Hogyan reagáljunk a változásra? Próbáljuk meg a belső állapotunkat állandónak tartani, vagy inkább a külső változásnak megfelelően alakítsuk a belső állapotunkat?
A belső állapot állandóan tartása a homeosztázis klasszikus gondolata, amelyet Claude Bernard fiziológus 1865-ben vezetett be, a nevét Walter Cannon fiziológus alkotta meg 1926-ban. A homeosztázis minden élőlény alapvető tulajdonságát írja le, hogy meghatároznak egy belsőt, és azt stabilan tartják egy instabil környezetben. A testhőmérséklet klasszikus példa erre.
A homeosztázis azonban nem túl dinamikus vagy darwini: az élőlények dolga nem az, hogy optimalizálják belső állapotukat. Hanem a túlélés. Akár stabil a belső állapot, akár nem.
Ezért az allosztázis fogalmát az 1980-as években Peter Sterling idegtudós és munkatársai alkották meg. Az allosztázis szó változó állapotot jelent, míg a homeosztázis azt jelenti, hogy nagyjából ugyanabban az állapotban maradunk. Az allosztázis lényege, hogy a szervezet megváltoztatja belső miliőjét, hogy megfeleljen a kívülről érkező kihívásnak. A vérnyomás nem állandó, hanem magasabb lesz, ha a szervezetnek nagyon aktívnak kell lennie, és alacsonyabb, ha nem kell.
Az állandóság nem az ideális. Az ideális az, hogy az adott külső állapotnak megfelelő belső állapot legyen.
A stresszreakció az allosztázis egyik példája: Amikor egy tigris van a szobában, rendkívül fontos, hogy minden rendelkezésre álló erőforrást mozgósítsunk. A vérnyomás és sok más paraméter nagyon gyorsan megemelkedik. Minden depó kiürül.
A vészhelyzeti stresszreakció a túlélés szempontjából előnyös, de csak akkor, ha stresszorral kell találkozni. Ha a reakció állandó, akkor nem releváns, hanem veszélyes.
Az allosztázis egy másik fontos fiziológiai tulajdonságot is kiemel: az időben előre tekintést. Míg a homeosztázis egy állapot megőrzéséről szól, és ezért visszatekint az időben, addig az allosztázis előre tekint. Mi lesz a leglényegesebb belső állapot a következő pillanatban?
Az agy szerepe lényeges az allosztázisban, mert előre jelzi a környezetet, és lehetővé teszi az alkalmazkodást, így a vérnyomás vagy a vércukorszint relevánssá válhat ahhoz képest, hogy mi van fent.
Bár az élettanban született, valószínű, hogy az allosztázis gondolata az elkövetkező években az elme megértésében jelenleg erjedőben lévő irányzatok ernyőjeként válhat fontossá.
A tudatállapotok példázzák a relevancia szerepét: Nem mindig releváns a jó hangulat. Amikor a szervezetet kihívások érik, a negatív érzelmek rendkívül relevánsak. De ha állandóan ott van, a negatív érzelmek problémává válnak. Amikor nincs kihívás, sokkal relevánsabbak a pozitív érzelmek, amelyek tágítják a perspektívát és új kapcsolatokat építenek, ahogy azt Barbara Frederickson pszichológus leírta.
A jutalom-előrejelzés az elmúlt évtizedekben kulcsfontosságú fogalommá vált az érzékelés és a viselkedés megértésében mind a robotok, mind a biológiai élőlények esetében. A navigáció a teljes környezet teljes feltérképezése helyett előrejelzéseken és előrejelzési hibákon alapul. A világot kívül-belül úgy írjuk le, hogy előrejelzéseket dobálunk rá, és megnézzük, hogy azok hogyan működnek. A kontrollált hallucinációk váltak általánosan elterjedt kifejezéssé a tapasztalat által szelektálásnak alávetett érzékelési színterek spektrumának nagyvonalú elképzelésére vagy előrejelzésére irányuló folyamat leírására. Nagyon hasonlít a hipotézisek felállításának és tesztelésének tudományos folyamatához.
A Daniel Gilbert által eredetileg 2005-ben leírt prospekció lehetővé teszi az ember számára, hogy több lehetséges jövőt képzeljen el, és megfigyelje az ezekre adott belső érzelmi reakciót. Az allosztázist megelőzve.
Az allosztázis fontos fogalom a tudomány számára, mert az elme jövőorientált aspektusait a testi fiziológiában gyökerezteti.
A mindennapi életben is fontos fogalom, mert rámutat a változás elfogadásának fontosságára.
A változás elfogadásának fontosságára.