A flagellánsok
Az ókortól kezdve a korbácsolást a megtisztulással társították. A római Lupercalia ünnepén a résztvevőket könnyű, szimbolikus ostorozásnak vetették alá. A fekete halál idején azonban ezt az ősi precedenst a Flagellánsok néven ismert, egykor marginális szekta még szélsőségesebb és mazochistább szintre emelte. A Keresztes Testvérek vagy a Flagellánsok Testvérisége már a fekete halál előtt létezett. Életét egy kis szektaként kezdte Itáliában és Kelet-Európában. A nagy pestisjárvány megjelenése azonban megváltoztatta a dolgokat, és a Flagellánsok általánossá váltak.
Az emberek úgy hitték, hogy a pestis Isten haragjának tünete a bűnös világ ellen. A flagellánsok úgy gondolták, hogy önsanyargatással megbékíthetik Istent, és így megmenthetik az embereket – és a kétségbeesett lakosság hitt nekik. A papok által vezetett, keresztet és zászlókat tartó flagellánsok felvonulásai ismerős látványt nyújtottak, és városról városra jártak. Mezítláb és kettesével egymás mellett, ezek a szomorú, himnuszokat éneklő kígyók minden osztályból, korosztályból és mindkét nemből álltak. Lehetetlen volt különbséget tenni közöttük, mivel mindannyian ugyanazt viselték, vörös kereszttel díszített köntöst, arcukat csuklya takarta el.
Amint egy városba értek, a flagellánsokat a lakosok üdvözölték, akik kiözönlöttek, hogy üdvözöljék a flagellánsokat. Mindkét csoport a helyi templomban gyűlt volna össze, ahol a flagellánsok vezetője egy különleges litániát vezetett mindannyiuknak. Ezután ismét kint volt a fő esemény. A flagellánsok kört alkottak a plébánia betegei körül, és miközben a hívek nézték, derékig levetkőztek. A mester ezután megverte a rend ellen vétőket. Miután ez a büntetés befejeződött, megkezdődött a rituális ostorozás.
Minden flagellánsnak saját ostora volt, amely általában három vagy négyágú, fémszegecses bőrcsíkokból állt. Az ostorok azonban kegyetlenebbek is lehettek, egykor Hervodiai Henrik krónikása leírta, hogy a flagellánsok szarvasmarha tüskéket használtak. A flagellánsok ezeket az ostorokat arra használták, hogy három testvérük énekének ütemére véresre verjék magukat a hátukon és a mellükön. A szertartás előrehaladtával a kántálás és a korbácsolás egyre vadabbá vált, magával ragadva a közönséget, akik csatlakoztak a flagellánsok nyögéseihez.
A pestis elmúltával azonban a flagellánsok napja véget ért. Az egyház, megijedve a vándorló laikus csoportok gondolatától, akik a papságon kívül prédikálták az üdvösséget, eretneknek nyilvánította a szektát. A szekta azonban már jóval korábban elfajult, mivel opportunisták eltérítették a flagellánscsoportokat, és arra használták őket, hogy megfélemlítsék és megfélemlítsék a falusiakat. Ez a mazochista szertartás azonban, bármennyire is elferdült volt, abból a valódi hitből indult ki, hogy a szélsőséges önkárosítás feloldozhatja a bűnöket, és így legyőzheti a pestist. Máshol Európában az emberek nem Istent hibáztatták a szerencsétlenségükért, hanem a marginális kisebbségi csoportokat vették célba.
