A belga gofri Észak-Amerikában a gofri egy olyan fajtája, amely könnyebb tésztával, nagyobb négyzetekkel és mélyebb zsebekkel rendelkezik, mint a hagyományos amerikai gofri. Eredetileg a belga gofrit élesztővel kovászolják, de ma már gyakran használnak sütőport. Általában reggeli ételként szolgálják fel és fogyasztják, és különböző feltéteket adnak hozzá, például tejszínhabot, gyümölcsöket, csokoládészirupot, valamint vajat vagy margarint. Desszertként is felszolgálhatók vaníliafagylalttal és friss gyümölcsökkel.
Amerikában csak egyféle gofri jut eszünkbe, ha belga gofrit hallunk. Belgiumban azonban többféle gofri létezik, köztük a brüsszeli gofri és a liege-i gofri. Azon is elgondolkodott már, hogyan találták fel a belga gofrit? Ha kíváncsi vagy, akkor tudj meg többet a belga gofri történetéről.
Történet
Az ókori Görögországban a szakácsok lapos süteményeket sütöttek, amelyeket obeliosnak vagy oublie-nak neveztek. Ezek a lapos sütemények a középkorban díszítéseket kaptak, amikor a szakácsok mézzel és fahéjjal bibliai jeleneteket vagy vallási szimbólumokat ábrázoltak ezekre a gofrira. Ezek a díszítések egy kézművesnek köszönhetőek, akinek az volt az ötlete, hogy kovácsoljon olyan sütőlapokat vagy vasalókat, amelyek bizonyos mintákat reprodukálnak. A bibliai jelenetek mellett más gofrisütővas-minták között tájképek és címerek is szerepeltek.
A 18. században a gofri édesebbé vált, mivel több vajat és cukrot építettek be a receptjeikbe. A belga gofri először az 1962-es seattle-i világkiállításon jelent meg Amerikában. A New York-i Queensben megrendezett 1964-1965-ös világkiállításon azonban a belga származású Maurice Vermersch és családja az egekbe repítette a népszerűségét.
A belga gofri az Egyesült Államokban eredetileg brüsszeli gofri néven volt ismert, amely a fővárosról kapta a nevét, ahonnan származik. Kívül ropogós, belül pedig légies. Kétféleképpen is tálalják, az egyik sima, a másik pedig egy kis díszítéssel, frissen felvert tejszínhabbal és szeletelt eperrel.
A brüsszeli gofri iránt olyan nagy volt a kereslet, hogy a családnak egy 10 fős csapatot kellett felvennie csak az eper szeletelésére. Ez nem számol azokkal, akik a tejszínt felverték, azt a tejszínhabot pipettázták, vagy a gofrit sütötték a 24 gépükön. Tény, hogy naponta akár 2500 gofrit is felszolgáltak eperrel és tejszínhabbal körítve.
A Vermersch család megértette, hogy abban az időben nem sokan tudtak részleteket Belgiumról, és úgy gondolták, hogy a “brüsszeli gofri” elnevezés visszatartja az étel népszerűségét, és ekkor született meg a “belga gofri” elnevezés.
Az étel neve lehet, hogy rugalmas, de a Vermersch család hajthatatlan volt abban, hogyan kell fogyasztani. MariePaule Vermersch, Maurice lánya elmesélte, hogy édesanyja nem volt hajlandó villát és kést adni a vásárlóknak, mert Belgium utcáin nem így illik enni. Mivel Belgiumban utcai ételnek számítanak, az ottani emberek puszta kézzel eszik a gofrit, és nem használnak villát és kést, mint ahogyan a legtöbben éttermekben vagy akár otthon esznek gofrit. Ez azért van, mert számukra a gofri útközbeni étel, amely tökéletes az éhes, de siető emberek számára.
Amikor a brüsszeli gofri Amerikába költözött, nem csak a neve változott meg, mert az utcai ételből egy általános éttermi reggeli lett. Ezzel együtt változott a tészta is. Ma a belga gofri az Egyesült Államokban inkább a palacsintához hasonlít, amelyet gofrisütőben sütnek. Már nem abból a finoman kiegyensúlyozott tésztából készülnek, amely biztosítja a ropogós és légies gofrit. Emellett az amerikanizált belga gofri ízben is alulmarad, ezért a kompenzálás érdekében feldíszítették és díszítették.
A brüsszeli gofri csak az egyik volt a Belgiumban kedvelt kétféle gofri közül. A Belgiumon kívül kevésbé ismert a Liege-i gofri. Ha a brüsszeli gofri a tömegek kedvence, a Liege-i gofri a keményebb, fiatalabb testvére. Ez azért van, mert első pillantásra nem nyűgöz le, de minden egyes harapással a szívünkhöz nő, és idővel felfedezi sűrű, édes tulajdonságait. Mély üregekkel, tökéletes téglalap alakkal és a levegőnél könnyedebb textúrával rendelkezik.
A legendák szerint a Liege-i gofrit akkor találták fel, amikor a belga Vallónia régió Liege városának herceg-püspöke megkérte szakácsát, hogy készítsen egy sok cukorral készült tésztát. Azóta a liege-i gofri a belga konyha egyik alappillére lett. Nagyrészt különleges, körtecukornak nevezett cukorral készülnek, amely sütés közben rágós karamellizációt eredményez.
A liege-i gofrit túlnyomórészt az utcán, a vasútállomások előtt, az élelmiszerboltok parkolóiban, vásárokon és sok más helyen árulják. Ott kézzel eszik, semmi mással nem eszik. A belgák azért sem szeretik feltétekkel elfedni a gofri édes ízét és állagát, mert akkor útközben is nehéz lenne enni.
Érdekes tudni, hogy az eredeti belga gofri két fő dologban különbözik az amerikai társaitól, ami a feltéteket és az evés módját jelenti. Az eredeti belga gofri csak minimális feltétet tartalmaz, ami tejszínhab és eper szeletek. Nem tesznek rá juharszirupot, és útközben is előszeretettel fogyasztják, mivel gyors és ízletes módja a cukorfixálásnak.