Dacára annak, hogy Jézus fizikai megjelenéséről nem maradt fenn feljegyzés, számos festmény – amelyek mind a halála után készültek – az arcát ábrázolja. Itt Jézus (középen) elnököl az utolsó vacsorán.
A keresztrefeszítések gyakoriak voltak a Római Birodalomban. Olyannyira gyakoriak voltak, hogy a názáreti Jézus keresztre feszítését csak elkötelezett követőinek egy kis csoportja vette észre.
Jézus életének és halálának, valamint a kereszténység születésének megértéséhez meg kell értenünk a Római Birodalom kontextusát. Jézus zsidó volt, ahogyan korai követőinek majdnem mindegyike is. Kr. u. 30-ra Róma birodalma gyakorlatilag az összes Földközi-tengerrel szomszédos területre kiterjedt, beleértve a héberek által elfoglalt területet is.
A rómaiak nem tolerálták a lázadást vagy a kormányuk elleni lázadást. A zsidóknak azonban vallási okuk volt arra, hogy ellenálljanak a római ellenőrzésnek. A rómaiak elvárták, hogy a zsidók istenként imádják a császárt. A zsidók vallása azonban azt parancsolta nekik, hogy csak egy istent imádjanak: Jahvét. Az, hogy nem voltak hajlandók imádni a római császárok bármelyikét, feldühítette ezeket az uralkodókat. A császárok hozzászoktak ahhoz, hogy elérjék az akaratukat, és nem vették félvállról a zsidó ellenállást.
Kr. e. 26-ban a rómaiak közvetlen uralmat hoztak létre a zsidók felett. Még abban az évben kinevezték Poncius Pilátust a terület helytartójává. Poncius Pilátus kevéssé tolerálta a zsidó hagyományokat. Nem egyszer a lázadás szélére sodorta a zsidókat azzal, hogy vallási meggyőződésüket megsértette szent városukban, Jeruzsálemben. Még a szent templomuk kincstárából is pénzt vett el, hogy vízvezetéket építsen. Ez a cselekedete elfojtott lázadáshoz vezetett, amely sok zsidó halálát okozta.
A héber szövegek szerint úgy hitték, hogy az ember földi ideje átmeneti. Ezt felváltotta Isten győzelme az összes emberi bűn felett, és Isten örökkévaló királyságának megalapítása. Úgy hitték, hogy ezt az apokalipszist, vagyis a földi világ végét egy messiás hozza el. Sok zsidó várta ezt a messiást, aki megszabadítja őket a római uralomtól és földi terheiktől. Egyesek számára ez a messiás a názáreti Jézus volt.
Názáreti Jézus
Jézus halála a keresztre feszítés néven ismert szörnyű ősi kivégzési módszerrel történt. A keresztre feszítés során az elítéltet egy fából készült keresztre szögezik és/vagy kötözik. Ez az ábra egy karjánál összekötözött embert mutat, akinek a bokáját fémtüskék szúrják át.
Jézus a zsidó hagyomány szerint kezdett tanítani. A szeretetet és a toleranciát hirdette, és úgy hitték, hogy csodákat is tett: betegeket gyógyított, vízen járt, sőt halottakat támasztott fel.
Jézus azt állította, hogy Jahve királysága soha nem a földön, hanem a halál utáni életben fog megvalósulni. Jézus azt tanította, hogy még az ellenségeket is szeressük, mert az eljövendő Isten országának fényében nincs ok a gyűlöletre. A tanítványok egy kis csoportja hitt abban, hogy ő a megígért messiás, aki véget vet a római uralomnak.
Jézus eszméit a legtöbb zsidó elutasította Galileában, az Izrael északi részén fekvő területen, ahol először hirdette az eszméit. Sok zsidó úgy vélte, hogy Jézus bajkeverő, aki megsérti Jahve szentségét. Úgy döntött, hogy valamikor Kr. u. 30 és 33 között Jeruzsálembe megy, hogy terjessze igéjét.
Pál élete nagy részében “Saul” néven volt ismert, és a keresztények elkötelezett üldözője volt. De miután megtért a kereszténységre, kiterjedt utazásokba és prédikálásba kezdett.
Jeruzsálemben nem volt könnyű követőket szereznie Jézusnak. Nem minden zsidó látta egyformán a vallását vagy a rómaiakkal való kapcsolatát. Valójában a zsidó templom főpapjai közül néhányan támogatták a rómaiakat. A főpapot Poncius Pilátus nevezte ki a zsidó ügyek ellenőrzésére és a zsidó lakosság kordában tartására. Egyes történészek azt állítják, hogy a papok gazdagságot és hatalmat kaptak a rómaiakkal való együttműködésükért.
Jézus úgy döntött, hogy ezeket a papokat és a Jahve Temploma feletti ellenőrzésüket veszi célba. Úgy vélik, hogy úgy látta, hogy akadályozzák a zsidó lakosságnak az ő eszméihez való megtérését. Összehangolt egy támadást a Templom kereskedelmi tevékenysége ellen, amely a papok számára nagy vagyonforrást jelentett.
Ez legalábbis ürügyet adott a római hatóságoknak arra, hogy Jézust lázításért letartóztassák. A páska-széder estéjén, amelyet a keresztények utolsó vacsoraként ismernek, Jézust letartóztatták. Jézus elrejtőzött, és Iskárióti Júdás, az egyik tanítványa elmondta a római hatóságoknak, hogy hol tartózkodik.
A keresztre feszítés és a kereszténység növekedése
Jézust Poncius Pilátus elé állították, aki nem tudta, hogyan járjon el. Jézus tanítványai csak kis kisebbségben voltak, és a tömeg a keresztre feszítést követelte. Pilátus halálra ítélte Jézust. Megverték és keresztre feszítették.
Három nappal a halála után Jézus sírját üresen találták. A következő 40 napban a tanítványai azt állítják, hogy látomásokat láttak arról, hogy Jézus Mózes és más nagy zsidó próféták hagyományai szerint feltámadt a halálból. A feltámadás története központi szerepet játszik a Jézus istenségéről és a halál utáni életről szóló keresztény hitben.
A legtöbb zsidó elutasította Jézus messiásként való felfogását. A Jézus halálát követő években a rómaiak a korai keresztényeket kis zsidó szektaként kezelték. Mindez a tarsusi Pállal megváltozott.
Pál a kereszténység eszméit egyre inkább a nem zsidók körében kezdte terjeszteni. A térségben élő szegény, nincstelen emberek közül sokan vigaszt találtak a szerető isten és a halál utáni élet elképzeléseiben. A rómaiak üldözték ezeket a keresztényeket, akik elutasították a római többistenhitet. Pál azonban messzire utazott, és utódai figyelemre méltó munkát végeztek a megtértek elérésében. Közel négy évszázadnyi periférián való létezés után a kereszténység Kr.u. 395-ben a Római Birodalom államvallása lett
.