáltal még évekre van attól, hogy embereken teszteljék. A forgalomba hozatala egy évtizedet vagy még többet is igénybe vehet, ha egyáltalán működik. Más új gyógyszerek már előrébb járnak: a zoliflodacin, amelyet a multirezisztens Neisseria gonorrhoea kezelésére szánnak, jelenleg a harmadik fázisú humán vizsgálatokban van. A növekvő válság hatására 2016-ban az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és jótékonysági szervezetek, köztük a Wellcome Trust elindították a CARB-X kezdeményezést, amely 500 millió dolláros támogatást ajánlott fel az ígéretes új antibiotikumokra. Az olyan technikáknak köszönhetően, mint a gyors génszekvenálás és a metagenomika – amely ígéretes DNS-t keres a környezetben, majd azt új baktériumokba klónozza – a tudósok a közelmúltban számos ígéretes új vegyületet fedeztek fel, köztük egyet, amelyet az emberi orrban találtak. “A dolgok határozottan történnek, ami jó” – mondja Lewis. “De ez csak egy kis csepegés.”
A probléma sürgősségére való tekintettel mások pragmatikusabb megközelítést alkalmaznak. Az egyik legígéretesebb talán a legegyszerűbb: egyszerre több gyógyszert adnak a betegeknek. “Minden, amit a gyakori fertőzésekre használunk, monoterápia” – magyarázza Anthony Coates, a londoni Tootingban található St George’s Oktatókórház orvosi mikrobiológia professzora. Ezzel szemben a kombinált terápia – egynél több, egymást kiegészítő gyógyszer együttes alkalmazása – számos más területen bevett gyakorlat. “Az AIDS az egyik, az onkológia a másik” – mondja. “Miért nem csináljuk ezt a közönséges baktériumokkal?”
Londoni otthonában találkozom vele. Csendes, megfontolt modora van, ami még riasztóbbá teszi aggodalmát. “Az AMR katasztrófa” – mondja. “Gyorsabb romlást látunk, mint azt valaha is gondoltam volna.”
Coates szakterülete az úgynevezett antibiotikum-rezisztenciatörők – olyan vegyületek, amelyek kombinációban alkalmazva újra fogékonnyá tehetik a gyógyszerrezisztens baktériumokat az antibiotikumokra. 2002-ben indított egy céget, a Helperby Therapeutics-ot, amely kombinált gyógyszerek kifejlesztésére hivatott; több közülük jelenleg klinikai vizsgálatokban van. “Több ezer kombinációt szűrünk ki” – mondja. A közelmúltig a munka lassú és fáradságos volt, kézzel végezték, de a robotika és a mesterséges intelligencia fejlődése ma már lehetővé teszi a munka nagy részének automatizálását, ami bonyolultabb kombinációkat tesz lehetővé.
Az, hogy pontosan miért működnek a kombinált terápiák, nem mindig világos. “Értjük a kettesek egy részét: van egy bogár, lyukat ütünk rajta az egyik antibiotikummal, majd ez beengedi a második antibiotikumot” – mondja Coates. “Amikor három együttesen hat, már bonyolultabb a helyzet. Négy és öt: nagyon bonyolult.” De az, hogy a kombinációk hogyan működnek, nem annyira fontos, mint az a tény, hogy működnek.
A kombinációs terápia egyik előnye, hogy a Helperby által vizsgált gyógyszerek közül sok már átesett a kiterjedt klinikai vizsgálatokon, amelyek szükségesek ahhoz, hogy betegeknek – “valószínűleg több millió embernek” – adják be őket, így kisebb a valószínűsége annak, hogy a gyógyszerek megbuknak az emberi vizsgálatokon.
Az új gyógyszerek önmagukban nem oldják meg a rezisztencia problémáját. “Igen, fontos, hogy új gyógyszereket kapjunk, de ez csak segít kezelni a problémát egy újabb generáción keresztül” – mondja O’Neill. Ami az MRSA-járványt ellenőrzés alá vonta, az nem egy gyógyszer volt, hanem a jobb kórházi higiénia: a kézmosás. O’Neill legnagyobb vágya egyáltalán nem egy kezelés. “Ha azt mondanák nekem: “Csak egy dolgot kaphatsz”, az a legmodernebb diagnosztika lenne, hogy csökkentsük a nem megfelelő használatot” – mondja.
A diagnosztizálás, hogy egy betegséget baktérium vagy vírus okoz-e, az egyik leggyakoribb feladat, amellyel az orvosoknak szembe kell nézniük, de ördögien nehéz. A tünetek átfedik egymást. “Az orvosok által hagyományosan használt diagnosztikai tesztek hosszú időt vesznek igénybe és bonyolultak” – magyarázza Cassandra Kelly-Cirino, a genfi székhelyű Foundation for Innovative New Diagnostics (Innovatív Új Diagnosztikai Alapítvány) újonnan megjelenő veszélyekért felelős igazgatója. “A legtöbb orvos az óvatosság oldalára téved, és antibiotikumot ad, még akkor is, ha a betegnek valójában vírusa van.” A nyomulós betegekkel szemben, akik kétségbeesetten szeretnék jobban érezni magukat, gyakran egyszerűbb (és olcsóbb) felírni egy penicillinkúrát, akár szükséges, akár nem.
2014-ben az új, hozzáférhető diagnosztikai tesztek kifejlesztése érdekében az Egyesült Királyság kormánya elindította a 8 millió fontos Longitude-díjat, amely ma 14 országban 83 csapatot felügyel. “A projektek némelyike valóban innovatív” – mondja Daniel Berman, a Nesta munkatársa, aki a zsűri csapatát vezeti. Egy ausztrál csoport a mesterséges intelligencia segítségével a vérvizsgálatok mintáit vizsgálja a szepszis előrejelzésére. Egy indiai, pune-i csapat egy USense nevű, hitelkártya méretű, ötletes tesztet fejlesztett ki a húgyúti fertőzések kimutatására. “Beleteszünk egy vizeletmintát, és megmondja, hogy négy antibiotikum közül melyik lenne fogékony” – mondja Berman. Az eredmény 60 percet vesz igénybe. Ha sikeres lesz, a USense teszt segíthet megelőzni az olyan eseteket, mint Debbi Forsythe esete, ahol a gyorsabb diagnózis megelőzhette volna a szepszist.
Az antibiotikum-rezisztencia visszaszorításához ilyen nemzetközi erőfeszítésekre lesz szükség. Az AMR okozta halálesetek mintegy 90%-a Afrikában és Ázsiában fog bekövetkezni – azokban az országokban, ahol a legmagasabb az antibiotikum-túlhasználat és a rezisztens fertőzések száma. Amikor az AMR-felülvizsgálatot 2016-ban közzétették, O’Neillt bátorította a nemzetközi reakció. Azóta azonban a Brexit és a Trump-adminisztráció miatt az AMR lekerült a hírek napirendjéről. És a lelkes retorika ellenére a gyógyszeripari vállalatok továbbra is tapossák a vizet.
“Néha úgy gondolom, hogy a gyógyszeripari vállalatok vezérigazgatói azt mondják magukban: ‘Várjuk meg, amíg igazi válság lesz'” – mondja O’Neill.
{{{topLeft}}
{{{bottomLeft}}}
{{{topRight}}
{{bottomRight}}
{{/goalExceededMarkerPercentage}}
{{/ticker}}
{{heading}}
{{#paragraphs}}
{{.}}}
{{{/paragraphs}}}{{{highlightedText}}
- Megosztás a Facebookon
- Megosztás a Twitteren
- Megosztás e-mailben
- Megosztás a LinkedInen
- Megosztás a Pinteresten
- Megosztás a WhatsAppon
- Megosztás a Messengeren
.